Minden autós számára ismerős az irányjelző használata közben hallható jellegzetes, ritmusos kattogó hang. Bár manapság természetesnek vesszük, kevesen tudják, hogy ezt a hangot valójában jó ideje mesterségesen állítják elő.

Az autózás hőskorában, amikor az elektromos rendszerek még kevésbé voltak fejlettek, az indexelés hangját egy elektromechanikus relé adta. A relé elektromágneses kapcsolóként működik: elektromosság hatására mechanikusan nyitja és zárja az áramkört, ami jellegzetes mechanikus kattogó hangot eredményezett. Az első ilyen rendszereket az 1920-as években alkalmazták, de széles körben a második világháború után, az 1950-es években terjedtek el igazán.

Az irányjelző lassú térhódítása

Sorozatgyártású autóban először 1939-ben jelent meg irányjelző az amerikai Buick autógyár egyik modelljében. Különlegessége, hogy ekkor még csak hátsó indexekkel szerelték fel az autót, egy évvel később viszont már előre is szereltek irányjelzőt.

A hangnak eredetileg nem volt célja, hogy figyelmeztesse a sofőrt – a relé működésének zaja volt csupán. Viszont hasznossága hamar nyilvánvalóvá vált, hiszen így a sofőr hallható visszajelzést kapott az index működéséről anélkül, hogy odanézett volna a műszerfalra.

Ezért a modern fedélzeti elektronika gyártásba kerülésével sem hagyták el a gyártók a jellegzetes kattogó hangot. Amikor megjelentek a mechanikus kapcsoló nélküli, teljesen elektronikus relék, akkor is beépítették magát a mechanizmust, csak a hang miatt, bár ennek a működésben nem volt már szerepe. A mai modern autókban pedig már teljesen digitális a kattogó hang előállítása, amit hangszórókon keresztül szólaltatnak meg. 

A rendszer ugyanazt a hatást kelti, mint 30-40 éve: a vezérlőegység az elektronikusan generált hangot pontosan akkor bocsátja ki, amikor villan az indexlámpa. Ennek gyakorisága általában 60-120 villanás percenként, és a szabvány szerint a lámpák felvillanási időtartama általában 0,3–0,5 másodperc között van.

Az index ma már direkt kattog, és ennek jó oka van 1

Ma már nincs mozgó alkatrész, a hang mégis velünk maradt. Fotó: Getty Images/djedzura

Régen, ha egy izzó kiégett, a rendszerben a relé túl gyors kattogása jelezte a hibát. Ma a digitális vezérlést ugyanígy hangolják, ha kiég egy izzó, akkor gyorsabb a jelzőhang, ezt is szándékosan hagyták meg a mérnökök a digitális korban. 

A legtöbb autóban a megszokott kattogást hallhatjuk, csupán pár gyártó próbálkozott egyedi hangokkal, emlékezetes a Citroën próbálkozása a 2010-es évek elején, amikor több modellbe is menüből állítható indexhangot telepítettek.