Olvasónk szaladt bele az alábbi parkolásba az Andrássy utca szervizútján vasárnap délután. Két azonos színű, brit „felségjelzésű” BMW parkolt egymás mögött: az egyik a Lady, a másik a Lord rendszámokat kapta (kicsit trükkös, leet formában, de ez a lényegen nem változtat).
Nem csak a rendszám, de maguk az autók sem hétköznapiak, ugyanis az egyik egy BMW X6 M Competition, a másik pedig BMW M8 Competition Cabrio. A felmérgesített SUV 625 lóerős, a nyitható tetős M8 szintén annyi, hiszen mindkettő, orrában ugyanolyan 4,4 literes biturbó V8-as benzinmotor tombol. 750 Nm nyomatéka pedig minden szituációban túlzó.
Az M8 Competition Cabrio 70 millió forint környékén mozog, ha márkakereskedésből szeretné vásárolni az ember, de az X6 M Competition is simán el tud menni 65 millióig, ha minden extrát kérünk, ami szerepel az „étlapon”.
A kabrió 0-ról 100 km/órára 3,3 mp alatt gyorsul, az SUV-nak ehhez 3,9 mp szükséges, de ez pont nem az a két autó, ahol a gyorsulás a lényeg, sokkal inkább az életérzés és/vagy a kényelem.
Több mint négyezer autót tesztelt már a Vezess, közöttük voltak a fenti típusok is. Első kézből tudhatod meg tőlünk, milyen is vezetni őket. Akár az X6 M áll hozzád közelebb:
akár az M8, amelyből Gran Coupét próbáltunk,
de ha a Cabrio lenne a kedvenced, ott az M850i-vel szolgálhatunk: