1974-ben egy brnói csapat egyedi, nyitott karosszériás versenyautót épített, amelyet körversenyeken akartak indítani. A jármű hajtásáról az 1,5 literes UZAM-412 motor gondoskodott, amely több Moszkvics erőforrásaként is szolgált (408 és 412).
A motor 76 lóerős volt gyári állapotban, de a versenyautóba szerelt változat kapott egy Roots kompresszort, és Weber karburátort szereltek rá. Ennek köszönhetően az erőforrás állítólag 130 lóerőt tudott. De ez nem volt elég: a csapat a kompresszort turbófeltöltőre cserélte, és módosítottak a befecskendezésen is, így a motor teljesítménye nagyjából 140 lóerőre nőtt.
Sajnos mire az autó versenyképes állapotba került, 1977 környékén, a csehszlovákiai körversenyek szabályai megváltoztak, és az új előírások szerint a jármű már nem felelt meg a megengedett hengerűrtartalomra vonatkozó követelményeknek.
A prototípus egy ideig még Brno környékén fel-feltűnt, de későbbi sorsa ismeretlen.
