Új törvényjavaslatot terjesztettek elő Washington államában, ami lehetővé teheti, hogy a korábban gyorshajtás miatt eltiltott járművezetők visszatérjenek az utakra. Mindez annak ellenére került napirendi pontra, hogy 2019 és 2024 között 200 százalékkal nőtt a kirívó, 80 km/órát meghaladó mértékű sebességtúllépések száma.

Második esélyt viszont csak azzal a feltétellel kaphatnak, ha beleegyeznek abba, hogy az autójukat beépített sebességkorlátozóval lássák el. Már erre alkalmas technika is van a láthatáron: amennyiben a tesztek folyamán zöld utat kap a House Bill 1596 nevű eszköz, Virginia után Washington lehet a második állam az Egyesült Államokban, ahol újra volán mögé ülhetnek a notórius száguldozók – írja a Carscoops.

Az érintetteknél a korlátozás meglétét a vezetői engedélyben is jelölnék. A sebességkorlátozó GPS segítségével érzékeli az adott útszakaszokra vonatkozó sebességhatárokat, amiket a járművezetők havonta háromszor felülbírálhatnak. Természetesen fennáll a kockázat, hogy emiatt további büntetéseket szabnak ki rájuk, ahogy azoknál is, akik manipulálni próbálják az eszközt.

A törvényjavaslat arra reflektálna, hogy sokan – csakúgy, mint Magyarországon – vezetnek annak ellenére, hogy elvették a jogosítványukat. A hivatalos adatok szerint az érintett autósok több mint 70 százaléka ül autóba az eltiltás hatálya alatt. „A jogalkotó azzal, hogy a technológia alkalmazása mellett lehetővé teszi számukra, hogy továbbra is vezessenek, és segítsenek nekik a sebességtúllépés megelőzésében, a közúti biztonságot kívánja fokozni” – áll a magyarázatban.

Az elmúlt években az Egyesült Államokban az integrált alkoholszonda kérdése is terítékre került, de érdemi előrelépés egyelőre nem történt az ügyben: