Egy Smart sofőrje egy percen keresztül próbál beállni a parkolóhelyre, ahová egy kisbusz is kényelmesen befért volna. A videón jól látható, ahogy a sofőr újra és újra nekifut, de képtelen a helyére kormányozni az apró járművet. Végül pedig feladja, és vélhetően inkább keres egy nagyobb helyet.
Tanulság? Attól, hogy kicsi autód van, az nem azt jelenti, hogy tudsz is parkolni; ez mindig a sofőrön múlik.
Egyébként a két autó közé parkolás (tolatva, párhuzamosan) sok autóvezető rémálma, nemtől és kortól függetlenül. Sajnos már a rutinvizsga is megszűnt, mint olyan, ahol a tanulóvezetők zárt pályán, akár órákig gyakorolhatták többek között ezt a manővert is, mielőtt kiengedték őket a forgalomba.
Olvastad már?
5 jótanács a bunkó szülőknek, akik ilyet ragasztanak az autóra
Megszívattak a melósok egy szabálytalanul parkoló autóst Zuglóban
Ideges üzenetet firkáltak egy magyar autós ablakára
De most itt egy kis segítség, amit iránytűként használhatsz a párhuzamos parkolásnál, ha neked is gondjaid vannak vele.
- Úgy állj meg, hogy az autód hátsó tengelye egy vonalban legyen a kiszemelt parkolóhely előtt álló jármű hátsó lökhárítójával. Fordítsd el a kormányt és mehet a tolatás.
- Egészen addig tolass ebben a szögben, amíg a padkához közelebbi hátsó kereked egy vonalba nem kerül az előtted álló autó út felőli oldalával. Ezután állítsd egyenesbe az első kerekeket és így tolass tovább.
- Akkor kezdj el ellentétesen kormányozni, ha a hátsó, út felőli kerék egybeesik az előtted álló autó síkjával. Addig tolass így, ameddig egyenesbe nem áll az autód.
- Ezután már csak annyi dolgod van, hogy előrébb vagy hátrébb gurulj, hogy megfelelő pozícióban hagyd az autót a parkolóban.
Ne állj túl közel az előtted lévő autóhoz, mert ha hátulról rádparkolnak, akkor előfordulhat, hogy nem fogsz tudni kiállni.