Voltak idők, amikor még a sportautók alkalmazása sem volt szokatlan az amerikai rendőrségi flottában, például a Chevrolet Camaro több évtizedig szolgált a kaliforniai hatóságok kötelékében. Manapság inkább SUV-kat öltöztetnek rendőri egyenruhába, a San Rafael-i rendőröket mégis félrevezette, amikor járőrözés közben egy hófehér, de a kaliforniai autópálya-rendőrség matricáival ellátott Camaróval találkoztak.
A rendőr azt hitte, ez egy igazi rendőrautó, még intett is a sofőrnek. Közben azonban feltűnt, hogy nem visel egyenruhát a sofőr, ami alapján úgy tűnt, mégsem egy rendőrtiszt vezetett
– áll a hatóságok közleményében.
Miután gyanút fogtak a Camaro negyedik, azaz az 1993 és 2002 közötti generációjából származó sportkupé láttán, megfordultak a rendőrök, és megállították az élethűnek tűnő rendőrautót. Meglepődtek, amikor a volán mögött egy 25 éves férfi ült, aki azt állította, egy rendezvény miatt álcázta rendőrautónak a Chevrolet-t. A nyomozás során azonban kiderült, hogy nem mondott igazat: egészen a közelmúltig a sportkocsi egy telepen állt, ahová azután került, hogy a hatóságok lefoglalták, amiért nem újították meg időben a regisztrációját.
Elismerték, egy-két eltéréstől eltekintve szinte tökéletesen sikerült lemásolni a kaliforniai autópálya-rendőrök munkaeszközét, de jutalom nem járt érte. Sőt, a férfit letartóztatták, az autóját pedig lefoglalták – újra. A Carscoops azt írja, a sofőr kifizette az óvadékot, így már nem ül börtönben, viszont azt még vizsgálják, hogy a Camarót használták-e bűncselekmények elkövetéséhez.
Mint arról a Vezess beszámolt, az utóbbi időszakban hazánkban is többen próbáltak azzal visszaélni, hogy autójukat rendőrséghez tartozónak állították be. Itt írtunk erről: