Manchester északi részén a rendőrök csütörtökön csaptak le az egyik első Tesla Cybertruckra, amely megjelent Európában. A lefoglalással csak érvényt szereztek az épp hatályos törvényeknek, amelyek szerint a Tesla óriási villanyautónak álcázott ajtótámasztó éke nem kellően biztonságos az európai utakra. 

A Tesla jelenleg csak az Egyesült Államokban értékesíti a különleges kinézetű Cybertruck-ot, mivel az öreg kontinens szigorú gyalogosbiztonsági előírásokkal rendelkezik.

Nem jött be a kiskapu

A sofőr eddig úgy hitte, hogy talált egy kiskaput ezek megkerülésére: Albániába importálták az óriási elektromos járművet, ahol regisztrálhatják. köthetnek rá biztosítást, és néhány ügyesen elhelyezett gumiborítással tessék-lássék módon „biztonságossá” tehetik a Cybertruck éles szélekkel rendelkező karosszériáját. 

Nem jött be a trükk: lefoglalták az illegális Teslát 1

Ez azonban nem bizonyult elegendőnek a brit rendőrök számára. 

A helyi rendőrség egy közösségimédia-bejegyzésben megerősítette, hogy a jármű „nem alkalmas közúti közlekedésre az Egyesült Királyságban”, ezért nem volt más választásuk, mint kivonni a forgalomból. Ennek több oka is volt:

  • A sofőr állandó brit lakos volt, de a jármű külföldön volt regisztrálva és biztosítva, ami tiltott az Egyesült Királyságban.
  • A Tesla Cybertruck nem rendelkezik az Egyesült Királyságban szükséges megfelelőségi tanúsítvánnyal.
  • Jogos aggályok merülnek fel a többi közlekedő és gyalogos biztonságával kapcsolatban, ha egy Cybertruck részt venne egy balesetben.
  • A járművet a hatályos közlekedési törvény alapján foglalták le, és a sofőrt feljelentették.

Nehéz lesz visszaszerezni

A manchesteri rendőrség a Car Throttle számára adott nyilatkozatában megerősítette, hogy az ügyet az Operation Wolverine nevű, autók lefoglalására szakosodott egységhez továbbították. Ahhoz, hogy a jármű visszakerüljön a tulajdonoshoz, a sofőrnek igazolnia kell a tulajdonjogot és a megfelelő biztosítást – ami a rendőrség szerint „valószínűleg nehézségekbe ütközik.” Amíg ez nem történik meg, a Cybertruck sorsa bizonytalan.

Nem jött be a trükk: lefoglalták az illegális Teslát 2

Ha Európában szeretnénk rozsdamentes acélból készült, szögletes dizájnnal megáldott járművel közlekedni, a legjobb tanácsunk, hogy vegyél egy DeLoreant. Olcsóbb, stílusosabb, és a rendőrség sem fogja lefoglalni, a feltűnés viszont garantált.