Az utóbbi napokban elszaporodtak a lejárt műszakival kapcsolatos büntetésekről szóló hírek, ami azt mutatja, hogy a hazai autósokat nagyon foglalkoztatja a dolog. Sajnos számos pontatlanság szerepel ezekben a cikkekben, így most segítünk rendbe rakni ezt a témát.

Amikor az autódnak „lejár a forgalmija” az nem azt jelenti, hogy az okmányt meg kell újítani, hanem azt, hogy a jármű műszaki vizsgája jár le, azt kell frissíteni, ugyanis Magyarországon csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező gépjármű vehet részt a forgalomban. Lehet ugyan útvonalengedélyt kérni lejárt műszakis járműre is, de az csak az engedélyben szereplő időben és útvonalon közlekedhet – erről kicsit lentebb olvashatsz.

Szóval ha lejárt műszakival közlekedsz, és ezt ki is szúrja egy rendőr közúti ellenőrzés során, vagy akár megállítás nélkül a rendszám alapján lekérdezve, akkor akár 78 000 forintos büntetésre is számíthatsz, ha pedig újra elkapnak műszaki nélkül, a büntetési tétel elérheti a 93 000 forintot. A büntetés mértéke a rendőr jóindulatától és attól függ, mióta közlekedsz lejárt műszakival:

  • 3-6 hónapos lejárat: 31 200–62 400 Ft
  • 6 hónap és 1 év közötti lejárat: 39 600–78 000 Ft
  • Több mint egyéves lejárat: 46 800–93 600 Ft​

*Több hazai oldalon hibásan szerepel a bírság összege, sajnos az még évekkel korábbi büntetési tétel!

Hogyan előzhetem meg büntetést?

A műszaki vizsga új autóknál 4 évre szól, annak elteltével pedig 2 évente kell gondoskodni az időszakos vizsgáról. Igen, még 2 év is hosszú idő, az ember pedig hajlamos elfelejteni a dolgot, szóval vagy felírod a dátumot a naptáradba, vagy ha van Ügyfélkapud, és megadtad az autód adatait és értesítési címet is, akkor hivatalból küldenek e-mailt, mielőtt lejár a műszakid és esedékes a megújítás.

De vannak már különböző telefonos applikációk, amelyekbe nemcsak a műszaki érvényességet rögzítheted, hanem például a kötelező szerviz periódusait is, és mindenről időben kapsz értesítést, így tuti nem felejted el.

Szóval ahhoz, hogy ne büntessenek meg, annyit kell csak tenned, hogy időben megújítod autód műszaki érvényességét. Rossz hír, hogy 2025. február 1-től átlagosan 35 százalékkal emelkednek a járműveink után fizetendő díjak, és ebben a műszaki is benne van.

17 éve változatlan volt ez az összeg, de hamarosan 16 290 forintról 26 700 forintra emelkedik.

Ez csak a hatósági díj, vagyis ha egy szerviz eddig 25 ezer forintot kért a műszakiért a hatósági díjjal és a vizsga előtti átvizsgálással együtt, akkor ez 2025-ben várhatóan legalább 35-50 ezer forintba kerül majd.

Hogyan kérhetek útvonalengedélyt, ha lejárt a műszakim?

Ha szabályosan szeretnél eljutni a lejárt műszakis autóddal a vizsgaállomásra, akkor az útvonalengedély az, ami segít neked, nem pedig A bolygó kapitánya. Ezt a Magyarországon forgalomba helyezett, a forgalomból kivont, de érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező gépjárművek esetén lehet igényelni. Az engedély kizárólag a jármű javítása, eredetiségvizsgálata vagy hatósági vizsgálata céljából, a jármű telephelye és a gépjármű-fenntartó telephelye vagy az eredetiségvizsgálat, illetve a hatósági vizsgálat helyszíne között történő közlekedésre jogosít.

A 3500 forint illeték befizetése után papíron 21 nap az ügyintézés határideje, de a gyakorlatban – ha hiánytalan a kérelem – azonnal megadják a 3 napig érvényes engedélyt. A kezdődátumot az igénylő határozza meg, onnan ketyeg a három egymást követő nap. Igényelni kormányablakban lehet, a forgalmit vagy a forgalmi engedély bevonását igazoló határozatot, érvényes kötelezőt igazoló papírt, és igazolást a vizsgaállomástól és személyi igazolványt kell magunkkal vinni.

Ha pedig elmerülnél a használt autók világában, és segítséget szeretnél kapni, hogy a műszaki vizsga előtt ne kellejen szívni a javításokkal, akkor nézegesd Értékbecslő sorozatunkat. Számos hasznos tippet adnak szakértőink, hogy milyen autót vegyél, és milyet ne: