Páratlan képességekkel bír a BYD prémiummárkája, a YangWang égisze alatt bemutatkozott U9. Önmagában a kínai hipersportkocsi 1115 lóerős teljesítménye is kiemelkedő, az aduász mégis a Disus-X, ugyanis azt állítja a futóművezérlő rendszeréről a gyártó, hogy jelenleg nincs ennél fejlettebb a világon.
Ami rendkívülivé teszi a Disus-X-et, hogy a nagyteljesítményű légrugózásának köszönhetően nemcsak kerekenként külön-külön, hanem szinte pillanatok alatt tudja változtatni a hasmagasságát, ha az útviszonyok azt kívánják meg. A kínai hatóságok tetszését azonban nem nyerte el, mire képes a technológia, mivel azt egy YangWang U9 sofőrje úgy mutatta meg, hogy közben dugót okozott.
Az elismerés helyett bírságot kapott, amiért úgy táncoltatta meg az autóját egy gyalogátkelőnél, hogy azt még a jobb minőségű lambadás játékautók is megirigyelték volna – írja a CarNewsChina.
A YangWang U9 még 2023 tavaszán jelent meg a piacon, és rögtön nagy port kavart azzal, hogy akár három keréken is képes közlekedni. Mind a négy kerék hajtásáról külön-külön villanymotor gondoskodik, természetesen ezek együttes teljesítménye 1115 lóerő, amihez 1600 Nm-es rendszernyomaték párosul. Ennek révén 0-ról 100-ra alig két másodperc alatt gyorsul, és mint azóta kiderült, nem kell szégyenkeznie a végsebessége miatt sem.

Sok mindent tud a BYD prémium-almárkájának sportautója, csak nem minden képességét közúti viszonyokra találták ki.
Bár a hivatalos adatok szerint ez „csak” 309 km/óra, egy néhány hónappal ezelőtti teszt alkalmával 391,94 km/órás sebességet mértek a Nürburgringen. Viszonylag kevés kihívója tudná felvenni ezzel a versenyt, sőt, az elektromos autók mezőnyében pillanatnyilag csak egy sorozatgyártású modell, a Rimac Nevera képes túlszárnyalni ezt az értéket a maga 412 km/óra csúcssebességével.