A különleges, páratlan öszvér William Fisk Harrah, a Harrah’s Hotel and Casinos alapítójának egyedi megrendelésére készült, de a Ferrarinak nincs hozzá semmi köze.
William Harrah híres volt az autók iránti rajongásáról, és a birtokában lévő több száz klasszikus autó mellett mindig vágyott valamire, amit senki más nem birtokol. A legenda szerint egy alkalommal egy havazásban rekedt Ferrari 365 GT-jével, ami arra ösztönözte, hogy egy olyan autót építtessen, amely egyesíti a Ferrari erejét a Jeep praktikumával. Más pletykák szerint személyesen kért egy összkerékhajtású típust Enzo Ferraritól, aki visszautasította a kérést, ezért épült meg a különleges hibrid.
The 1969 Jerrari came from the mind of famed collector and casino-owner Bill Harrah. The concept was born after his mechanic crashed his 1969 Ferrari 365 GT 2+2 in a snowstorm. Harrah’s first thought was that a 4-wheel-drive Ferrari would be preferable for these conditions. pic.twitter.com/wMR7FO8Nk8
— Ferrari Connoisseur (@FerrariConnois1) May 17, 2022
Az biztos, hogy kaszinói között sokszor kellett ingáznia, a Reno és a Tahoe-tó közötti távot pedig szerette padlógázon megtenni. Akkoriban még nehezebben ütötte meg a bokáját ilyenért egy amerikai milliomos, és Harrah nem is akart kitűnni a közlekedők tömegéből. Igaz, kevés Jeep volt akkoriban képes 200 km/óra feletti tempóra, kivéve a Jerrarit.
Kívülről Jeep, de motorja Ferrari
Harrah nem aprózta el a dolgot – szó szerint összeházasította a Jeep Wagoneert és a Ferrari 365 GT-t. Az eredmény? Egy igazi különc alkotás: a Jerrari 1. Az autó orrába a Ferrari 365 GT 4.4 literes, V12-es motorját ültették be, amely mellé 5 sebességes, kézi váltót szereltek. Furcsa megjelenése miatt vegyes kritikát kapott a korabeli autós sajtóban, és valóban elég fura volt a kecses olasz tervezésű frontrész egy ilyen családi batáron.
Ezt érezhette a tulajdonos is, és a következő verziónál már hagyományosabb megjelenés mellett döntött. Harrah megtartotta a Jeep-külsőt, de a Ferrari V12-es motor ismét helyet kapott a géptető alatt, ezzel biztosítva a luxus és a teljesítmény kombinációját. Leginkább a négy kipufogóvég árulkodó, meg persze a 350 lóerős, V12-es blokk hangja.
A második, visszafogott verzió (fotó: Jaydec/wikimedia.com)
A belső tér néhány kisebb változtatáson esett át, beleértve egy Ferrari-kormánykereket, utólag beszerelt műszeregységet, elektromos tükröket és egy radarérzékelőt. A hajtáslánc ugyanaz volt, mint az előző verzióban, az 5,9 literes V8-ast és automata váltót az olasz motor-váltó kettős helyettesítette.
A motortérben azért kellett trükközni, mert a 12 hengeres hosszabb, mint a V8-as. A hagyományos hűtőnek nem jutott hely, így két kisebb hűtőradiátor került két oldalra, az olajhűtőket pedig egy helikopterről szerelték át a Jerrarira.
Korának egyik csúcsa volt a Ferrari motorja, ami komoly szakértelmet igényelt, hogy szépen énekeljen: a hat Weber 38-as karburátor behangolása igazi művészet volt, de megérte, mert páratlan műsort ad elő, amikor valaki elég merész és padlóig nyomja a gázpedált.
Ma már nem lenne erre szükség, hiszen a négykerék-hajtású Ferrari FF után immár van szabadidő-autó jellegű modell a Pusoangue, amit a Vezessnél vezettünk is. Itt olvashatsz róla
