Megbukott a műszaki vizsgán egy brit férfi autója, annyira rossz állapotban van, így két választása maradt: vagy megjavíttatja, vagy kivonják az autót a forgalomból. A 64 éves Ian Roberts azonban keresett egy harmadik megoldást, így megvárta, amíg bezár a vizsgaállomást üzemeltető műhely, ahová ezután besurrant, és a pótkulcs segítségével ellopta a saját autóját – számolt be a bizarr esetről a Sun.
Még a vizsga díját sem rendezte, mielőtt stikában hazavitte az autóját. A lopás miatt a rendőrség lefoglalta a járművet, amit már több mint két éve tartanak elzárva, mivel azóta sem került pont az ügy végére. Az ügyvédje azzal magyarázta a történteket, hogy a férfi maga akarta megjavítani az autóját a következő műszaki vizsga előtt. Abban az esetben a bíróság még a lopás felett is szemet hunyna, amennyiben Roberts 2022 decemberétől minden tartozását kiegyenlítené.
Az ügyvédje szerint a férfi álláspontja „mindig is” az volt, hogy „hajlandó kifizetni a számláit”, arra azonban nem tudott érdemi magyarázattal szolgálni, hogy erre miért nem került sor a mai napig. „Az aggodalma az volt, mi fog történni ezután, a rendőrség ugyanis már két és fél éve birtokolja az autóját” – tette hozzá.
Tovább azonban nem halogathatja a kifizetetlen számlák kérdését a 64 éves férfi, ugyanis ultimátumot kapott a bíróságtól. Akár hét évre börtönbe kerülhet, továbbá pénzbírságot is kiszabhatnak vele szemben, ha nem rendezi a szóban forgó összeget a következő két hétben.
Azt, hogy itthon milyen buktatói lehetnek a műszaki vizsgának, itt gyűjtöttük össze: