A Renault 5 tipikus európai, városi kisautó volt az 1980-as évek elején. Billegő apró, könnyű karosszéria, egyszerű, gyenge benzinmotorok, fronthajtás. Ötven lóerővel már fürgének számított, pont ezért éles kontraszt a versenyzésre épített Renault 5 Turbo, amiben az első ülések mögé került a motor, turbóval, 160 lóerővel!

A soros négyhengeres, 1,4 literes turbófeltöltős motor, hosszában építették be, mögötte az ötfokozatú sebességváltóval. Porlasztó helyett mechanikus, Bosch K-Jetronic befecskendezéssel látták el.

Ma már 50 millió felett adják a 80-as évek legizgalmasabb francia autóját 1

Kerékfelfüggesztése elöl és hátul is kettős keresztlengőkaros, ami jelentősen hozzájárult a stabilitásához.  Álló helyzetből 6,6 másodperc alatt ugrik 100-as tempóra, a végsebesség pedig alulról karcolja a 210 km/órát.

Most egy német kereskedés, a Garage 11 kínálatában tűnt fel egy korai, olasz piacra eladott darab, ami minden ízében hozza a nyolcvanas évek hangulatát. Beltere élénkpiros és kék színben pompázik, motortere a “kézműves” gyártásról árulkodik, és az 1981-es gép futott már 40 ezer kilométert. 

Ára pedig Renault-szinten könnyfakasztó, 52 millió forint. 

Ma már 50 millió felett adják a 80-as évek legizgalmasabb francia autóját 2Ma már 50 millió felett adják a 80-as évek legizgalmasabb francia autóját 3Ma már 50 millió felett adják a 80-as évek legizgalmasabb francia autóját 4Ma már 50 millió felett adják a 80-as évek legizgalmasabb francia autóját 5