A Škoda 1956-ban indította útjára a 968-as gyári kódú versenyautó projektjét. Az elsősorban hosszú távú futamokra szánt Škoda 1100 OHC-ből egy éven belül elkészült kettő nyitott karosszériás példány, ezt követően pedig a mérnökök és a tervezők a zárt karosszériás kupé megvalósítására összpontosítottak. Ezek 1959-ben, illetve 1960-ban el is készültek.
A motor az orrban, az ötfokozatú kézi váltó a differenciálművel egybeépítve, hátul kapott helyet. A részben alumíniumépítésű négyhengeres motor részben a szériagyártású Škoda 440 Spartakból származott, de teljesítményét a gyári 40 lóerőről 92-re emelték. Ehhez módosították az égésteret, a szelepvezérlést és a sűrítési viszonyt, valamint dupla karburátort, kettős gyújtást és számos további igényes megoldást vezettek be. A motor legnagyobb fordulatszáma elérte a 8500/percet!
A végsebesség az áttételezéstől függően elérte a 200 km/órát. Az 555 kilós menetkész tömegű kétüléses kupét kétkörös fékrendszer lassította, a hátsó fékdobokat a kerekek helyett a differenciálműre szerelték (inboard elrendezés), ezzel csökkentve a rugózatlan tömeget.
A két darab Škoda 1100 OHC Coupé motorsportkarrierje egészen 1962-ig tartott. 1966-ban eladták őket, aztán az egyik balesetben semmisült meg, a másik pedig kiégett. Egy eredeti motor, egy hátsó transaxle híd, valamint néhány apróbb alkatrész maradt csupán fenn.
A gyári múzeum ezeket 2014-ben összevásárolva fogott hozzá a helyreállításhoz, pontosabban az újragyártáshoz. Mivel az eredeti dokumentáció fennmaradt, méghozzá részletes leírásokkal együtt, viszonylag gyorsan legyártották a hiányzó elemeket, így 2015-ben már készen állt a teljes váz, a futóművel, a hűtővel, az üzemanyagtartállyal és egyéb komponensekkel együtt.
Az autó eredetileg ebben a csupasz állapotában került volna a múzeumi 1100 OHC roadster mellé, ám aztán mégis a teljes újraépítés mellett döntöttek. Ehhez számos alkatrészt más modellekről emelhettek le, ahogy elődeik is tették annak idején: a kilincsek például a Škoda 1200-as szedánból, a kapcsolók a Škoda 440 Spartakből, a gyújtászár a Škoda Octaviából származott, míg a háromküllős kormánykerék a negyvenes években gyártott Škoda Popular hagyatéka volt.
Az alumíniumkarosszéria elemeit annak idején fadongákra helyezve kalapálták formára. Így tettek az újkori utódok is, de előbb az eredeti fényképeket számítógéppel kielemezve le kellett modellezniük az egyes lemezeket, majd a sablonokat így legyártva 0,8 és 1,0 milliméteres lemezekből formázták meg a kasztnit. A nyers lemezeket az eredeti eloxált felületkezelés helyett az 1962-es, utolsó szezonban alkalmazott piros színre festették.
Ha meghallgatnád, hogyan üvölt a 60 éves tuningmotor, kattints ide!
