Nem teltek az ünnepek események nélkül a Tesla-tulajdonosok körében, ugyanis a cég frissítette az autók firmware-ét. Az újítás többek között a hamarosan bevezetésre kerülő, egyre több feladatot is ellátni képes Autopilot rendszere miatt is szükségessé vált, ám a felhasználók egyelőre nem a Full Self Drivingnak (FSD), azaz a teljes önvezetésnek örülnek, hanem valami egészen mással szórakoznak.

A frissítés része ugyanis néhány vizuális csinosítás mellett a Boombox mód is, ahol az autó által kiadott különböző hangokat lehet megkeverni és teljesen megváltoztatni. Ilyen hang például a duda is, mely az újabb Tesláknál már egy külső hangszóró segítségével szólal meg. A frissítésnek köszönhetően a tulajdonosok azonban olyan opciók közül választhatnak, mint például egy kecske mekegése, egy mexikói dallam és továbbra is elérhető a szellentés hangja.

Ha a gyári választékban nem lenne olyan hang, mellyel a szomszédot igazán ki lehetne idegelni, aggodalomra semmi ok: egy USB-meghajtó segítségével bármilyen dallamból lehet dudaszó. De minderre hogyan fognak reagálni a forgalomban közlekedők? Nagyjából sehogy, ugyanis csak álló helyzetben szólaltathatóak meg az autóktól szokatlan, extrém hangok, így tényleg szinte csak mások bosszantására jó.

Forrás: Car and Driver
Kapcsolódó címkék: duda elon musk FSD hang Tesla