A világ egyik legismertebb autós műsorának emlékezetes pillanatai fűződnek a kétéltű autókhoz. Amikor a Top Gear klasszikus triója, Jeremy Clarkson, James May és Richard Hammond három tákolt autócsónakkal vágott neki a víznek, az több volt mint humoros szórakoztatás. 

Ebbe a helyzetbe kicsit mindenki beleélte magát. Milyen jó lenne tényleg egy átlagautóból kétéltűt faragni! 

Kétéltű Lada Nivát épített egy orosz ezermester 1

A megvalósításig kevesen jutnak el, egy orosz ezermester viszont vette a fáradtságot, és kemény munkával úszásra képes állapotba hozott egy 1984-es Lada Nivát. Mivel egy eleve szétrohadt, lakatolásra váró darabot vásárolt, a karosszériához mindenképp hozzá kellett nyúlni. 

Kétéltű Lada Nivát épített egy orosz ezermester 2

Egyszerű foltozás helyett viszont komoly átalakításra került sor, előre-hátulra, valamint a két küszöb alá egy milliméteres lemezből formázott pontonok kerültek, az ajtók pedig megrövidültek. Természetesen mindezt a helyszínen rögtönözve, előzetes tervek nélkül, ahogy azt kell. 

A motorteret is szigetelni kellett, ami újabb problémákat hozott. A hatékony hűtés miatt a hűtőradiátort a dobozon kívül kellett elhelyezni, a kipufogórendszer pedig felfelé indul, és a tetőn végigfutva jutnak ki a gázok a szabadba. 

Kétéltű Lada Nivát épített egy orosz ezermester 3Kétéltű Lada Nivát épített egy orosz ezermester 4

Motorja maradt gyári, a haladásról pedig az alapból forgó kerekek mellett a kardántengelyre eszkábált hajócsavar gondoskodik. Ezzel 4-5 km/órát is el tud érni vízen, és 60 km/óráig nem rázza szét a tengelyt, ami terepen nem jelent gondot a tulajnak, mivel úgyse megy gyorsabban soha. 

Ez a Lada Niva is bizonyítja, hogy rengeteg lemezmunkával, vágással, hegesztéssel akár még a legvadabb álmok is megvalósíthatóak.

Forrás: carakoom.com
Kapcsolódó címkék: Lada orosz