210 lóerős literteljesítménnyel az A 45 S 2,0 literes turbómotorja a világ legerősebb szériagyártású négyhengerese. Ezzel a kompakt Mercedes 3,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 275 km/óra. Ez különösen hihetetlen egy olyan autótól, ami alapvetően elég távol áll a sportosságtól, de nem az AMG-változat. Az még aktív összkerékhajtásával még drift módot is kínál. Tehát mindent tud, amit 2020-ban tudhat egy kompakt sportmodell, de a Posaidon azért még látott benne lehetőséget.

RS 525-nek hívják a Posaidon A 45 S-ét, aminek motorjára nagyobb turbót szereltek, átírták a motor és váltó vezérlőjét. Így 525 lóerőt  és 600 Nm nyomatékot pumpáltak ki belőle. Ennek hatására 3,4 másodpercre javult a százas sprintidő, a végsebesség pedig 324 km/órára nőtt. Aki ezektől a számoktól már szédül, annak ott a szerényebb csomag 459 lóerővel és 560 Nm-rel. 3,6 alatt az is megfutja a 100-at, a végsebesség pedig 318 km/óra.

320 felett száguld a legkisebb Merci 2

Ha kíváncsi vagy, milyen a széria Mercedes-AMG A 45 S, az alábbi cikkünkből kiderül. Versenypályán hajtottuk meg: