1975-ben vágtak bele az első projektbe az angol Overfinchnél és azóta sem foglalkoznak mással. Míg mások a Land Roverek terepképességeit csiszolgatják, addig ők inkább a teljesítmény és luxus irányába viszik el az autókat. Még az olyan kemény terepjárókat is, mint a Defender, ami távolról sem luxusautó, de a forma sokaknak tetszik, így csak a tartalmat kell az ő ízlésükhöz igazítaniuk.

110 km/órában korlátozták a Defender végsebességét, de egészen addig nagyon tud sietni. Mert a General Motorstól érkező 6,2 literes V8-as motor 450 lóereje könnyen viszi az autót. Hozzá 6 sebességes automataváltót kapcsoltak és rozsdamentes acél kipufogón keresztül szól. Az első fékek hat-, a hátsók négydugattyúsak lettek.

450 lóerő, 95 millió forint, és még mindig egy Defender 2

Hogy ne legyen kellemetlen a kikötő parkolójába gurulni a Defenderrel, ezért a puhatetős, rövid tengelytávú autót az ügyfél kérésének megfelelően smaragdzöld színűre fényezték, egyedül a gépháztető és a maszk kapott ezüst festéket. A puritán beltérben volt igazán sok munkájuk, ide nagyon sok bézs bőr kellett, hogy mindent elfedjenek vele. Becsomagolták még a Recaro sportüléseket is és rengeteg krómozott apróságot szórtak szét az utastérben. Na, így lesz 95 millió forintos autó egy Defenderből!

450 lóerő, 95 millió forint, és még mindig egy Defender 3