2018. február 6-án lőtték az űrbe a híres Tesla Roadstert a Falcon Heavy rakéta segítségével. Tavaly novemberben az autó elhagyta a Marsot is.

Elon Musk örülhet, a kritikus hangok ugyanis egy évet sem jósoltak a Teslának és utasának, a Starman névre hallgató bábunak. Az autó azóta is megy, melynek útját folyamatosan követni lehet a whereisroadster.com oldalon. Az autó már 807 millió kilométert hagyott a háta mögött, ez jóval több, mint a Föld úthálózata összesen (65 millió kilométer). Csak összehasonlításképpen, a Föld egy év alatt 940 millió kilométert tesz meg a Nap körül.

Ebben az autóban van a legtöbb kilométer a világon 1

Természetesen egy autó sem tett meg ennyi kilométert élete során korábban, a legismertebb agyonnyüstölt autó egy Volvo P1800-as, mely élete során valamivel kevesebb, mint 5 millió kilométert ment.

A szintén a Nap körül keringő autó és utasa idén fogja első körét megtenni csillagunk körül. Az elektromos autó egyébként a legtisztább autó is, ami a fogyasztást illeti, még akkor is, ha beleszámoljuk a fellövésnél a Falcon Heavy által elégetett 477000 liter üzemanyagot. A jelenlegi adatok szerint a Roadster fosszilis üzemanyag-fogyasztása mindössze fél deci 100 kilométeren.

Forrás: Jalopnik
Kapcsolódó címkék: Tesla tesla roadster