A brit Jenson Button még 2000-ben csatlakozott a Forma-1 mezőnyéhez, a Williams csapat színeiben futotta első versenyeit, kilenc évvel később a Brawn GP autójával vált belőle világbajnok. A következő évet már a McLaren-Mercedes istállónál kezdte meg, így érthető módon van némi kötődése az angol márkához. A garázsában azonban rengeteg autó áll, köztük olyan különlegességek, mint a Honda NSX, a Bugatti Veyron vagy az ezekhez képest boltbajárósnak tűnő Nissan GT-R. Nem maradt ki neki a McLaren csúcsgépe, a P1-es sem, amitől azonban most meg szeretne válni.

Sokat nem nyúzta a hibrid szupersportkocsit, hiszen az autóban 887 kilométer van. Az eladás oka rendkívül egyszerű, Jenson Button maga posztolta ki, hogy fájó szívvel adja tovább az autót, de mivel Los Angelesbe költözik, nem tudná használni. Vélhetően a következő tulajdonos sem kifliért ugrik el vele minden nap a sarki boltba, hanem félve őrzi majd a gyűjteményében. Mindezt bőven több mint 590 millió forintos összegért.

Amerikába költözik Jenson Button, ezért eladja a McLaren P1-esét 2Amerikába költözik Jenson Button, ezért eladja a McLaren P1-esét 3

A McLaren P1-es hajtásának fő eleme a 3,8 literes, V8-as motor, melyre két turbófeltöltőt akasztottak, így a teljesítménye 7500-as fordulatnál 737 lóerő, nyomatékból pedig 4000-től 720 Nm áll rendelkezésre. Önmagában is elég egy karbonból készülő szupersportautó mozgatásához, de akad még mellé az angolok házon belül fejlesztett elektromos rendszere is, mely 179 lóerővel és 260 Nm nyomatékkal járul hozzá a hajtáshoz.

Az összteljesítmény így 916 lóerő és 980 Nm nyomaték. Álló helyzetből 2,8 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra, 300-ig 16,5 másodperc telik el. A végsebességét 350 km/óránál elektronikusan korlátozták. 2013 októberétől két évig készültek a P1-esek, összesen 375 példányt gyártottak.