Már szállingóznak az első Bugatti Chiron-ok a megrendelőkhöz, akik között természetesen nem csak vastag pénztárcájú, lelkes gyűjtők, hanem haszonleső kereskedők is akadnak. Így lehetséges az, hogy már meg is jelent a piacon az első használt Chiron. Természetesen az eredeti vételárnál jóval magasabb áron, hiszen korán kell felkelnie annak, aki időben szeretné megkaparintani az 500 darab egyikét. Rögtön meg is érkezett a második keveset futott példány, ezúttal Amerikából és szintén a biztonsági játékosok kedvenc színében, a feketében.

Nem tűnik túl jelentős mérföldkőnek, de mivel versenysikerei és híres korábbi tulajdonosai nincsenek, ezért kénytelenek azt kiemelni, hogy a piros díszítőelemekkel feldobott példány az első amerikai specifikációs, amerikai piacra leszállított példány. Nem hajtották túl a különlegesnek csak némi túlzással nevezhető Bugatti Chiront, alig több mint 400 kilométer van a szupersportkocsi órájában.

Az aukció során akár 4 millió dollárig, tehát kicsivel több mint 1 milliárd forintig is felmehet a Bugatti Chiron ára, ezért az összegért, pedig egy szép nagy csomagot is kap majd az új tulajdonos, aminek nem csak a kulcsok, táskák, könyvek és egyéb hasztalan dokumentációk a részei, hanem egy patent kis modellautó is, mely egészen pontos mása az eredeti autónak és bizonyára kiválóan mutat majd a leendő tulajdonos dolgozószobájában.

A Veyron utódjaként megszületett Bugatti Chiron motorja az elődből származik, de jelentősen átdolgozták. A 8 literes lökettérfogatú W16-ost továbbra is négy turbófeltöltő lélegezteti. Teljesítménye hajmeresztő 1500 lóerő, nyomatékból 1600 Nm áll rendelkezésre már 2000-es percenkénti fordulattól. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre 2,5 másodperc alatt gyorsul, de a 200-as osztás átlépéséhez sem kell tovább várni 6,5 másodpercnél.

Rövid életű rekordja is van, mégpedig az, hogy 400-as tempóra 32,6 másodpercet kell várakozni, onnan állóra fékezni pedig csupán 9,4 másodpercbe telik a karbon vázú Bugatti Chiront. A végsebesség 460 km/óra feletti.