Még képen is hihetetlen látvány egy Nissan Silvia S14 gyári állapotban, pedig minden bizonnyal még létezik belőle egy kevés valahol a világban. Aki valamelyest közel áll az autós világhoz, az könnyen kitalálhatja, hogy miért fogyatkozik rohamos tempóban az ilyen autó. Nagyjából minden hátsókerék hajtású japán sportkocsi driftre átépített autóként szerez örömet pilótájának és a közönségnek egyszerre. Kész csoda, hogy fennmaradt az utókornak ez a fekete példány, amiért egészen Amerikáig kell utazni.

A megkímélt állapot mögött azonban érdekes sztori bújik meg, mert korábbi tulajdonosa kalandos úton jutott hozzá az autóhoz. Az egész azzal kezdődött, hogy rendelt magának egy 240SX-et, ami még a cél előtt árvízkáros lett. Az amerikai törvények értelmében ezt bírósági határozat alapján kénytelen volt kicserélni a Nissan a lehető legmagasabban felszerelt példányra, ami éppen akadt raktáron. Ezt az autót korábban kiállításokra vitték, ezért valóban minden elérhető opciós tétel megtalálható a fedélzeten a klímától az automata váltóig. Igaz, hogy utóbbi ennél a típusnál nem feltétlenül előny.

Hihetetlen története van ennek a Nissannak 2Hihetetlen története van ennek a Nissannak 3

Ha ez nem lenne elég, akkor hozzátennénk még azt is, hogy a Silvia kevesebb mint 1100 kilométert tetet meg 20 év alatt, ami úgy lehetséges, hogy a legtöbb időt a tulajdonos húgának nappalijában töltötte egy repülőgépszárnyakból alkotott rámpán. Sajnos a nappaliról nincs kép, de ennél jobb lakberendezési ötletet már nem fogunk kapni ebben az évtizedben, annyi biztos.

Egyesek biztosan kiszúrták már az O.Z felniket, melyet kifejezetten az autóhoz gyártottak Olaszországban. Az eredetiség hívői is megnyugodhatnak, a gyári 15 colos szettet is megőrizte a tulaj az utókornak az autó teljes dokumentációjával együtt.

A Nissan Silvia orrában 2,4 literes, négyhengeres motor 155 lóereje várta a bevetést, ami akadt még közel 200 Nm csúcsnyomaték is. A konkrét példány esetében sajnos ehhez nem egy precíz 5 sebességes kézi, hanem egy langyosabb 4 sebességes automata váltó kapcsolódik. Ez azonban aligha von le az autó értékéből, a különleges Nissan 240SX-ért 26 millió forintnak megfelelő összeget kérnek.