Az évi tízmillió utassal működő lutoni reptér környékén rengetegen állnak meg autóikkal, egyszerűen az utcán hagyva azokat. Nincs ezzel baj, ha pár napról van szó, és csak pár autóról, de már egész hordák telepedtek hetekre a környék utcáira, a helyieknek pedig elegük lett.

Az utazók autói miatt nem tudtak hova parkolni, így a népi elégedetlenség látványos bosszút szült. Egy két hete utcán veszteglő kocsinak látták el a baját, bezúzták az ablakait, kiszúrták a kerekeit, és pár egyértelmű felirattal adták a tulajdonos tudtára, hogy mit csinált szerintük rosszul.

“Két autót láttam betört ablakkal, de csak ezen voltak feliratok. Az emberek ezeket az utcákat használják ingyenes parkolónak, és ez nagy, egyre terjedő probléma. Remélem, hogy a helyi vezetés segíteni fog a lakóknak és kizárják az idegen autósokat” – nyilatkozta egy helyi lakos. 

A reptéri parkoló egy hétre 22 ezer forintba kerül.