Sokak szerint a ’90-es években élte a Német Túraautó-bajnokság – röviden DTM – az aranykorát. Ekkoriban ma már értékes legendákká vált autók versenyeztek egymással, például az első BMW M3-as, az E30-as Johnny Cecottóval a kormány mögött.

A bajorok legfőbb ellenfele a Mercedes-Benz 190E volt, annak is legdurvább, Evolution II-es változata, aminek utcai verziójából csupán 502 példány készítettek. A versenysikerek és a kis darabszám miatt ezeknek az autóknak napról napra emelkedik az értéke, és ezt a stuttgartiak is nagyon jól tudják.

Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy a legmérgesebb 190E ma is hatalmas élmény, ezért úgy döntöttek, hogy építenek egy kifejezetten pályázásra használható példányt, így nem kell kockáztatni a fennmaradt darabok épségét. Mivel alapvetően 1,8 milliónyi legyártott példányból azért bőven akad, ezért nem volt nehéz alapot találni a feltámasztott Evo II-esnek.

2,5 literes négyhengeres szívómotorja rövid löketű és nagy furatú, teljesítménye több mint 230 lóerő utcai változatban. A mókára épített példány versenyspecifikációs, ezért valószínűleg közelebb áll a korabeli DTM-gépek közel 370 lovas teljesítményéhez. Már a polgári változatok is 7,1 másodperc alatt gyorsultak 100 km/órás sebességre, így vélhetően ma is tisztességes dinamikát produkál a hegyesebb 190E Evo II.

Itt pedig megnézheted éles bevetésen az 1992-es mezőnyt, végtelenül autentikus német kommentárral: