Autók és motorok között egyedit alkotni nem könnyű, pláne úgy, hogy a piac már telítődött, nekünk embereknek pedig olyan magas lett az ingerküszöbünk az utóbbi időben, hogy azt bizony már nagyon nehéz megugrani. Igazán meghökkentőt, vagy vérlázító dolgot kell ahhoz készíteni, hogy az utcán haladó embertömeg észre is vegyen minket.
Vannak azonban akiknek ez bizony sikerül, és bárki, aki meglátja alkotásukat tuti nem hagyja szó nélkül, vagy azért mert undort váltanak ki belőle, vagy pedig rajongó, és imádja az alienes (pl.: Nyolcadik utas a halál, Bolygó neve halál) vagy predatoros (pl.: Ragadozó) filmeket, esetleg a kettő ötvözetét, “A Halál a Ragadozó ellen” (Alien vs. Predator) kasszasikernek koránt sem nevezhető alkotásokat.
Épített

A megálmodó az amerikai Roderick “Slick Rick” McCullough, aki a New Jersey-i Pitstop Motorsban talált partnerre a megvalósításban, és tény alapos munkát végeztek a 2007-es Suzuki Hayabusán. A tulaj bevallása szerint már ez első próbakörön köréje gyűltek a népek nyálat csorgatni, és kétszer büntették meg a rendőrök, mert a bámészkodó tömeg feltartotta a forgalmat.
Festett
Találhattok még pár fotót, ha bekukkantotok galériánkba, amit a képekre kattintva tudtok elérni.
Azok kedvéért, akik esetleg nem tudják hová tenni ezeket a misztikus, földönkívüli lényeket, álljon itt néhány előzetes a mozifilm-változatokból.
Alien 1979 (Nyolcadik utas a halál)
Predator 1987 (Ragadozó)
Alien vs. Predator 1. rész










