Van egy mém, amely valahogy így szól: „régen azt írták bele az autók kézikönyvébe, hogyan kell szelephézagot állítani, ma pedig azt, hogy ne idd meg a hűtőfolyadékot”. Ez elsősorban a társadalom feltételezett satnyulását figurázná ki és meglovagolja a régen minden jobb volt hangulatot. Ha egy Mazda MX-5-be ülök, akkor azt érzem, lehet utóbbiban valami.  

Külső

Bár már 2015 óta piacon van a Mazda MX-5 negyedik generációja, az ND, ám az emberek még ma is utánafordulnak, megnézik, rácsodálkoznak. Agresszív, éles tekintetű frontrész, hosszú motorháztető, szépen ívelő övvonal, a hátsó tengelyhez eltolt utascella, rövid far, no meg a nyitható vászontető. Lapos, széles arányú autó. Minden megvan benne, ami igazi roadsterré formálja.

Érdemes megnézni az első tengely és az A oszlop közötti távolságot, amely az orrmotoros autóknál elég jól elhelyez egy modellt, mennyire különleges is. Ahol ez a távolság nagy, mint itt, tudhatjuk, hogy valami különlegeset látunk. Ez itt, kérem, egy orr-középmotoros autó!

Régen sem volt átlagos, ma pedig kifejezetten kicsinek számít a forgalomban az MX-5. Valaki például azt mondta: „Nagyon szép ez az autó, de nincs belőle eggyel nagyobb?”

30 fotó

3915 milliméter hosszú, 1735 mm széles és vászontetővel mindössze 1225 mm magas az ND. (Létezik nyitható fémtetős kupé is, az RF.) A tengelytávolsága 2310 mm. Kisautós méretek, valóban.

Tömege is ennek megfelelő, mindössze 1030 kilót nyom üresen, ami bámulatosan alacsony érték egy, a mai biztonsági előírásoknak megfelelő autótól. Ehhez kell, hogy alumíniumötvözet a motorháztető, a csomagtérfedél, a két első sárvédő, de számos más apróság, így a bukócsőtartó, az első kerékagy, a differenciálmű háza is.

Boltba járós élményautó 6

A kis súly és a hátsókerék-hajtás mindig garantálja a vidám pillanatokat

Ma már aprónak tűnnek a 195/50 R 16-os gumik, amelyek ezen a Homura kivitelen fekete színű kovácsolt felnikre kerülnek. Ez összhangban van a szintén a modell sajátosságaihoz tartozó fekete visszapillantóházakkal, illetve az ugyanilyen A oszloppal.

Az egész autó még ma is friss és üde, amiben szerepet játszanak modern fényszórói és hátsó lámpái, amelyek elöl ebben a változatban adaptív kivitelűek, éjszaka kiváló fényt adnak.

2-3 másodperc, ennyi időbe telik, hogy lenyissuk vagy felcsukjuk a tetőt, mindezt egy kézzel, akár menet közben is. Ez így van az első generációs MX-5 óta, és nem is kell más megoldás. Bár kívülről vászon, a tető elülső része belül egy könnyű kompozit/műanyag panelt rejt, ez merevséget ad és ehhez kapcsolódik a zárszerkezet. Ráadásul ez a merev rész a tetőt hátrahajtva fedélként nagyobb védelmet ad a többi szövetrésznek. A hátsó szélvédő fűthető.

Boltba járós élményautó 7

2-3 mp a tetőnyitás és a zárás időigénye. A tető elejébe épített panel összecsukva fedélként szolgál

Belső

Szerencsére már sokadjára ülök MX-5 ND-ben, de mindannyiszor rácsodálkozom a tervezők zsenialitására, ahogy a karosszériát bevezették az utastérbe. És itt nem az a lényeg, hogy az ajtók felső részének fényezése a karosszériaszínnel azonos, hanem ahogy nyilat formázva kifut az első sárvédőívekhez. Utóbbiak pedig szépen kidomborodnak a kerekek felett. A látvány mellett ez a megoldás tökéletessé teszi a vezető számára a kerekek pozicionálását gyors kanyarokban is.

Ám nem csak ez játszik rá a sportos hangulatra. Ott van például a műszeregység, a bal oldalon kis színes képernyővel, jobb oldalon sebességjelzővel, de a lényeg: középen, kiemelt helyen és méretben látjuk a fordulatszámmérőt. Ráadásul klasszikus 6 órától induló skálázással, így a szemmagassághoz legközelebb a magasabb tartományt látjuk, amelynek versenypályán vennénk igazán hasznát.

A hagyományos kör formájú órák összhangban vannak a szellőzők és a klímavezérlés kapcsolóinak formáival.

Boltba járós élményautó 8

Hat órától indul a sebességjelző és a fordulatszámmérő is

A Homura kivitelben Recaro üléseket kapunk, amelyek nemcsak minőségibb borítást hoznak, de olyan oldaltartást is, amin lehetetlen kifogni. Tartanak rendesen.

Kormányát a leginkább a Porschékban használthoz lehet hasonlítani, nincs felesleges vastagítás. Minek is? Nem attól lesz sportos a kormánykerék, hanem attól, ahogy a kormányzás a kerekekkel együttműködik. Látványra ez a filigránság a klasszikus roadstereket idézi, de műszakilag 21. századi, hiszen a kormányról számos funkciót vezérelhetünk.

Kis méretei dacára az MX-5 csak látszólag szűkös. 178 centis magasságommal úgy tudtam beállítani az ülést, hogy még tudtam volna legalább öt centit hátratolni, és felcsukott tetővel is volt ugyanennyi a fejem felett. Persze a váltóalagút és az ajtók közelsége szűkre szabja a mozgásteret, de ettől csak még intimebb a kapcsolatunk az autóval.

Boltba járós élményautó 9

Szépek a formák és jó az anyagminőség az utastérben

Az anyagminőség a Mazdára jellemzően jó, a részletek szépen kidolgozottak, a gombok, kapcsolók finoman működnek. Rakodóhelyből persze nincs sok, de így is igyekeztek a legtöbbet kihozni a tervezők. A középkonzolban van egy kicsi rekesz az apróságoknak, illetve a két ülés között a tető alatt egy másik nagyobb. Ez alatt alakítottak ki két pohártartót is.

A tesztelt Mazda MX-5 használati értékét ülésfűtés és USB-csatlakozók növelik. Erre azért is szükség van, hiszen az MX-5 fedélzeti rendszere támogatja a telefontükrözést, ami viszont zabálja a telefon akkumulátorában lévő energiát.

A Mazda fedélzeti rendszere elég egyszerű, a telefonunkkal érkező applikációkkal okosodik fel igazán. Önmagában nagyon gyors a menü, a telefont csatlakoztatva lassabbá válik. A 8,8 colos érintőképernyő mögötti rendszer funkcióit menet közben tekerő- és nyomógombokból álló kupaccal állíthatjuk a középkonzolról. A rendszerhez tolatókamera is jár, amely zárt tetővel hoz igazán hasznot.

Boltba járós élményautó 10

180 centis magassággal simán el lehet férni benne

Ebben a változatban az alaphifit a Bose által szállított hang­rend­szer váltja, 9 hang­szó­ró­val. Ha valaki szeret jó minőségben zenét hallgatni autóban, megéri erre áldozni, mert egészen meglepően jól szól. Ebben a csomagban a vezetőülés fejrészébe épített hangszóró is szerepel, amely kihangosítóval történő telefonáláskor jön jól.

Csomagtartója 130 literes, ami nominálisan kevésnek tűnik, de igazából két ember hétvégi csomagja elfér benne. Ha meg csak a boltba mész vele, a bevásárlás simán belefér.

Boltba járós élményautó 11

Az Android Autót/Apple CarPlay-t vezeték nélkül is kezeli

Technika

Sajnos az európai emissziós normák szigorodása lehetetlenné tette, hogy megmaradjon a negyedik generációs MX-5-ösben az évekig elérhető 2,0 literes motor, a hidegindítás dúsítása már túl szennyező ma. Így jelenleg csak az 1,5 literes négyhengeres benzinmotorral választható az MX-5. Bár névleg ugyanaz a motor, mint a sorozat 2015-ös bemutatásakor, de azóta már kétszer fejlesztettek rajta. Optimalizálták az égési folyamatot és csökkentették a motor belső súrlódását, illetve alkalmassá tették a szigorúbb kibocsátási normákhoz. Javult a gázreakciója és minimálisan erősebb is, mint eredetileg.

Most 132 lóerős, maximális nyomatéka 152 Nm. (2027-re már 136 lóerős lesz.) Ami változatlan, hogy továbbra is egy magas fordulatszámig pörgethető a szívómotor. Hatfokozatú, manuális sebességváltó tartozik hozzá. Az önzáró differenciálmű a 2,0 literes motor sajátja volt, így itt azzal sem számolhatunk.

Boltba járós élményautó 12

Az 1,5 literes benzinmotor 7000-es percenkénti fordulatszámon 132 lóerő maximális teljesítményt ad le

Futóműve rendkívül igényes, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink elrendezésű. A Homura kivitelben Bilstein lengéscsillapítók vezetik a kerekeket. Ebben a felszereltségben a fék is más, nem nagyobb, de Brembo-kivitelű, amit a féknyergek piros színe is hangsúlyoz.

Érdekesség, hogy a modellben kétszintű menetstabilizáló szerepel. Az úgynevezett pályamód esetében a rendszer jelentősen kitolja a menetstabilizáló beavatkozási küszöbét, így engedi az autót megcsúszni és megadja a túlkormányozottság (driftelés) élményét. Ám végső esetben beavatkozik és megakadályozza a megpördülést. A másik esetben a menetstabilizáló és a kipörgésgátló teljesen kikapcsol, a blokkolásgátló marad a vezető egyetlen elektronikus segédje.

A hétköznapi közlekedéshez számos segédrendszerre lehet támaszkodni, hiszen a tempomat mellett táblafelismerő, holt­tér­fi­gye­lő, hát­só ke­reszt­irá­nyú for­ga­lomfi­gye­lő­, tolatókamera is elérhető.

Boltba járós élményautó 13

Egyetlen kézzel másodpercek alatt nyitható a tető

Vezetés

Nem beszállunk, hanem leülünk egy MX-5-be. A motor lelkesen indul a gombnyomás után. Azzal, hogy a többi autóhoz képest lent ülünk, no meg nyitva a tető, általánosan magasabb a sebességérzet. Már városban is suhansz, országúton már száguldasz.

A sebességváltója nem finom, hanem férfias, megvan az a mechanikus érzete, amikor fémek kapcsolódnak egymáshoz. De gyorsan és pontosan kapcsolható. Kiosztása szűk, így a széles tartományban nyomatékos motorral városban akár egészen hatodik fokozatig felkapcsolhatsz.

Mivel a hátsó tengely közelében ülünk, így a kanyarok igazán egyedi érzetet adnak, mert messze vagyunk a fordulókör középpontjától.

Boltba járós élményautó 14

Brembo fékeket kap a Homura kivitel

Amikor tempósan hajtjuk az autót, megjön a tipikus MX-5-érzés, amikor kissé lebegős, csónakszerű az orr érzete. Ezt meg kell szokni. El kell hinni, hogy el fog fordulni ezzel a sebességgel, és nem esünk le az árokba. És tényleg nem, a kerekek tartják az ívet.

A billenés mellé a futómű alapvetően feszes hangolású, nem üt, de minden rezdülésről értesülünk tompán.

Az autó mozgását és menetdinamikáját egyértelműen a kis tömeg határozza meg. Ettől nemcsak jobban gyorsul, de az irányíthatósága, a kezelhetősége is sokkal természetesebb. A mai modern, sok száz lóerős sportautók (M-es BMW-k, AMG-k) is elrejtik a tömegüket, fejlett futóművükkel, széles abroncsaikkal, erős motorjukkal, bitang fékükkel, de ott nincs meg az irányításnak ez a természetessége. Egyszerűen könnyed, vidám, laza az MX-5.

Boltba járós élményautó 15

Karcos érzettel, de pontosan kapcsolható a hatfokozatú váltó

Kormányzása direkt, jók a visszajelzései. Pont olyan, mint az egész autó, amellyel együtt élsz, bármit teszel, az azonnal megtörténik, és minden eseményről azonnal visszajelzést kapsz. Nem üres duma a Jimba Ittai, a ló és lovasa együttélése, ahogy a Mazda fogalmazta meg a modell vezetési élményét.  

Maga a motor nagyon élénk, könnyedén pörgethető akár 7000-es fordulatszám fölé. Ötezertől még izgalmasabb, egyre élesebb hangja lesz, ami sokat hozzátesz az élményhez. Erre szükség is van, mert dinamikában ez nincs meg. Jól indul meg az MX-5, de a tempó növekedésével elfogy a szufla és egy erősebb kompakt is lelépi. A sikert itt kanyartempóban és hangulatban mérik.

Az autó fara könnyen táncba vihető, kikapcsolt menetstabilizálóval izgága. Szűkebb fordulóknál kettes fokozatban simán elcsúszik, ellenkormányzással szépen uralható, de nagyobb tempónál hármasban is kimozdul. Ha szereted ezt, minden körforgalom egy újabb mosoly forrása.

Izgalmas és sportos, de könnyed az MX-5 vezetése. Kényelemben, térben, zajkomfortban vannak korlátai, de semmi komoly, amiért ne használhatnád minden nap.

Boltba járós élményautó 16

A menetstabilizálónak van egy engedékenyebb módja, de teljesen ki is kapcsolható

Költségek

Jelenleg már csak 2027-es modellévű Mazda MX-5-öst lehet rendelni, az alapmodell ára 13 688 400 forint. A Homura kivitel ennél milliókkal drágább: 16 575 000 Ft. Ám ebben az árban a Recaro ülések, a Bose hifi, a Brembo fékek, a Bilstein sportfutómű, az öntött helyett kovácsolt alufelni és számos extra vezetéstámogató rendszer is szerepel.

Igazi ellenfele nincs az autónak, de összegyűjtöttünk pár modellt, amely vagy nyitható teteje, vagy vezetési élménye miatt felmerülhet azoknál, akik nem hagyományos autót keresnek.

Mazda MX-5 és vetélytársai ‒ Listaár, forint
Abarth 500e Cabrio (155 LE) 14 990 000
BMW 420i Cabrio (184 LE) 20 887 000
MINI Cooper Cabrio C (156 LE) 11 369 000
Volkswagen T-Roc Cabriolet 1,5 TSI (150 LE) 13 326 130
Mercedes-Benz CLE 180 Cabrio ( 170+23 LE)  23 980 000
Mazda MX-5 1,5 (132 LE) 13 688 400
Boltba járós élményautó 17

Nagyon keveset fogyaszt, 5-7 literrel számolhatunk százon

Értékelés

A Mazda MX-5 az az autó, amelynek alapértékei nem változtak az elmúlt 37 évben, mégis olyasmit ad, amit ma már nagyon kevés autó. Ahogy egy, a digitális korban felnőtt 19 éves megfogalmazta, amikor kipróbálta: ez az autó él! Igaza van: az MX-5 maga a vezetési élmény. Ezt sok tulajdonos csak a hétvégéken használja ki, de vannak rajongók, akik minden hétköznap is kérnek ebből az örömből. 

Mellette ‒ Ellene
 
  • Szép külső
  • Kis tömeg
  • Kiemelkedő vezetési élmény
  • Ügyesen és gyorsan nyitható tető
  • Modern vezetőtámogató rendszerek
  • 180 centivel is elférni benne
 
  • Hiányzik az erősebb motor
  • Kissé szélzajos tető
  • El kell hinni, hogy elfordul

Szavazás

Hány pontot ér egy apró kétüléses roadster tele élettel?
átlag
8.70
szavazat
272
Hány pontot ér egy apró kétüléses roadster tele élettel?