Ha ma az autókereskedelem szereplőivel beszélgetsz, inkább előbb, mint utóbb szóba kerül a fogyasztási és szén-dioxid-emissziós határéték túllépésekor fenyegető büntetőadó. Király Tibornak, a Kia-importőr kereskedelmi igazgatójának viszont nem fáj a feje az eladott autók szén-dioxid értékei miatt, mert az idénre tervezett 250-300 autó helyett az EV3 már szeptember végével 616 forgalomba helyezésnél tart a DataHouse adatai szerint.

De a dél-koreai autógyártó viszi tovább a villanyautó-kínálat bővítését, a zsolnai üzemben jövő februártól gyártandó EV2-t és a Dél-Koreából várhatóan 2026 őszén érkező EV5-öt megelőzve kihozta az EV4 párost. A limuzint és az ötajtóst is a nagyobbik akkumulátorral vezettük.

Itt kezdődik a külső képek galériája

26 fotó

Külső

Szemből az újabb Kiák markáns vonásait viseli az EV4 is. 12 külön-külön vezérelhető LED világít az első fényszóróban, a pengeszerű függőleges menetfényről az autó első pillantásra Kiaként azonosítható. A Starmap fényszórómintázat magyarra csillagtérképként fordítható.

Jelentős méretkülönbség van az ötajtós és a négyajtós között, utóbbi javára. A Fastback hátsó túlnyúlása 30 centivel nagyobb, az azonos első túlnyúlásból és az egyformán 282 centis tengelytávból fakadóan tehát 300 mm-rel hosszabb, mint a ferdehátú.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 6

Egyforma a 2820 mm-es tengelytávolság, a négyajtós 30 centivel hosszabb. A szép valahogy nem ilyen, de a matt kék fényezés királymenő

Karosszériája tehát hosszában 4730 mm-es, szélessége 1860, magassága 1480 milliméter. Ezzel fél centivel alacsonyabb, mint az 1485 mm magasságú ötajtós, amelynek szélessége ugyanannyi, hossza pedig 4430 mm. A GT-Line az eltérő lökhárító miatt két centivel hosszabb, ha másutt 445 centis adatot találtok, ez az oka. 

A Fastback elméletileg az Optimával járó ügyfeleknek lehet alternatíva, ami csak ott bicsaklik meg, hogy az Optima egy klasszikusan sikkes limuzin, ez viszont a három részre tagolt, orr-utastér-csomagtér tagolású kasztniban hasonlít rá ugyan, de esztétikai minőségében nagyon nem – legalábbis az én szememnek.

Nagyon menő egy volumenmárkától, hogy az EV4 matt fényezésekkel is elérhető GT-Line szinten. A matt fényezés nagyon kényes cicoma, mert nehezen javítható és a kifényesedés miatt a karcolásokat értelemszerűen polírozni sem lehet belőle, de az a kék, amiben a négyajtóst láttuk, mindenképpen ütős. A felár 599 000.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 7

Egységesen 215 mm a gumik szélessége. A 17-es és a 19-es felni formaterve is igazán egyedi

Egységesen 215 mm a gumik szélessége, a különbség a 17-es és a 19-es felnivel az oldalfalmagasság. Az egyik gumiméret 215/60 R17, a másik 215/50 R19, utóbbi széria a GT-Line-on. A felnik formaterve is igazán egyedi.

Belső

Minőségérzetre csak átlagos az utastér, de azzal vigasztalódhatunk, hogy sok az újrahasznosított alapanyag. A nagyon hosszú tengelytáv és a villanyautós adottságokat kiaknázó térkihasználás igazán szellős utasteret teremt, elöl jó üléshelyzettel.

Itt nyílik a belső fotók képgalériája

27 fotó

Elöl vezeték nélküli töltőtálca is van a 12 voltos csatlakozó és a két USB-C-s töltőaljzaton kívül. Középső alagút hiányában tágasak az első rakodóhelyek, sok mindennek helyet lehet találni.

12,3” az óracsoport képátlója, van egy 5,3-as információs kijelző a légkondinak és a szintén 12,3 hüvelykes a középső érintőkijelző. Az ikonok sajnos elég kicsik a menet közbeni használathoz, de a menü logikus és indulás előtt elég gyorsan ártalmatlaníthatók a fő vetőkeserítő rendszerek. Előfizetéssel a Youtube, a Netflix és a Disney+ műsora streamelhető az autóban.

Belül nem teljesen egyforma belül az ötajtós és a limuzin. Eltér az üzemmódválasztó kapcsoló elhelyezése, amely az ötajtósban a kormánykerék bal oldalán van, a lépcsőshátúban az alsó kormányküllő közepében volt.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 13

Nagyon tágas a lábtér, sík a padló, középen van légrostély, adott a két kütyütöltő. A szélső helyek ülőlapja fűthető

A négyajtósban döntöttebbnek tűnt a hátsó üléstámla, de szögmérő híján ezt nem tudtam ellenőrizni, mindenesetre egyikből a másikba átülve érezhetően másnak tűnt a két autó.

Fejtérből a limuzinban jóval kevesebb van hátul, ami azonban a lépcsőshátúba beszerelt tolótetőn is múlhat. A tető tokozása hátul is kényelmetlenre mérsékli a fejteret. 190 centimmel az ötajtósban viszont simán elfértem a második sorban, a lábtér mindkét modellben egyformán nagy.

Kedvez a hátul ülőknek a sík padló is és jutott levegőrostély a két első ülés közé. Felettük, az első üléstámlák belső oldalán van az USB-C csatlakozó, ami szokatlan ugyan, de jól használható, mert nem kell bokamagasságban kotorászni és esetleg összekaristolni a műanyagot a kábel végével. A hátsó elektromos ablakemelőkből felszereltségtől függően hiányzik az akadályérzékelő, ami egy 15,4-17 millió forintról induló autóban nettó szégyen 2025-ben.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 14

Szélesvásznú digitális kijelzőkkel találkozunk, az óracsoport és a központi érintőképernyő képátlója egyformán 12,3”

Értékes funkció a fedélzeti konnektor. A Kia EV4-ben a hátsó üléspad közepén lakik a 230 voltos csatlakozó. Fedele abszolút praktikus, mert az útban lévő, felhajtható takarókkal szemben ezt oldalra kell csúsztatni, ami ugyanolyan figyelmességről és átgondoltságról tanúskodik, mint a töltő illetve a töltési+adatátviteli funkciók közötti váltási ehetőség az első USB-C-s aljzatban vagy a kiugróan kényelmes hálós fejtámla.

Videó: Így mozog a Kia EV4

a videó a hirdetés után indul

435 literes az ötajtós csomagtere, aminél a Fastback többet ad a maga 490 literével. De a valóságban ez az üreg merőben rosszul használható, mert a lépcsőshátú fedélnyílása annyira kicsi, hogy a csomagtérhez nehéz hozzáférni. Az ötajtós könnyen rámolható és 1415 literre bővíthető.

Technika

Ebben a kategóriában, a konkurensekhez hasonlóan, a Kia sem ad 800 voltos technikát. Az E-GMP padlólemezre épített autóban 400 voltos az elektromos rendszer, ami megfelel a mezőnyön belül elvárhatónak.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 15

425-440 km a hatótáv a kisebbik akkuval, a Long Range-é 584-625 km két teljes töltés között. 17-es kerékkel értendő a jobbik hatótáv

Kétféle akkumulátor közül választhattok. A kisebbik 58,3 kilowattórás és 380 kilós, a nagyobbik kapacitása 81,4 kilowattóra s 475 kilót nyom. Mindkét modellben NMC-kémiájú (nikkel-mangán-kobalt) cellák tárolják az energiát, tehát a katód, a pozitív elektróda fő összetevője a nikkel, a mangán és a kobalt. Az LFP és az NMC cellák előnyeiről és hátrányairól itt olvashatsz.

Váltóáramon három fázisról 11 kW a töltési teljesítmény maximuma. Egyre ritkább opció és sokaknak nem is szükséges, de felhasználási módtól függően nagyon hasznos lehet a 22 kilowattos fedélzeti AC-töltő, ami jövőre extraként elérhető lesz. Így azokon a töltőkön is biztonságosan feltölthető a teljesen lemerült akkumulátor, ahol már érvényben van a 4 órás időkorlát, például Németországban.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 17

150 kW vagy 204 lóerő a szinkron villamos gép csúcsteljesítménye és 283 Nm a nyomatékmaximum

DC-n a kisebb akkuval 101, a bővebb kapacitásúval 128 kW a töltési teljesítmény maximuma. A villámtöltés a konkurensek átlagát hozza, a Citroën ë-C4 és az elektromos Astra is 100 kW-ot tud, az ID.3 Pro viszont 165 kilowattal tölthet.

Persze a töltéssel elbukott idő az átlagos töltési teljesítményen múlik, nem a csúcsértéken. Az akku előfűthető egyenáramú villámtöltéshez. Ez a funkció mindegyik EV4-ben adott, közülük a kisebb akkusok önsúlya 1736-1817 kg, a Long Range-é 1821-1910 kg, vezető és csomag nélkül. Ha már kilók: a kisebb akkuval csak 500 kg a vontatható tömeg, a másikkal belefér 1000 kg-os fékezett utánfutó. 

Mindkét akkuval 204 lóerő avagy 150 kW a szinkron villanymotor rövid ideig leadható csúcsteljesítménye. Az első kerekeket hajtó villamos gép nyomatékmaximuma 283 Nm. A Long Range 7,7, a kisebb akkukapacitású modell 7,4 mp alatt gyorsul 100-ra, kasztnitól függetlenül. 19-es felnivel egy tizedmásodperccel tovább tart a gyorsulás.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 18

4430 mm a ferdehátú hosszúsága, szélessége 1860 mm-rel, míg az ötajtós 1485 mm-es magassága 5 milliméterrel kisebb, mint a szedáné

Legnagyobb sebességük egységesen 170 km óránként, ami nem rossz a sok 150-160-ra korlátozott villanyautó között.

Olcsóbb a menza a Kiánál, mint a debreceni BMW-nél

Nehéz volna még egy országot találni, amely annyira függ az autóipartól, mint Szlovákia. Az itteni ipari termelés gyakorlatilag fele jut erre az ágazatra, 2024-ben 49,5 százalékot tettek ki az itt megtelepedett autógyártók és beszállítók.

Pozsonyban régóta ott a VW-csoport, Zsolnán a Kia, Nagyszombaton a Stellantis termel. Itt telepedett le a nagy nemzetközi autógyártók közül a Jaguar és a Felvidéken kezd működni a Volvo autógyára is a közeljövőben.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 19

Zsolnán egy soron készül a Sportage, az XCeed és az EV4. Új szín a magmavörös

Zsolna, szlovák nevén Zilina, németül Sillein a történelmi Trencsén-vármegyében fekszik. 2004-ben döntött mellette a Kia, amikor első és azóta is egyetlen európai üzemének helyét kereste. A Kelet-Szlovákia város a Vág völgyében fekszik, hegyek ölelik körbe, gyönyörű keretet adva a Kia gyárának, amely a város közelében található.

Teljes vertikumú autógyár kezdett itt termelni 2006 végén, amikor az első Cee’d sorozatgyártása indult. Van présüzem és fényezőüzem is az összeszerelésen kívül, itt működik továbbá az a motorgyár, amely a Hyundai csehországi gyárát Nosovicében ellátja belső égésű motorokkal. Az eddig beruházások összértéke 2,5 milliárd euró, ami 1000 milliárd forintnak felel meg.

Amióta a Proceed után az ötajtós és a kombi Ceed is kifutott, a Sportage és az XCeed készül itt, na meg az ötajtós EV4. (Az EV4 Fastback Dél-Koreából érkezik.) Három műszakban megy a termelés, szombaton és vasárnap állnak a szalagok, évente nagyságrendileg 330-350 ezer autó készül itt. A Kia nem gyárt csak úgy autókat, a gyártásba vett összes autónak megvan a megrendelője, készletre a helyi importőrök és a márkakereskedések, illetve egy cég vagy magánszemély.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 20

Komoly teljesítmény villanyautók gyártását integrálni a belső égésű motoros autók, az XCeed és a Sportage gyártósorára

A zsolnai gyártóbázis értéke a kiugróan rugalmas gyártás. Itt nemcsak a két belső égésű típus, az XCeed és a Sportage követheti egymást szabad eloszlásban, egyazon gyártósoron EV4-ek is ékelődnek közéjük. Ez messze átlagon felül intelligens gyártásszervezést és logisztikát igényel, mert az elektromos autók összeszerelése eltérő lépésekből és összességében kevesebb mozzanatból áll össze.

Ha megnőne a villanyautók aránya, akkor sem várhatók kirúgások. A törzsdolgozói létszámot a Kia tartani fogja, mert az egyszer elbocsájtott munkatársakat nagyon nehéz újra megnyerni és velük együtt távozik a képzésükbe ölt rengeteg munka és pénz.

A termelésben dolgozók kezdő fizetése 1470 euró (kerekítve 575 000 Ft), az átlagos jövedelem bruttó 2490 euró (kb. 970 000 Ft). Ebben az összegben benne van a 13-ik és 14-ik havi fizetés is.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 21

Dél-Koreában készül a limuzin, a zsolnai üzem az ötajtóst gyártja

Fontos juttatás a menza, amit mi is kipróbáltunk. Helyi és koreai menük közül választhatnak az étkezdékben az ott dolgozók, a menük ára 1-1,5-2 euró, tehát 400-800 Ft közötti. Ha érdekel mennyivel kerül többe ennél a debreceni BMW üzemi étkezdéje, cikkünkben megtalálod a hajdúsági árakat.

Áramvonalasabb karosszériájával a Fastback valamivel messzebbre jut egy töltéssel az ötajtósnál. A kerékméret és a felszereltség súlykülönbségén kívül ezért adunk meg sávokat a hatótávolságban. A kisebbik akkuval 425-440 km, a Long Range esetében 584-625 km juthat két teljes töltés között. Powerbanknek is befoghatjuk a kocsit a 150 000 forintos V2L (vehicle to load) csomag megrendelésével. A töltőcsatlakozóba illesztett adapterrel az akku masszívan terhelhető elektromos fogyasztókkal.

Vezetés

Amikor egy autót legelőször vezetünk, többnyire külföldön, még ha lelkes vagy és a hosszabb útvonalakat választod, akkor sem jön össze több 200-250 kilométernél a menetpróbákon. Most azonban Zsolnára vezettük vissza az EV4-et Budapestről, majd tértünk onnan haza, az egyik irányba Nyitrát érintve, több autópályával 350 km-t megtéve.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 22

Jó az üléshelyzet, kényelmes az ülés és kiváló a hálós fejtámla

Visszafelé, a hegyeken át, a Túrócszentmárton-Besztercebánya-Zólyom-Rétság vonalon 280 km volt az út. 650 közös kilométer értékes tapasztalatot ad arról, mit tud és mennyit megy el egy autó. Mindkét utat a nagyobb akkus (81,4 kWh) modellel tettünk meg, odafelé az ötajtóssal, visszafelé a szedánnal.

Odafelé 100 százalékos töltöttséggel indultunk és az elég sok autósztrádás szakasz után 20 százalékos akkuszinttel jöttünk meg, 350 km után. A maradék töltöttség az addigi fogyasztás alapján elméletileg még 87,5 km megtételére lett volna elég.

A számítógép 17,4 kWh/100 km-es fogyasztást írt ki a hegyvidéki városba befutva. Az ötajtós WLTP-hatótávja 584 km vagy egy picit több, ennek több mint két harmadát stabilan hozta az autó sok emelkedővel, előzéssel, szükség esetén fűtéssel és nem a kamionok szélárnyékában osonva.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 23

Több autópályával és kaptatóval 17,4, több országúttal és kevesebb emelkedővel 14,9 kWh/100 km fogyasztást írt ki a fedélzeti számítógép

Visszafelé nem egészen 300 km volt az út országúton. 100 km-re 14,9 kilowattórás fogyasztást kalkulált computer a long range verzióban. A sok előzés miatt ez sem volt egy kímélő kör, de az ereszkedés biztosan csökkentette a fogyasztást. A Kia EV4 takarékos utazóautónak bizonyult, és kellően kényelmesnek is.

A rugózási komfort csak átlagos, ami javulhat a 19-es helyett a 17-es felninél maradva. Az életminőségünket az elöl kettős oldalüvegezéssel javított zajcsillapítás, az ajtókárpitról egyszerűen kapcsolható első ülésfűtés és szellőztetés, valamint az elektromosan ki-be állítható deréktámasz javítja.

Az EV4 hátul sem kényelmetlen, de az akkuk miatt megemelt padlószinttől minimális a comb alátámasztása. Ez a legtöbb elektromos autó közös hátránya, míg egy sima Golfban hátul is jól utazol. A szélső ülések fűtése jó ötlet, de az olcsó megvalósítás miatt felemás az eredmény. Az ülőlapot melegítik ugyan a fűtőszálak, de a háttámlába nem jutott fűtőszál, ami kellemetlen kontraszt hideg időben.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 24

A motorházfedél alatti rés éltömítése mérsékli a légellenállást, az alaktényező csupán 0,23

Elég sok teherautót előztünk meg a dimbes-dombos országúton, a 204 lóerős, 283 Nm nyomatékcsúcsú villanymotor kitett magáért.

Sport üzemmódban az EV4 jól gyorsul és kamionsort előzve végig rendesen húz, szemben sok más villanyautóval, amelyek csak meglódulnak, aztán máris visszacsavarják az erejüket. A gyári végsebesség 170 km/óra, német autópályán az autó 177-ig gyorsulhat óra szerint.

Nyugodt, kezes és érezhetően stabil autó a mélyre vitt súlypontú Kia EV4, mindkettőt jó volt országúton vezetni. Harmonikusan viselkednek, a gázelvételkor aktivált áram-visszaterelés erőssége könnyen módosítható, az automatikus rekuperácó is normálisan dolgozik. Városban érvényesül a 10,86 méteres fordulókör. Nagyon rendben van, ahogy ez az autó működik.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 25

Kár, hogy nincs orrcsomagtér. 435 literes az ötajtós csomagtere, a Fastbacké 490 literes, de a kis nyílás miatt rosszabbul használható. A ferdehátúé 1415 literre bővíthető

Költségek

15 349 000 és 19 449 000 Ft közötti a Kia EV4 listaára azonos motorteljesítménnyel, de eltérő felszereltséggel és akkupakkal. A nagyobb akkukapacitású Long Range 1 600 000 forinttal kerül többe, mint a Standard Range. A látványra sportosabb GT-Line kivitel csak a nagyobb akkuval társítható.

Az ötajtós Kia EV4 és vetélytársai – Listaár, forint
Citroën ë-C4 Business (156 LE, 54 kWh, 420 km) 15 090 000
Kia EV4 e204 Standard Range Earth Plus (204 LE, 58,3 kWh, 425 km) 16 649 000
Opel Astra Electric Edition (156 LE, 54 kWh, 397-418 km) 17 990 000
Volkswagen ID.3 Pro (231 LE, 63/59 kWh, 432 km)  19 616 420

Központi engedmény (350 ezer Ft) csak a belépőmodell árából van, az alapverzió akciósan 14 990 000 forintról indul a cikk írásakor. Sajnos a hőszivattyú a belépőmodellhez mindkét akkuval 300 ezer forintos extra, csak az Earth Plus és a GT-Line kapja szériafelszerelésként.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 26

Kiábrándító az Air alapfelszereltsége. Nincs benne ülésfűtés, kormányfűtés és hőszivattyú sem. Az Earth Plus és a GT-Line korrigálja ezt a hibát és extraként az alapverzióhoz is rendelhetők a hiányzó tételek

Ennél is kiábrándítóbb, hogy egy 15,35 milliós elektromos autóban 2025-ben 150 ezer forintba kerülhet az első ülésfűtés és a kormánykerék fűtése. Aminél csak az a szomorúbb, hogy 16 949 000 forintért a nagyobb akkusnak sincs benne a szériafelszereltségében.

Értékelés

Sokan nem az elektromos autózásra mondanak nemet, hanem az igénytelenül megcsinált, de jó drágán adott villanyautókra mondják azt, hogy na ezt nem, pláne nem ennyiért. A Kia EV4 igényes belső terével, ügyes részletmegoldásaival a kétféle akku okosan megszabott kapacitásával és dicséretesen hatékony működésével azokat is elcsábíthatja, akiket más villanyautók nem tudtak meggyőzni. Egyenáramról tölthetne gyorsabban, de kis fogyasztásával a valós hatótávja is kedvező és villanyautós szinten egészséges átlagsebességgel utazhatunk.

Ilyen villanyautókra van szükség Magyarországon 27

Töltési sebessége és rugózási kényelme csak átlagos, de más tekintetben igazán jól sikerült villanyautó a Kia EV4

Nagyon kell utálni a ferdehátút vagy szeretni a limuzint, hogy valaki a Fastbacket válassza. A kettő közül az ötajtós EV4 valamivel kisebb csomagtere dacára sokkal jobban használható és kevésbé megosztó formájú autó.

Mellette – Ellene
 
  • Átgondolt belső tér
  • Tágas lábtér hátul normális csomagtartóval
  • Praktikus töltési megoldások (utastéri konnektor, V2L, 4 USB-C-töltő)
  • Jól kialakított kezelőszervek gombokkal és értelmes menüstruktúrával
  • Csekély energiaigény
  • Okosan megszabott akkukapacitás
  • Kényelmes első ülések remek fejtámlákkal
  • Jó útfekvés
  • Elérhető lesz 22 kW-os AC-töltő
  • Kedvező ár/érték arány
 
  • Közepes DC-töltési teljesítmény (100/120 kW)
  • Tolótetővel szűk fejtér
  • Air felszereltséggel feláras a hőszivattyú
  • Rosszul használható csomagtér (Fastback)
  • Kispórolt akadályérzékelő a hátsó ablakemelőből (Air és Earth Plus)
  • Ülésfűtés nélküli Air kivitel
Hogy tetszik a Kia EV4?
átlag
6.27
szavazat
301
Hogy tetszik a Kia EV4?