Van az a pillanat, amikor a lemenő nap fénye még éppen besüt a szélvédőn, a hangszórókból megszólal egy régi kedvenc, és te csak egyetlen dologra vágysz: lehúzni a tetőt és hagyni, hogy a táj elússzon melletted, a hűvös szél pedig bekavarjon az utastérbe. A 2025-ös MINI Cooper S Cabrio pontosan ezt az élményt nyújtja, ráadásul olyan stílusban, amitől még egy morogva, útszéli dinnyeárus is elmosolyodik. De van némi hiányérzet…
Galéria:
Külső
2024 októberében mutatták be az új MINI-t és a békaszemű, harcsaszájú törpében még mindig működik a kémia, simán beleszeret az ember, a dizájnon nem is nagyon változtattak az elmúlt évtizedben, nem is nagyon van rá szükség. Az idő kiváló volt a teszthét alatt, így maximálisan ki tudtam használni a kabriózás adta örömöket.
Egy jó tanács, ha tűző napon leengedett tetővel krúzolsz: sapka, napszemüveg és napolaj, de a legjobb ha ilyenkor inkább fent marad a tető. A kabriózás naplementében az igazi (vagy tavasszal és ősszel), amikor már nem éget a nap és kellemes fuvallatok érkeznek az utastérbe.
Összességben nem igazán változott méreteiben az új MINI, az előző generációhoz képest, tényleg csak néhány milliméterrel lett “nagyobb”: hossza 3876 mm, szélessége 1744 mm, magassága 1452, súlya pedig mindössze 1360 kg.
A Cooper S szemből és hátulról is morcosabb volt korábban, mint az alapmodell, de ezek a jegyek már-már eltűntek. Az első hűtőmaszkon lévő “S” betű a legmarkánsabb jele annak, hogy ez bizony egy kis méregzsák. Hátulról pedig eltűnt a középen csücsülő, dupla kipufogó – semmilyen kipufogót nem látni, eldugták a lökhárító alá. Hatalmas csalódás ez az autózás szerelmeseinek, mert a kipufogók látványával együtt tűnt el – szinte teljesen – a Cooper S hangja, amit úgy imádtunk, de erről kicsit később.
A villanymotorokkal mozgatott tető 18 másodperc alatt nyílik, záródik és 30 km/órás sebesség alatt menet közben is működik. Kulcsról is működtethető, a lezáró/nyitó gomb nyomva tartásával. Emellett napfénytető üzemmódban is használhatjuk – ez 40 centis rést nyit a tetőn -, ha valamiért nem akarjuk leengedni teljesen. A klimatizálás nyitott tetővel, hőségben is remekül hűt, ha pedig hűvösebb időben sem szeretnénk csukott tetővel közlekedni, akkor az ülésfűtés segít.
Az üléshűtés az, ami nagyon hiányzott, mert a klíma hűsítő szellője szemből vagy alulról érkezik, így a hátunk és fenekünk gyönyörűen rá tud izzadni a bőrülésekre. Belegondolni is rémisztő, mi lett volna, ha fekete a bőrözés (na igen, mindenki a saját szintjén nyomorog, szokták mondani).
Belső
Ha azt mondom, prémium anyaghasználat, azzal még semmit nem árultam el. Tényleg minden részletre figyelt a gyártó, mindenhol passzolnak az élek, szépen egymásba futnak a vonalak és semmi nem töri meg a sportos harmóniát. Rengeteg helyről eltűnt a zongoralakk, aminek nagyon örülünk.
Ahogy eltűnt a kormány mögül is a műszeregység, amelynek a helyét egy HUD vette át, ami nem a szélvédőre, hanem egy plexilapra vetíti az információkat. Nekem nem volt vele bajom, jól lehetett pozícionálni a kivetítést és minden információt kirajzol, amire szüksége van a sofőrnek (sebesség, navigáció, zene…stb.)




A műszerfal felső részét takaró, a kormány alsó küllőjét helyettesítő és ajtóbetéteken helyet kapó, erősen textúrázott szövet egyenesen telitalálat. Tapintásra és látványra is jó, éjszaka pedig a központi kijelző mögül különböző mintázattal operáló LED-fények világítják meg a műszerfal felső részét, ami már-már iparművészet. Az összképet egyértelműen a hatalmas, kör alakú fedélzeti szórakoztatóközpont uralja, amiben minden megtalálható az e-mailek felolvasásától, a navigáción, különböző telefonos és multimédiás beállításokon át egészen az autó hangulatvilágításának személyre szabásáig. Sőt még játékokat is telepítettek rá, de csak álló helyzetben lehet játszani velük.
A repülőgépek műszerfalára emlékeztető gombok szinte teljesen eltűntek a MINI-ből, hiszen az érintőképernyő számos, korábban fizikai gombbal kapcsolható funkciót bekebelezett. És a váltófülek is eltűntek a kormány mögül, ahogy már manuális váltóval sem rendelhető az új sportmodell. Ezek azért tudnak hiányozni, bár úgy tűnik, hogy csak nekünk öreg rókáknak, hiszen a gyártó jó indokkal tüntette ezeket el: vélhetően nem volt igénye rá a vevőkörnek.
Az esküvői lapostányérok méretével vetekedő kijelző a világ legnagyobb, autóba szerelt, kerek OLED képernyője, amely keret nélküli, 9,4 colos, érintésérzékeny és káprázatos a látványvilága. Nem csak a színek és a felbontás, hanem a hozzá párosított szoftver és animációk is lenyűgöztek. Két menetdinamikai mód közti váltás is élményszámba megy.
Az első ülések az elődhöz képest mintha szűkebbek és keményebb tömésűek lennének. Sajnos akárhogy állítottam a deréktámaszt, sehogy nem volt kényelmes a Budapest-Debrecen távon, bár az én méreteim sem átlagosak: 198 cm, 105 kg, szóval lehet nem rám tervezték a nyitható tetős MINI-t, bár a fejem nem lógott ki. A hátsó üléssorban nem érdemes erőltetni az utazást, legalábbis felnőtteknek semmiképp – papíron ugyan lehet ott utazni, de sokkal inkább gyerekeknek, vagy kisebb termetű embereknek való, de nekik sem hosszútávon. Sőt nyitott tetővel már 70-80 km/óra környékén is nagyon zavaró a szél, elől-hátul egyaránt.
Ha ketten ülnek a kocsiban más a helyzet. Nyitott tetővel, felhúzott ablakokkal és a hátsó szélterelőt behelyezve 130 km/órás tempónál is simán lehet beszélgetni, na meg a fülünk sem gyulladt be másnap, remek a szélvédelem. A MINI kabrió legjobb tulajdonsága egyben a legidegesítőbb is, ugyanis a lenyitott vászontető simán kitakarja a kilátást a belső tükörből – ez így volt már az előző generációnál is, ezen azóta sem változtattak.
Pont ennyi lábtér van mögöttem egy hátsó utas számára, ha nem szeretném rászorítani magam a kormányra.
Ami mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni az a telefontartó. Annyira egyszerű, praktikus és jól működő megoldás került az autóba, amilyen korábban egyetlen más gyártótól sem láttam. Egyszerűen egy gumipánt mögé kell helyezni a telefont, ami egy lágy, gumírozott lapáttal nyomja az indukciós töltőfelülethez a telefonunkat. Nem kell aggódni, nem karcolja a kijelzőt és még olyan tokon keresztül is töltötte a telefonom, amely nem vezetéknélküli töltéshez van kitalálva, egy sima szilikon borítás.
Ha azt hiszed, hogy a 160 literes csomagtartóba – lenyitott tetővel! – nem fér be komplett kempingszett (sátor, matrac, hálózsák, közepes méretű táska), akkor tévedsz. Simán befért, és még hely is maradt. Ha pedig csak két ember használja az autót, akkor a hátsó üléseket is be lehet fogni raktérnek.
Technika
MINI-ből jelenleg két elektromos és kétféle benzines változat kapható. Elektromosból 184 és 218 lóerős verziók léteznek, a gyengébb 36,6 kWh-s, az erősebb 49,2 kWh-s akkumulátort kapott. Az elektromos változatok 7,3, illetve 6,7 másodperc alatt futják a 0-100 km/h közötti sprintet. Benzinesből is kettő szerepel a listán, itt a teljesítmény mellett a hengerek számában is van különbség.
A MINI Cooper C háromhengeres 1499 köbcentis, turbós benzinmotort kapott az orrába, ami 156 lóerős és 230 Nm a csúcsnyomatéka. Az S-es változatba már rendes négyhengeres, 1998 köbcentis motor került, a kétliteres turbómotorból 204 lóerőt és 300 Nm nyomatékot hoztak ki, ami pont arra elég, hogy 6,9 másodperc alatt gyorsítsa nulláról százra az 1455 kilós MINI Cabriót.
Váltóból hétfokozatú automatikus kerülhet csak az új MINI Cooperbe, és mindegyiknél az első kerekek hajtottak.
Vezetés
Vezetni még mindig nagyon szórakoztató a Cooper S-t, a kétszáz lóerő derekasan átmozgatja az autót. Gokart módban a futómű keményebb lesz, a kormányzás és a gázreakció közvetlenebb. Ebben a módban kanyarban piszok stabil a verda, nem nagyon ficánkol, és úgy lő ki egyendben, mint egy kis rakéta. A futómű alapból elég kemény és feszes, sportban pedig egyenesen beton, de a ülés valamelyest segít, hogy ne a vesénken érezzük a remek magyar úthálózat döccenőit. A kormánynak pedig szinte nincs holtjátéka, ahogy egy picit is mozdítunk rajta, a kerekek már fordulnak is.
De a show, amire korábban épült az egész ‘S’-dolog, a kipufogórendszer hangolása, ami 5-10 perc alatt melegedett be és utána minden egyes kihúzatott váltás öröm volt a fülnek, csakúgy, mint a magas fordulatról való visszakapcsolás és az óvatos gázfröccsök a pirosnál – a durrogás, csattogás teljesen eltűni. Egy szomorú, előre programozott, a hangszórókból érkező hang próbálja meg elhitetni velünk, hogy most bizony nagyon sportosan vezetünk, mindenki meneküljön…
Városban egy ekkora autó igazi áldás, a legkisebb parkolóhelyekre is be tudtam állni, a forgalomban pedig tényleg gokartként lehet mozogni, ahogy ezt a képernyő is hirdeti, ha sportban vagyunk.
Költségek
Városban – nem mondanám, hogy nyugdíjas tempóval -, simán megeszi a maga 9 literjét száz kilométerre vetítve. Autópályán 120-130 km/órás sebességgel 7,5-8 literrel beéri, de senki ne álmodjon róla, hogy be lehet vinni 7 liter alá, ugyanis az ECO mód ebben az autóban olyan, mint a fészerben hagyott 220-as fűnyíró: tök jó, hogy van, de hétvégén úgyis csak a benzines röffen.
Klasszikus vezetőtámogatók közül a sebességtartó automatika, ütközésre figyelmeztető rendszer vészfékezési képességgel, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, sebességkorlátozás felismerő, parkolássegítő, tolatókamera, és a sávtartó is alapáras. Felárét persze olyan extra is kérhető, ami a parkolást is megoldja a sofőr helyett.
Versenytársa konkrétan nincs a nyitott tetős MINI sportváltozatának, de ha prémium vászontetős kabriót keresnénk, akkor ott a BMW 4-es Cabrio alapváltozata 245 lóerős benzinmotorral, vagy a Mercedes-Benz CLE Cabrio (180 lóerős alap benzinmotorral), de ezek jó 10 millió forinttal drágábbak, mint a MINI Cooper S Cabrio, és jóval nagyobbak is.
Értékelés
A 2025-ös MINI Cooper S Cabrio lehet csalódást okoz a vérbeli autórajongóknak, de ha egy olyan autóra vágysz, ami minden kanyarban mosolyt csal az arcodra, városban és országúton is úgy viselkedik, mint egy hűsító koktél a nyári naplementében, akkor nem kell tovább keresni. A MINI továbbra sem csak egy autó, inkább egy életérzés, amit akkor is élvezni fogsz, ha a hajad közben kócos lesz a menetszéltől.
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|











