
Úgy látszik, az autógyártók lassan kezdenek ráébredni, hogy nem ezer lóerős, háromtonnás elektromos szörnyekre van szükségük az autóvásárlóknak, hanem sokkal inkább észszerű teljesítményű és méretű, megfizethető modellekre. Más kérdés, hogy sokkal zöldebb lenne az autózás, ha nem bő tízmilliós elektromos, hanem 3-5 millió forintos takarékos benzinesekre válthatnák le az autósok az átlagosan (!) 16 éves autóikat, de ezt valószínűleg már örökre elfelejthetjük.




Szóval itt egy városi használatra tervezett, tágas, jól használható, takarékos elektromos autó, kissé bohókás külsővel, Hyundai-emblémával, nagy hatótávval.
Külső
Aprónak látszik a Hyundai elektromos kisautója, de ha megnézzük a katalógusban a méreteit, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem mini. 3825 milliméter hosszú, 1610 mm széles és 1575 / 1610 mm magas ‒ a különbség tetősín miatt van ‒, tengelytávja 2580, hasmagassága pedig 144 mm.
Ma már egy városi kisautó sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy legalább nyomokban ne tartalmazzon szabadidő-autós formajegyeket. Így az Inster sem úszta meg a kerékjárati ívek és a küszöb műanyagba mártását, és profilból is picike SUV-nak néz ki. Bár érkezik belőle kifejezetten szabadidő-autós ízű változat is.
A forma alapvetően kedves, kissé talán idétlen is, de kifejezetten egyedi. Vannak jópofa domborulatok, különleges külső tükör, és a hátsó ajtók kilincse sem mindennapi, ahogy magasra, az ablakok szintjére került.
Bár nehezen tudnám megmagyarázni, hogy miért, de végső soron tetszik az Inster. Hiába kissé kaotikus a forma, ahogy a telitalálatnak számító, több Hyundai modellen megjelenő, apró négyzetekből álló pixeldizájnt elkezdik keverni a kerek formákkal, mégis működik a végeredmény. Pedig a nappalifény/irányjelző kialakítása szögletes, míg a fényszóró kerek. Ugyanez van hátul is, hatalmas pixeles lámpák világítanak a felső és kerek lámpák az alsó szinten.
A töltőnyílás az autó orrán található, egész nagy fedelet kell oldalra hajtani, és ott a kis gumikupakkal fedett töltőcsatlakozó. A Hyundainál képesek voltak azt is megoldani, hogy sötétben a töltőcsatlakozót világítja meg egy apró lámpa, hogy megkönnyítse a dolgod, és nem az arcodba világít, hogy elvakítva végképp ne láss semmit a csatlakozóból. Hihetetlen mérnöki bravúr, amit sajnos más márkáknál nem mindig képesek megugrani.
Belső
Rengeteget számít egy autó belsejében a szín. Legalábbis, ha tágasnak érződő, barátságos hangulatú utasteret akar valaki összehozni, akkor praktikus világos színekben gondolkodni. Ha pedig emellé még sikerül valami jó mintájú kárpitot is találni, akkor már hátra is dőlhet a belsőért felelős tervező. Az Inster belseje is ilyen, ami jól passzol a külső férfiként meghatározhatatlan árnyalatú krémszínéhez.




Ugyan az anyagok nem prémiumminőségűek, az ajtók belső borítása például kemény műanyag, amibe valami viaszosvászon-szerű betét került, de legalább a kényes, világos felület tisztítása nem lesz problémás. Az ajtók belsején lévő, nagy, kereszthornyos csavarfejeknek és eltávolítható daraboknak látszó részleteknek van extra funkciójuk is. Ezek valóban lecserélhetők extra kiegészítőkre, hálós tartóra, bankkártyatartóra, vagy mini fotóalbumra.
A látszólag egybeépített két első ülés jópofa ötlet, csak a beépített pohártartó és a szükség esetén eltüntethető kartámasz áll a két utas közé. Tapintásra és kinézetre is klassz a tyúklábmintás üléskárpit. A belső üdítően jól használható, a legtöbb funkciónak ‒ például a klímavezérlésnek, hangerőszabályzónak ‒ van saját gombja, így vezetés közben is biztonsággal használhatók.
Jó helyen van a központi kijelző, kézre állnak a kezelőszervek, és minden jól működik benne. A más, jellemzően nagyobb Hyundai modellekből származó bajuszkapcsolók és irányváltó csak kicsit lóg ki az egységes megjelenésből. Mobileszközt USB-C és régebbi A csatlakozón keresztül is lehet tölteni, és van indukciós felület is.
Apró szépséghiba, hogy hiába van vezeték nélküli töltési lehetőség az autóban, a telefontükrözéshez kábelt kell használni. Nem maradnak töltőpont nélkül a hátsó utasok sem, nekik viszont egy darabon kell osztozkodni.
Műszerfala változtatható grafikájú, méretre 10,25 hüvelykes képátmérővel, szép rajzzal. Kormánya is a nagyobb Hyundai modellek formatervét idézi, jó fogású, ebben a változatban fűthető is, és a mögötte lévő váltófülekkel a rekuperáció mértékét lehet változtatni. Aki szereti, akár egypedálos módig is felhúzhatja a regeneratív fékerőt.
Hely rengeteg van benne, a hátsó üléssorban pedig a saját igényeimre beállított ‒ 190 cm ‒ vezetőülés mögött is nagyon szellősen elférek. Persze széltében már nem ennyire nagyvonalú az autó, nem véletlen, hogy 4 és 5 személyes kialakítással is megvehető. Én az ötszemélyest nem erőltetném, jó ez így négy üléssel. Pláne, hogy a hátsó sor ülései 16 centiméteres úton, külön-külön, sínen tologathatók is, így lehet játszani a csomagtartó és a hátsó utasoknak szánt tér méretével.
Ügyes a csomagtartó kialakítása is, a tologatható ülések miatt változó méretű kalaptartó egy egyszerű textildarab, amit a hátsó fejtámlákhoz lehet rögzíteni, van tárolóhely a padló szintje alatt például a töltőkábelnek. Emellett masszív műanyag elemek segítenek abban, hogy lehajtott háttámlákkal, a sík felület is jól használható legyen és ne pottyanjon be semmi az ülések és a csomagtartó padlója közé.
Technika
A Hyundai Inster a koreaiak K1 névre hallgató kisautó padlólemezére épül. Alapvetően kétféle változat létezik belőle, amelyek motorteljesítményben és akkumulátorkapacitásban is különböznek egymástól. A kisebb akkumulátor 42 kWh-s, és 97 lóerős teljesítményű a vele együtt érkező motor, míg a nagyobb, 49 kWh-s akkumulátor 115 lóerős motort lát el energiával. A csúcsnyomaték mindkét változatnál 147 Nm.
Mindkét motor állandó mágneses szinkronmotor, az akkumulátorok pedig lítiumion-aksik. Fedélzeti töltője 7 kW-os (1 fázis), illetve 10,5 kW-os töltésre képes (3 fázis). Legalább 120 kW-os egyenáramú gyorstöltőn 29 perc alatt tölthetők fel a telepei.
A gyengébb változat 11,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, az erősebbnek ehhez már csak 10,6 másodpercre van szüksége. Különbözőek a csúcssebességek is, itt 140 és 150 km/órás érték olvasható a technikai adatok között. Futóműve elöl McPherson-rendszerű, hátul pedig torziós rudas, fordulóköre 10,6 méteres.
Csomagtartója a csúsztatható üléses verziónál 238‒351 liter, és 1059 liter lehajtott hátsó ülésekkel, míg a fix üléssoros kivitelben ugyanezek az adatok 280 és 1059 literesek.
Vezetés
Ugyan a gyengébb, 97 lóerős változatot kaptuk meg egy hétre, de ezzel is vidáman lehet autózni. Az Inster fürge, jól gyorsul, és az autópályás tempó tartása sem okoz neki különösebb nehézséget. Remek példa arra, hogy 100 lóerő alatti teljesítménnyel is boldogan lehet élni. Ami a fogyasztásban is tetten érhető. Persze a városi és autópályás használat fogyasztása között elég nagy a különbség, míg lakott területen, a reggeli forgalomban a munkahelyre autózás nekem kijött 9,3 kWh-s átlaggal.
Sőt, városban az első, durván 100 kilométer is megállt a lélektani 10 kWh alatt. Az autó fedélzeti rendszere a korábban mások által beletett közel 4000 kilométer adatai alapján is 13,1 kWh-s átlagfogyasztást jelzett. Megmértem autópályán, 120 és 130 km/órás tempó között is, ott érezhetően nagyobb, 16,9 kWh volt az átlag.
Fedélzeti rendszerei jól működnek, bár a sávtartó folyamatosan, apró rángatásokkal próbálja a helyén tartani az autót, és a szokásos, táblafelismerő/gyorshajtásra figyelmeztető rendszer kikapcsolása is indokolatlanul bonyolult dolog. Sőt, van még egy hisztis funkció, az, ami a vezetőt figyeli, és akkor is jajveszékel, ha csak a tükörbe, ne adj’ isten a melletted ülőre sandítasz. Baromi idegesítő, de ha a kormány mögötti érzékelőt bármivel letakarod, máris nyugodtabban vezethetsz (nem ajánlom senkinek, a biztonsági berendezések zavartalan működése nagggyon fontos dolog).
Vezetőtámogató rendszerből sokféle működik az Insterben, az első és hátsó ütközésmegelőző rendszer mellett holttérfigyelő, 360 fokos kamera, sávtartó, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, adaptív tempomat, hátsó utasfigyelő rendszer is megtalálható benne. Jó esetben ezek közül csak a tempomat és a kamera működése az, amivel találkozik a vezető.
Futóműve az apró kerekekkel is többé-kevésbé komfortos, de az úthibák azért megérezhetők benne. Kanyarban viszont stabilan íven tartja az autót, miközben a kasztni kissé megdől. Kormányzása pont azt tudja, amit kell, nem terhel felesleges információkkal, de a kormányerő jól eltalált, és precízen irányítható az autó.
Ülései kényelmesek, van némi oldaltartásuk is, az üléspozíció könnyen beállítható, és elég mélyre is lehet engedni az ülőlapot. Kézre állnak a jól használható kezelőszervek is, egyszerűen átlátható a karosszéria, és a manőverezés is egyszerű az autóval.
Költségek
A Hyundai Inster árlistája jelenleg így néz ki:
| Felszereltség | Akkumulátor / hajtás | Szállítható személyek száma | Teljesítmény | Listaár |
| Comfort | 42 kWh / FWD | 4 | 97 LE | 9 999 000 |
| Comfort | 49 kWh / FWD | 4 | 115 LE | 10 699 000 |
| Comfort Launch Edition | 42 kWh / FWD | 4 | 97 LE | 10 259 000 |
| Prime | 42 kWh / FWD | 4 | 97 LE | 10 699 000 |
| Prime | 42 kWh / FWD | 5 | 97 LE | 10 899 000 |
| Prime | 49 kWh / FWD | 4 | 115 LE | 11 399 000 |
| Prime | 49 kWh / FWD | 5 | 115 LE | 11 599 000 |
| Inster Cross | 49 kWh / FWD | 4 | 115 LE | 11 999 000 |
A készlet erejéig kapható Launch Edition változatnak kedvezményes ára is van, ez 9 999 000 forint. Színek közül az Atlas White fényezés 80 ezer, a metálszínek 160, a matt metál fényezés pedig 250 ezer forintba kerül. Aki kéttónusú fényezésre vágyik ‒ az a metálfény árán felül ‒, még 300 ezer forintot szánjon az Insterére.
A részben nyitható napfénytető szintén 300 ezres tétel, a hőszivattyús klíma 500 ezer, a V2L rendszer ‒ ha az autóról táplálna valaki külső elektromos fogyasztót ‒ 300 ezer forintba kerül. Emellett vannak a változatos tartalmú csomagok is, ezekről itt lehet további részleteket találni.
Gyári fotókon a Hyundai Inster:




| A Hyundai Inster és vetélytársai ‒ listaár, forint | |
|---|---|
| Hyundai Inster ‒ 42 kWh (97 LE) | 9 999 000 |
| Opel Frontera ‒ 44 kWh (113 LE) | 10 590 000 |
| Citroën C3 Aircross ‒ 44 kWh (113 LE) | 10 190 000 |
| Ford Puma Gen-E ‒ 43kWh (168 LE) | 14 680 000 |
| Fiat Grande Panda ‒ 44 kWh (113 LE) | 10 190 000 |
Értékelés
Józan méretével és teljesítményével, komolyan vehető hatótávjával a Hyundai Inster akkor is vonzó autó lenne, ha a belseje nem lenne ennyire jól használható, praktikus, élhető hely. Jó, a külső formáját szokni kell, de legalább egyedi darab. A 10 millió alatti kedvezményes árral pedig még jó vételnek is mondható a koreaiak apró városi jószága.
Ennyire fiatalos, mókás dolog a Hyundai Inster a gyári videó szerint:
| Mellette ‒ Ellene | |
|---|---|
|
|















