Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 1

Aránylag sokáig húzta a Škoda közepes méretű szabadidő-autója, a 2016-ban bemutatott és 2021-ben felfrissített Kodiaq, mire befutott belőle a második generáció. Nem mintha ennyi idő alatt akár csak fikarcnyit is halványodott volna a fénye, hiszen ezalatt simán elfogyott belőle bő 866 ezer darab. A csehek statisztikája szerint a hétüléses változat ennek a 40 százalékát tette ki, és az eladott Kodiaq-ok 60 százaléka alatt volt 4×4-es hajtáslánc.

Kitalálod, milyen színek voltak a legnépszerűbbek? Igen, a fekete, szürke és fehér. Így nem is annyira meglepő, hogy a 2024-es Kodiaq-ból mi is egy szürke, 4×4-es tesztautót kaptunk. A kettő közül az erősebb dízelmotorral, összkerékhajtással.

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 2

 

Külső

Mindig kemény dió lehet úgy felfrissíteni valamit, hogy az modernebb legyen, de ne veszítsen el semmit abból sem, amiért eddig szerették. A Kodiaq-nál ez sikerült, az autó fő vonásai, jellegzetes formai elemei megmaradtak, az egész autó mégis komolyabb, modernebb, izgalmasabb lett. Nagyobb és szögletesebb az új, függőleges rácsos hűtőmaszk, az osztott, két darabból álló lámpatestek közötti csík viszont elvékonyodott.

Változott az első kerekeknél lévő légbeömlő is, ami nem csak látványelem, hanem funkciója is van. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Kodiaq közegellenállási együtthatója csupán 0,282. Ami kifejezetten jó érték ebben a kategóriában. Ebben a különleges felniknek, az aktív, szabályozható hűtőnyílásnak, az áttervezett, áthelyezett külső visszapillantóknak de még a szélvédőt keretező vízelvezetőnek is van szerepe.

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 94

A fekete, fehér és szürke színek a legnépszerűbbek a Kodiaq-ból

 

A méretes szabadidő-autó kasztnija 4758 milliméter hosszú, 1864 széles, 1659 mm magas, tengelytávja pedig 2791 milliméter. Ez hosszban 61, tengelytávban pedig 1 mm növekedést jelent az elődhöz képest. Ránézésre pedig laposabbnak és szélesebbnek, komolyabbnak tűnik, mint az első generáció volt.

A szürke a 2021-es dizájn, a sárga a 2024-es:

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 95
Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 96

Belső

Az új Skoda Kodiaq belseje tágas és minőségi benyomást kelt, a dizájn és a kezelőszervek is ismerősek, de mégis modernebbek, mint voltak. Mivel kizárólag automatikus váltóval vásárolható meg a második generáció, így mindegyikben a kormány mögé került a váltó fokozatválasztója. Ez amellett, hogy kéznél van, könnyű kezelni, még egy csomó helyet hagy maga után a középkonzolon.

Amit ki is használtak, ott található a dupla USB-C csatlakozó – ezeken kívül egy fentre, a visszapillantó mellé is került – és a két férőhelyes, 15 wattos teljesítményű vezeték nélküli töltőfelület is. De pohártartóknak, és sima tárolórekesznek is lett hely, amit használaton kívül, vagy csak ha nem túl esztétikus a felhalmozott cucckupac, akkor egy redőnnyel el is lehet rejteni.

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 97

Civilizált belső, klassz anyagokból

 

Komfort

Formázott, jó fogású a kormány, aminek gombjaiért, különösen a nagy méretű görgetőgombért már lelkesedtem a Superb és az Octavia tesztjében is. Itt is pont ugyanolyan jók és a kezelésük is egyértelmű. A kormány mögött műszerfal 10 colos képernyőt kapott, a fontosabb információk pedig már akár a szélvédőre is kivetíthetők. A középkonzoli érintésérzékeny kijelző 13 colos, éles képpel, gyors működéssel és kifejezetten felhasználóbarátra sikerült menürendszerrel. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 98

Ülései masszív, komfortos darabok, jó oldaltartással, elektromos állítási lehetőséggel és masszázsfunkcióval. Ezen kívül rendelkeznek memóriával, és állítható az ülőlapjuk hosszúsága is. Ráadásul fűthetők, szellőztethetők is. 

Aki hozzám hasonlóan szereti a fizikai gombokat, azoknak felüdülés a Kodiaq klímakonzola, ami három óriási tekerőgombból és a köréjük telepített egyéb fontos funkciókat vezérlő gombokból áll össze. A gombok használata könnyű és biztonságos menet közben, csak odanyúlsz és máris csinálja, amit szeretnél.

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 99

Több funkciójuk is van a nagy tekerőgomboknak

Mókás extra, hogy a három gomb mindegyike kapott egy kis színes kijelzőt, és gombnyomásra mindegyik képes funkciót váltani. A szélsők a hőmérséklet, ülésfűtés és szellőztetés között váltanak, míg a középsőnek sokkal több feladata lehet. Ha nem szeretnél elveszni a funkciók között, akkor menüben tudod személyre szabni, hány dologra legyen képes a gomb.

Eco

A zöldítés nem kerülte el a Kodiaq belsejét sem, a textilek mind újrahasznosított anyagokból készülnek, a szőnyeg és a tetőkárpit is. Emellett az ajtóból előhúzható esernyő és a tankfedél alá rejtett jégkaparó is reciklált műanyagból készült. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 100

Az ott egy mindig kéznél lévő esernyő

Bőven van hely a második sorban is, állítható a háttámlák dőlésszöge és USB-C töltőpontok és saját klímakonzol is javítja a hátsók komfortérzetét. Harmadik üléssora viszont már erős kompromisszumkészséget igényel, legalábbis 180 centitől felfelé. Hiába tologathatók a második üléssor székei, aránylag szűk résen kell bemászni leghátra és a fejtér, lábtér is hamar elfogy. Persze nem kell ekkorára nőni és akkor jó lesz.

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 101

Osztottan mozgathatók a sínen a hátsó ülések

Csomagtartója hétüléses felállásban is 340 literes, normál, ötszemélyesként használva pedig 845 liternyi helyre lehet pakolni. A plusz ülések nélküli Kodiaq fenekébe ennél valamivel több, 910 liternyi cucc rámolható. Rakterének kialakításába lehetetlen lenne hibát találni, a hátulról is dönthető ülésektől a világításon, 12 voltos csatlakozón át a fix és kihajtható szatyorkampóig minden praktikus kiegészítő, funkció megtalálható benne.

Ráadásul a csomagtérroló is elfér benne, maradt hely pótkeréknek, és kisebb nagyobb rekeszekbe is lehet pakolni, és többféle csomagrögzítő megoldást is kínál az autó. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 102

Sík felületre lehet pakolni az ülések háttámlájának lehajtása után

Technika

Dízel, benzines és külső áramforrásból is tölthető hibrid is szerepel a Kodiaq motorválasztékban. Benzinesből 1.5-ös és 2.0-s is van, az 1.5 literes, hengerlekapcsolásra képes 48 voltos mild hibrid rendszerrel üzemel és 150 lóerős, a kétliteres TSI pedig 204 lóerős és már összkerék-hajtású. A kétliteres TDI 150 és 193 lóerős is lehet, utóbbi alapáron 4×4-es hajtáslánccal érkezik. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 103

Kétféle teljesítményű dízelmotor is kerülhet a Kodiaq orrába

Létezik külső áramforrásból is tölthető hibrid is – PHEV – ez az 1,5 literes benzinesre épül, aminek egy villanymotor segít be, hogy kijöjjön a 204 lóerős rendszerteljesítmény. A 25,7 kWh-s lítiumion akkumulátorral ez bő 100 kilométeres tisztán elektromos autózásra lehet elegendő, a gyártó szerint. Váltóból csak duplakuplungos automatával vehető meg a Kodiaq, kézi nem rendelhető hozzá.

 

 

Vezetés

Valószínűleg a 150 lóerős dízelmotor és az elsőkerék-hajtás is bőven elég lenne a Kodiaq-ba, de a 193 lóerőssel vidámabb az élet. A 400 Nm-es nyomaték igen meggyőző és a duplakuplungos automatikus váltó is felnőtt a feladathoz, képes mindenféle bosszantó bizonytalankodás nélkül villámgyorsan kapcsolni a szükséges fokozatot.

Mindezt észrevétlenül, csendben a háttérben, úgy, hogy nem is érzed, hogy épp mit csinál. Még a korábban különösen problémás irányváltásokba – D és R között kapcsolgatva – sem zavarodik bele. A fokozatválasztó Sport állásában válik csak izgágává, de még ez is túlélhető. Annak ellenére, hogy nem igazán ez illik az autóhoz. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 104

Remek fogású a sportos kormány

A start/stop rendszer általában alapból is idegesítő valami, a Kodiaq-ban pedig kifejezetten rémes. Főleg városban, amikor próbálnád felvenni a közlekedés ritmusát, de sokszor kell megállnod, elindulnod, vagy stoptáblánál fékeznéd egy tizedmásodpercre állóra az autót. A Kodiaq annyira próbál spórolni, hogy szinte még mozog az autó, amikor már le is állította a motort. Így az azonnali, gyors indulást elfelejtheted vele. Érdemes a sebességtúllépésre figyelmeztető, sokszor fals táblákat is benéző rendszerrel együtt ezt is hatástalanítani induláskor. 

Sportosabb, mint gondolod

Futóműve annak ellenére, hogy állítható feszességű, nekem még a legkomfortosabb módban sem hozta azt, amit ránézésre gondolni lehet az autóról. Valószínűleg ebben benne van a 20 colos kerék is, ami nem feltétlenül az a méret, amit egy ekkora autóra szánna az ember. Persze bitang jól néz ki, de használat közben kissé rázós. Cserébe jól kanyarodik vele az üresen is 1798–2000 kilogramm közötti tömegű autó. 

Kormányzása precíz, pontos, jó az üléshelyzet is, bár nem szabad elfelejteni, hogy egy SUV-ban mindig magasabban fogunk ülni, mint szeretnénk. Méretéhez képest a manőverezés sem különösen bonyolult az autóval, a fordulóköre 11,2 méteres és kamerák segítik a pontos és kármentes parkolást. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 105

Fogyasztása főként városban használva 7,7 liter lett a teszthét végén, ami úgy bő egy literrel több a gyári ígéretnél. De még így sem tűnik fájdalmasnak, hiszen mégiscsak egy hétszemélyes, 4×4-es monstrumról van szó. 

Vezetőtámogató rendszerekből rengeteg működik az autóban, a szokásos idegtépő táblafelismerő és az autó szerint – hajlamos nem létező táblák adataira támaszkodni – gyorshajtásnak minősített tempó miatti hiszti viszont aránylag egyszerűen kikapcsolható. Feltéve, hogy a műszerfal a megfelelő üzemmódban van, mert a görgetőgomb funkciója is ettől függ. Az adaptív tempomat jól működik benne, és váratlan vészfékezéssel, vagy kávészünet ajánlással sem borzolta az idegeimet. 

Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 106

Hátul össze is érnek a lámpák meg nem is

Költségek

15 854 480 forintról startol a Kodiaq árlistája, az 1.5-ös TSI DSG mHEV ACT változattal, 150 lóerős teljesítménnyel. A következő lépés a 2.0 TDI DSG SCR nevű változat, szintén 150 lóerős teljesítménnyel, de dízelmotorral. Van erősebb, nagyobb dízel is, ez 19 030 060 forintról indul és már kétliteres motor dolgozik benne, nagyobb, 193 lóerős csúcsteljesítménnyel, 4×4-es hajtáslánccal.

A legdrágább a 1.5 TSI DSG PHEV kivitel, ez 19 476 720 forinttól kapható, és ebben is 150 lóerős a benzinmotor, ami mellé 75 lóerős villanymotor is jár (rövid ideig a villanymotor akár 116 lóerőt is le tud adni).

Fényezések közül egyedül az Atlanti kék alapáras, a metálszínek 250, a Velvet vörös metálfényezés pedig 420 ezer forintba kerül. Rendelhető még hozzá fűthető első szélvédő 127 ezer forintért, küszöbfellépő 485 ezer, multifunkciós, fűthető kormány 60 ezer, alsó védőburkolat 110 ezer forintért. És persze a kismillió különféle csomagra is el lehet költeni még rengeteg pénzt. 

A Škoda Kodiaq és vetélytársai – Listaár, forint
Nissan X-Trail 1.5 VC-T Mild-Hybrid Xtronic CVT 2WD (163 LE) 16 823 000
Škoda Kodiaq 1.5 TSI DSG mHEV (150 LE) 15 854 480
Toyota Rav4 FWD (218 LE) 15 840 000
Honda HR-V e:HEV (107 / 131 LE) 13 470 000
Sokáig vártunk az új Škoda Kodiaqra, de megérte 107

A Kodiaq 4758 milliméter hosszú, 1864 széles, 1659 mm magas

Értékelés

A Škoda Kodiaq hozza azt, amit megszoktunk a cseh márkától. Ezúttal is megmutatták, hogy egy kis jó ízléssel, odafigyeléssel, és egy halom jó ötlettel a VW építőelemeiből mennyire jó autót lehet összelegózni. A Kodiaq kívülről jól fest, belülről nem csak kényelmes, hanem remekül használható is, és az ára sem teljesen földöntúli. Van belőle dízel, benzines és hibrid, és megvehető öt és hétszemélyes kivitelben is. 

Mellette – Ellene
 
  • Klassz forma
  • Tágas belső, okos extrákkal
  • Jó anyagminőség
  • Reális ár
  • Erős motor
  • Civilizált működés
 
  • Szigorú futómű
  • Szűk harmadik üléssor
  • Drága extrák

Szavazás

Hány pontot adnál a 4x4-es, dízelmotoros Škoda Kodiaq-nak?
átlag
7.69
szavazat
784
Hány pontot adnál a 4x4-es, dízelmotoros Škoda Kodiaq-nak?