Régóta halljuk, hogy a kínai autók megérkeznek Európába. Már 2008-ban itthon próbáltuk a BMW X5 ázsiai koppintását, majd 2014-ben már egy Európában összeszerelt járgányt vezettünk. Mindkét történet elhalt, talán azért, mert mifelénk ismeretlen, azaz márkaérték nélküli, az itt elfogadott minőséghez képest gyengébb autókat akartak eladni itteni árszínvonalon. Érthetően nem volt vonzó a csomag.
Időközben azonban az európai autópiac megváltozott és Kína is sokat ledolgozott az autógyártásban korábban meglévő technológia hátrányából, így – főként a villanyautós piacon – jó esélyekkel indulhat a vevőkért. Már az MG térnyerése is megmutatta, hogy versenyképesek, a BYD terjeszkedése pedig iskolapéldája lehet a piacszerzésnek.
Magyarországon 2023-ban kezdődött meg a BYD modellek forgalmazása. Eddig három személyautó szerepelt a kínálatban, most pedig megérkezett a negyedik. Portugáliában próbáltuk ki az új szabadidő-autót, a Seal U-t.
Jelenleg csak egyetlen elektromos-hajtású változat létezik a Seal U-ból. Hamarosan azonban bemutatkozik a plug-in hibrid variáns is
A Seal U a kínai márka Ocean-sorozatának harmadik tagja, a Seal (fóka) és a Dolphin mellett, a negyedik modell itthon az Atto 3. A Seal U – először – tisztán elektromos-hajtáslánccal kerül piacra. A típus csak nálunk számít újdonságnak, Kínában már 2020 óta forgalmazzák, ott az Atto 3-hoz jobban hasonlító külsővel, de az európai piac részére módosítottak az autón. Nevében az U az angol utility (hasznosság) szóra utal. Ez a modell ugyanis elsősorban családoknak készül, ezért a praktikussága fontos tényező.
Röviden a BYD-ról
Elsősorban akkumulátorgyártással szerzett nevet a cég. A BYD autós részlegét 2003-ban hozták létre, első sorozatgyártású autójuk két év múlva került piacra. 2008-ban a BYD F3 volt a világ első sorozatgyártású plug-in hibridje. A vállalat mindent házon belül gyárt a villanyautókhoz, az akksit és a motort is. A Magyarországon 2017 óta buszgyárat üzemeltető, hamarosan autógyárat építő BYD adja el jelenleg a világon a legtöbb konnektorról tölthető autót (konnektoros hibrid és elektromos), a villanyautó eladásban a Tesla mögött a második. 2020-ban kezdetek autót árulni Norvégiában, azóta egyre több európai országban jelent meg a márka.















