Röviden – BMW X5, 2014

Mi ez?

Luxus-SUV, pontosabban a BMW szerint SAV: Sport-Activity Vehicle. Akár hét üléssel is kapható
Mit tud? Tágas, korszerű, szinte minden földi jó kapható hozzá, sokan irigylik
Mibe kerül? 16,6 millió az egyelőre leggyengébb, hathengeres dízellel, 24,9 a hétüléses, 381 lovas X5 M 50d
Kinek jó?  Magyarországon főleg annak, aki láttatni akarja, hogy bejött az élet

Az új X5-ös BMW tulajdonképpen minden szempontból sikeres modellváltás: takarékosabb, okosabb, műszakilag igényesebb a 2014-es kocsi, mint az előd volt. Valahogy mégis fanyar szájízzel adtuk le a slusszkulcsot az osztrák Alpokban tartott sajtóbemutató után. Nem találtunk benne semmit, amiért rajongani lehetne – ez nem csak e sorok írójának véleménye, a többi hivatásos autóbuzi szemében sem láttam csillogást. A 22 mázsás, automata váltós, állandó 4×4-es tesztautókban ugyanis sem érdemi vezetési élményt, sem átütő erejű műszaki újdonságot nem tapasztaltunk.

Hát milyen BMW az, amelyikben 381 lóerővel is nagyobb élmény a hihetetlenül komplex menüben barangolni az óriási képernyőt bámulva az utasülésben, mint a kormányt tekergetni a bal egyben? Ilyen:

Felzárkózott az élvonalhoz

Az új X5-ös 0,31-es cW-értékével kategóriája legáramvonalasabb autója. Rendelhető hozzá aktív hátsó diffi, ami kanyarban az ívkülső kerékre adott extra nyomatékkal kiküszöböli az orrtolást. Hamarosan négyhengeres dízellel, sőt: 4×4 nélküli, csak hátsókerék-hajtással ellátott alapváltozat is készül majd belőle.

Az új X5-öst Innsbruck környékén próbáltuk ki, csodaszép alpesi tájakon. Jól illett a luxus-SUV a gazdag környezetbe, a síparadicsomok, pazar falusi szállók világába
Az új X5-öst Innsbruck környékén próbáltuk ki, csodaszép alpesi tájakon. Jól illett a luxus-SUV a gazdag környezetbe, a síparadicsomok, pazar falusi szállók világába

Az új kopaszerős-álom

Az új kopaszerős-álom

Az új X5-öst Innsbruck környékén próbáltuk ki, csodaszép alpesi tájakon. Jól illett a luxus-SUV a gazdag környezetbe, a síparadicsomok, pazar falusi szállók világába
Teljesen új modell, nem facelift, de minimális a különbség a kifutó X5-öshöz képest
Nincs öt méter hosszú az X5 - viszont hat centi híján két méter széles
Első pillantásra nem lehet megkülönböztetni az elődtől, de a márkaidentitás egyértelmű
A képen az M-dizájnos, de csak ("csak") 258 lóerős sima 30d látható. A rendszám magyar, mert ez a kocsi lesz a hivatalos hazai tesztautó is
Az első kerék mögötti szellőző valódi rés a kasztnin
Alapáron xenonlámpa jár dízel X5-ösökhöz, a változó vetítésképű LED-es csodalámpa feláras extra
Úthenger: 275-ös, 20-as kerekek járnak az M optikai csomaghoz
Felárért hátul légrugós szintszabályzás is kérhető a kocsihoz
275/40 R 20. A hazai átlagautós kocsit vesz egy X5 gumiszett árából
Zseniális érzékkel szervezte a kelet- és közép-európai bemutatót a regionális PR egy - gokartpályára. 2,2 tonna, 4x4, 381 lóerő, hol máshol tapasztalhatnánk ki, mit tud
A gokartpályán az aktív diffis és mezei hajtásláncú X5-öket hasonlítottuk össze. Az aktív diffis jobb
A hátsó tengelyen két kuplunggal szabályozható az egyes kerekekre jutó nyomaték aránya, a kocsi kitolja magát a kanyarból, sokkal-sokkal gyorsabb és ügyesebb a Dynamic Performance Control nevű cuccal szerelt verzió
Sport+ üzemmódban valódi méreteinél kisebbnek, súlyánál sokkal könnyebbnek érződik az aktív futóműves X5
Sport+ üzemmódban valódi méreteinél kisebbnek, súlyánál sokkal könnyebbnek érződik az aktív futóműves X5
Közúton nyugalmas, biztonságos batár az autó, a nagy teljesítmény és a bődületes nyomaték sem inspirál száguldozásra
Sok-sok milliós flotta, de úgy istenigazából nem pörgött fel a szívünk, mikor megláttuk a kocsikat a reptéri parkolóban
10,25 coll átmérőjű kijelző, kiemelkedő csipogós Bang & Olufsen high-end hifi
A háromküllős kormány jelzi a sportosságot. Sportosság, haha, egy 22 mázsás fél-terepjáróban
Elképesztően széles a kabin, a helykínálat és az anyagminőség egyaránt ízig-vérig prémiumkategóriás
A nyolcfokozatú automata váltó finoman és gyorsan vált, de padlógázra hosszasan gondolkodik az erőátvitel, mire megjön a hátbavágás
A hátsó pótülések 150 centis testmagasságig használhatók, gyerekfuvarozásra suliba megteszik
40:20:40% arányban dönthető a támla
650-ről 1870 literre bővíthető az X5 csomagtere
1,3 millió kelt el eddig az 1999 óta gyártott X5-ösből
Három turbó a legerősebb dízelmotoron - viszont csak négy henger a hamarosan érkező leggyengébben
Újdonságok: vitorlázó (szabadon guruló) funkció, a sebességkorlátozás előtt lassításra figyelmeztető üzenet a kisebb fogyasztásért
Csodás képet ad a 10,25 collos kijelző
A kis képernyő látványosabb dolgokat mutat, mint az út
ECO PRO üzemmód a takarékosságért. Nekünk azért nemigen esett be 12 liter alá a fogyasztás a teszten a gyengébb dízellel sem
Műholdkép a naviban
Világkörüli útvonaltervezés?
12,3 liter volt a legkisebb érték, amit a számítógépen láttunk
Menüből állítható a csomagtér-ajtó nyitásának magassága
A tolatókamera képe pengeéles
Terepjárásra is alkalmas kocsinál jól jön a dőlésszög-mérő
A bal hátsó keréken van a nagy erő, közben a grillrácson sülő X5 alatt a dőlésszögeket láthatjuk
Klasszikus négyórás műszerblokk, igazi mutatókkal. Inkább prémium, mint az LCD-s ál-műszerek (amilyet Jaguarokban, Land Roverekben és bizony BMW-kben is látni manapság)
Ennyit forog 130-nál 8-asban, ennyit eszik az 50d
A Bang & Olufsen parasztvakító, kiemelkedő csipogója
Sötétben klasszikus narancsvörös újkori BMW-s a hangulat
Színváltós hangulatfény az ajtóban és a műszerfalban
Színváltós hangulatfény az ajtóban és a műszerfalban
560 Nm-t tud a 30d, 740-et az 50d. Az a fura, hogy alig érezni a különbséget, csak nagy tempóról, mondjuk 180-ról lepadlózva jön ki, mennyivel erősebb a háromturbós verzió
Egyelőre csak egy darab hathengeres blokkal készül dízel X5-ös, a gyengébb 30d 258, az erősebb 50d 381 lóerős
Az Eredeti, állt szlogenként a '99-es első széria mögött a falon. A BMW szereti azt mondani az X5-ről, hogy kategóriát teremtettek vele, mint az első SAV-val, Sport-Activity Vehicle-lel
Kínos szójátékot választottak szlogenül a kifutó modellhez: a leader-ship egybeírva vezetést, mármint cégvezetést, csapatvezetést jelent, kötőjellel pedig vezérhajót
Az új modell hülye szlogenje: a Főnök visszatért. Honnan tért vissza, mikor el se ment?
Még rajzon sem túl izgalmas az X5 formaterve
Fotó megosztása:

A képen az M-dizájnos, de csak ("csak") 258 lóerős sima 30d látható. A rendszám magyar, mert ez a kocsi lesz a hivatalos hazai tesztautó is

A képen az M-dizájnos, de csak (“csak”) 258 lóerős sima 30d látható. A rendszám magyar, mert ez a kocsi lesz a hivatalos hazai tesztautó is

Állóra fékez, újra elindul a követőradaros tempomattal. Van benne éjjellátó, részegen botorkáló gyalogost és ugró szarvast infrakamerával kiszúró rendszer. Figyelmeztet a sávelhagyásra, aktív lamellákkal zárja el a levegő útját a hűtő elöl, ha hideg a motor. A beltér hangulatvilágításának változtatható a színe.

A feláras adaptív LED-világítás ügyesen variálja a fényszórók vetítési képét, nem csak tompított, reflektor és kanyarba világítás van, hanem olyan állapot is, amikor az előttünk haladót vagy szembejövőt mintegy körülöleli a fénycsóvánk, hogy ne vakítsuk el a sofőrt, de szinte még a kocsija elé, mögé is belássunk. Elképesztő ez a trükk, már a Hetesben is tetszett, tavaly. Íme, videón, aki még nem látta, nézze meg, és higgye el, hogy ami 1:20-nál történik, az a valóságban is működik:

Ez a régi vagy az új?

Formailag nem újított nagyot a BMW, sőt, igazából semekkorát sem. Régi filozófia a márkánál, hogy egy átütő revolution (forradalom) után mindig egy szolid evolution (fejlődés) jelentkezik egy-egy modell életében, és valóban. Bár minden porcikájában új, az új X5-ös pont úgy néz ki, mint a régi.

Megmaradt a bakancsforma, a jellegzetes BMW-s, vesemaszkos, ikerfényszórós front, a két részletben nyíló csomagtérajtó (érdekes apróság: a legelső szériában még az alsó részt is elektromos retesz nyitotta-zárta, a második és harmadik generációban sima mechanikus zárszerkezet van a kocsiban, tehát az evolúció néha egyszerűsödést jelent). Az arányok sem változtak, sőt, még az utastérben sem találni jelentős átalakulást.

10,25 coll átmérőjű kijelző, kiemelkedő csipogós Bang & Olufsen high-end hifi

10,25 coll átmérőjű kijelző, kiemelkedő csipogós Bang & Olufsen high-end hifi

Amióta kinőtt ez a fura joystick a XXI. századi BMW-kben az iDrive-pörgettyű mellé, belülről minden drágább BMW ugyanúgy néz ki. Az új X5-ösben sem téved el, aki 3-asból, 5-ösből, 7-esből érkezik, legfeljebb a gigantikus képernyő mérete lehet neki furcsa.

Az X5-ösöket a gyár adatai szerint nemigen viszik igazi terepre gazdáik, ezért légrugó csak a hátsó tengelyre kérhető felárért; a terheléstől független szintszabályzás fontos a mindenkor jó menetdinamikáért, de hasmagasságot emelni nem kell.  Az X5 elöl 25, hátul 20 fokos terepszöget tud, a rámpaszög 20 fok, a hasmagasság 209 mm, a gázlómélység az általános SUV-os fél méter. Talán sokat elmond a gyár hozzáállásáról az X5-höz, mint terepjáróhoz, hogy hova vittek minket le a közútról tesztelni a bemutatón:

Zseniális érzékkel szervezte a kelet- és közép-európai bemutatót a regionális PR egy - gokartpályára. 2,2 tonna, 4x4, 381 lóerő, hol máshol tapasztalhatnánk ki, mit tud

Zseniális érzékkel szervezte a kelet- és közép-európai bemutatót a regionális PR egy – gokartpályára. 2,2 tonna, 4×4, 381 lóerő, hol máshol tapasztalhatnánk ki, mit tud

Csodás egérmozi

Az új X5 legizgalmasabb része a 10,25 col átmérőjű központi kijelző. Nem érintőképernyős, persze: ez a már-már vallásos irtózás az amúgy világszerte robbanásszerűen terjedő, sőt: elterjedt technológiától máig tartja magát a német prémium-márkáknál.

De tapizás nélkül is jó a menü logikája; sőt, igazából lehet is tapizni, csak nem úgy. A tekergetős-billegetős iDrive-pörgettyű teteje immár érintésérzékeny (muszáj, már nem csak az Audinak van ilyenje, de az Opel is behozta a technológiát az Insigniával), kézírással is bebetűzhetjük a navigációs célt vagy a telefonszámot a számítógépnek.

Íme, a kijelző pár látványos állapota:

Menüből állítható a csomagtér-ajtó nyitásának magassága

Menüből állítható a csomagtér-ajtó nyitásának magassága


A bal hátsó keréken van a nagy erő, közben a grillrácson sülő X5 alatt a dőlésszögeket láthatjuk

A bal hátsó keréken van a nagy erő, közben a grillrácson sülő X5 alatt a dőlésszögeket láthatjuk


Műholdkép a naviban

Műholdkép a naviban


ECO PRO üzemmód a takarékosságért. Nekünk azért nemigen esett be 12 liter alá a fogyasztás a teszten a gyengébb dízellel sem

ECO PRO üzemmód a takarékosságért. Nekünk azért nemigen esett be 12 liter alá a fogyasztás a teszten a gyengébb dízellel sem


Van még egy látványos elem az X5-ben: a Head Up Display, a szélvédőre vetített kijelző. Ez sem új, Ötösben, Hetesben is megcsodáltuk, itt is szép. Színes, remekül látható, kiválóan mutatja a főbb adatokat, a navigáció képét, a rendszerüzeneteket, láthatjuk rajta az adott útszakaszon érvényes sebességhatárt és persze a tényleges sebességünket is. Már csak egy nagy gomb hiányzik a BMW-ből: az, amelyikkel az egész hagyományos műszeregységet eltüntethetnénk, mert valójában semmi szükség rá, olyan tökéletesen löki az infót a HUD.

30d vagy 50d – majdnem mindegy

Irdatlan erős, nagyon nyomatékos motorokkal vezethettük a kocsit. A 30d-ben 258 lóerős, 560 Nm leadására képes a háromliteres, soros hathengeres blokk, az X5 M 50d jelzésű csúcsváltozatban pedig ugyanez a motor három turbóval pumpálva 381 lóerőt és 740 Nm-t tud.

Egyelőre csak egy darab hathengeres blokkal készül dízel X5-ös, a gyengébb 30d 258, az erősebb 50d 381 lóerős

Egyelőre csak egy darab hathengeres blokkal készül dízel X5-ös, a gyengébb 30d 258, az erősebb 50d 381 lóerős

A nehéz, magas, széles autóhoz mindkét verzió bőven elég, a nagyobb, vagyis nem nagyobb, csak erősebb motor többletteljesítménye csak nagy sebességnél jön ki igazán. A német sztrádán 230-ig gyorsítható a 30d, 250-ig az 50d, a 0-100 6,9 másodperc alatt van meg a gyengébbnek, 5,3 alatt az erősebbnek. Aki ezzel a batárral Porschéket akar alázni, annak biztos nem mindegy, de hétköznapi használatban nem igazán számítanak ezek a különbségek. Legfeljebb fogyasztásban. Néha lepadlózva, alapvetően nyugisan autózva 12 liter feletti értéket mutatott a 30d, 15 felettit az 50d számítógépe. Azért az nem mindegy, már csak a 85 literes tankkal letudható hatótáv szempontjából sem.

Használtan pedig nagyon bátor ember kell legyen, aki 50d-t keres majd 30d helyett, az a 30%-os nyomatéktöbblet bizonyára nem tesz majd jót az élettartamnak ugyanabból a blokkból kiszedegetve egy-egy padlógázzal. Na és persze ott az ár:

X5, ML, Range Rover dízelek árai Listaár, forint
BMW X5 30d (258 LE) 16 556 000
Mercedes-Benz ML 350 BlueTec aut. (258 LE) 17 109 010
Audi Q7 3.0 TDI Quattro (245 LE) 16 237 790
BMW X5 M 50d (381 LE) 24 413 000
Mercedes ML-ből nincs erősebb dízel
Audi Q7 4.2 TDI Quattro (340 LE) 20 069 760

Kötelező gyakorlat, elégségesen teljesítve

Az új X5-ös éppen olyan németes precizitással, tisztán célszerűségi szempontoktól vezérelve született, mint a legközvetlenebb konkurens, az ML Merci. Eltelt hét év az előd bevezetése után, tehát kell egy új modell; nézzük csak, mik a piaci elvárások; downsizing, kevesebb CO2 papíron, súlycsökkentés, korszerű vezetéstámogató rendszerek. Pipa, pipa, pipa, pipa, indulhat a marketing-gépezet, kezdődhet a piaci bevezetés.

Az Eredeti, állt szlogenként a '99-es első széria mögött a falon. A BMW szereti azt mondani az X5-ről, hogy kategóriát teremtettek vele, mint az első SAV-val, Sport-Activity Vehicle-lel

Az Eredeti, állt szlogenként a ’99-es első széria mögött a falon. A BMW szereti azt mondani az X5-ről, hogy kategóriát teremtettek vele, mint az első SAV-val, Sport-Activity Vehicle-lel

Az új modell Európában és az immár összességében nagyobb jelentőségű kínai és amerikai piacon egyaránt meg fogja állni a helyét, kétség nem férhet hozzá. Tágas, igényes családi autó, megfelelő presztízsértékkel, aminek tervezték.

Az X5-öst kicsit más attitűddel kezelő magyar piacon (enyém a legnagyobb béemvé!) sem fog változni a helyzet. Bár az X6-os talán még mindig menőbb darab lesz egy darabig, pláne, ha abból is lesz új, a tipikus kopasz-erős vevőkör és az a néhány tehetős öltönyös üzletember, akit nem riaszt el, milyen társaságba kerül, elégedett lesz az új X5-össel. Még 1-2 évig kevés lesz az utakon, de ahogy bekerülnek az első német példányok a Premium Selection (a gyári használtautó-program) kínálatába, illetve megérkeznek az első hajók az Amerikából visszahozott kocsikkal, szép lassan beszivárog a hazai utcaképbe is az új modell.

A megrögzött autóbuzik meg hiába fanyalognak: az X5 eddig sem volt, eztán sem lesz a nekik szóló BMW. Még akkor sem, ha M betű van rajta.

Mellette – Ellene
  • Nincs nagyobb BMW
  • Nagy tempónál is csendes
  • Sok-sok hely
  • Kifinomult menürendszer
  • BMW
  • Nem generál érzelmeket, csak egy autó
  • Sajátos imidzs a hazai kultúrkörben
  • Nem hat igazán luxuscikknek
  • Nem eléggé BMW

Hány pontot ér a tízből az új X5-ös?
32 szavazat - átlag: 8.72 (10-ből)
Hány pontot ér a tízből az új X5-ös?