Adatlap

Peugeot 508 2.2 Hdi GT

V6-os nyomaték, automatikus váltó, minőségi kidolgozás, nagy kerék, nagy zene. Elég ennyi a Peugeot 508 GT sikeréhez?
Motor2179 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény204 LE
Nyomaték450 NM
Gyorsulás (0-100 km/h)8,2 sec
Végsebesség234 km/h
Fogyasztás (vegyes)5,7 l / 100 km

Piros lámpa, lassítok, szépen elcsorgok az előttem lefékező autóig és megállok. A visszapillantóban azt látom, hogy mögöttem szinte még meg sem állt egy Ford Fiesta, sofőrje már csatolja is ki az övet, kicsapja az ajtót és határozott léptekkel megindul az autóm felé.

Agyamban végigfuttatom az indulás óta eltelt három perc történéseit, de egyetlen momentum sem jut eszembe, amivel fölzaklathattam volna egy másik közlekedőt, ez persze nem jelent semmit. De rögtön elszáll minden aggodalmam, amikor az úriember bemosolyog az ablakon keresztül és izgatottan afelől érdeklődik, hogy milyen a kocsi.

Gyorsan elhadarja, hogy pont ilyet, egy Peugeot 508 GT-t akar venni, de ezt a változatot még nem sikerült kipróbálnia. Diskurzusunk nem sokáig tartott, a lámpa zöldre váltásakor már a kocsijában ült és egy elegáns megfordulással elviharozott az ellenkező irányba.

Mert ez műanyag

Szép csomagolást kapott a középkategóriás Peugeot

Szép csomagolást kapott a középkategóriás Peugeot

Szép csomagolást kapott a középkategóriás Peugeot


Máskor is előfordult már, hogy a tesztautó milyensége felől érdeklődtek, de hogy csak ezért “üldözzenek” is, még sohasem. Az úr pechjére, a Peugeot nagy reménységében addigra mindössze 20 kilométert töltöttem el, ezért arra a kérdésre, hogy mi nem tetszik benne, nem igazán tudtam értékelhető választ adni.

A szépségén kár vitatkozni, mert az ember bármilyen formába képes beleszeretni, a csodás idomok sokáig elfedhetik a kevésbé szép részleteket. Az oldalról eléggé semleges 508-as szemből villant igazán. Ha a tulaj minden reggel a kocsi orra felől közelít, akkor bizton állíthatja, kiemelkedik a formaterv az átlagból.

Belül – ha a dizájn nem is különleges – jó szétnézni, tapogatni. Az anyagok nemcsak a szemnek minőségiek. Nekem különösen tetszett a barna bőrkárpitozás, talán azért, mert a színe megboldogult gyermekkorom porból készíthető csokifagyiját juttatta eszembe, még az ízét is éreztem a számban.

Ezek voltak az első benyomásaim, amelyek alapján hirtelen válaszolnom kellett az érdeklődő kérdésére. Egy dolgot találtam oda nem illőnek, a kormány mögött elhelyezett két váltófület. Kilógtak az összképből, mert rossz volt hozzájuk érni, az volt az érzésem, hogy a gyenge műanyagból készült leffentyűk menten letörnek.

Nem borzolja a hátsó utasok haját a tetőív

Nem borzolja a hátsó utasok haját a tetőív

Nagyobb
Kilenc centivel hosszabb a tengelytávja, mint elődjéé

Kilenc centivel hosszabb a tengelytávja, mint elődjéé

Kilenc centivel hosszabb a tengelytávja, mint elődjéé


Persze, nem kell kézzel váltani, a GT-hez alapáron járó automata úgyis nagyon jól teszi a dolgát.

Nálam a kormány mögötti váltófül egyébként a sportossággal párosul, így kicsit érdekes jelenségnek hat egy 4,8 méter hosszú limuzinban.

A forma azonban ezt a méretet jól elrejti, ránézésre a fene se gondolná, hogy a hatalmas Opel Insignia is csak négy centivel hosszabb nála. Szerencsére a sok-sok millimétert itt nem trükkös formájú, felfújt lökhárítókra pazarolták, hanem hasznos teret nyerünk vele.

Óvakodj az orrától!

A Peugeot 508 hozta az elvárt – ötcsillagos – eredményt az Euro NCAP töréstesztjén. Utasainak jó védelmet nyújt, de az autó orra keményebb a kelleténél. Ugyan rövidebb, mint az előd 407-esé, de fitosnak korántsem mondható. Ezért meglepő, mennyire kíméletlenül bánik a lökhárító a gyalogosok lábaival. A részletekért klikk a linkre!

A tengelytáv kilenc centivel haladja meg a 407-esét, így nemcsak elöl férek el kényelmesen – a kellemesen kemény, jól tartó ülésben -, hanem a hátsó sorban sem kell panaszra nyitni a számat. 193 centim ellenére a lábaim és a fejem is megfelelő mennyiségű helyet találnak. Csoda ez manapság, amiért – ahogy a mellékelt ábra mutatja – mégsem kell föláldozni a szépséget. Pedig még rendes csomagteret is sikerült a hátsó ülések mögé szuszakolni, aminek még a nyílása is normális méretű.

Nocsak, elférek hátul. Viszont meg kellene borotválkoznom

Nocsak, elférek hátul. Viszont meg kellene borotválkoznom

Szinte minden

De nemcsak hellyel kényezteti utasait az 508-as. A GT változat, amellett, hogy a kínálat legerősebb motorja hajtja, az úthoz pedig módosított futómű tapasztja, szinte mindent megkapott a felszereltségi listáról. Alig van lehetőség további extrákat beikszelni. Természetesen tesztautónk megkapott majdnem mindent, de itt szeretném Isten áldását kérni annak a kezére, aki konfigurálta, amiért a 19-es könnyűfém kerekeket kihagyta.

Masszíroz az ülés, négyzónás a klíma, automatikusak a fényszórók, JBL a zene, kulcs nélkül juthatunk be, sőt, még a műszerfalra sem kell pillantanunk, hogy szinte minden információhoz hozzájussunk. A GT-hez adott head-up display nem a szélvédőre vetít. Kissé parasztvakítósan a műszerfalból indításkor felnyíló kis polikarbonát lap a kijelzője. Onnan olvasható le az autó sebessége, a tempomat és a sebességhatároló beállításai valamint a navigáció utasításai.

A Peugeot annyira komolyan veszi ezt az amúgy hasznos extrát, hogy külön kis irányítóközpontot épített be a kormánytól balra, jól elrejtve, amivel a head-up display vezérelhető. Itt iktathatjuk ki a menetstabilizálót (50-nél visszakapcsol) és a parkradart is. Lehet, hogy a Taxi című filmből jött az ihlet.

Az 508-as a második olyan autó, amiben az elektromos rögzítőfék jól működött. Automatikusan. Gyakorlatilag semmi dolgom nem volt vele és ennek minden autóban így kellene lennie. (A kíváncsiak kedvéért elárulom, hogy a másik a Jaguar XJ volt.)

GT, a szó szoros értelmében

Van nyomatéka dögivel: 450 Nm

Van nyomatéka dögivel: 450 Nm

Van nyomatéka dögivel: 450 Nm


A fentieket gyakorlatilag bármelyik 508-asról leírhattam volna, a lényeg a motor-váltó-futómű hármasban van. Csak a GT kapja meg a 2,2 literes, négyhengeres dízelmotort, amely 204 lóerőt teljesít, ám a nyomatéka igazán megdöbbentő, 450 Nm! Pontosan ennyi a Renault Latitude-ben szolgáló háromliteres V6-osé is. Papíron ez azt jelenti, hogy rugalmasságban kevés ellenfele akad, ám a való életben néha kicsit nehezen talált magára padlógáznál.

Pedig a váltó gyorsan és finoman kapcsol, dacára annak, hogy hagyományos automata. Jó párost alkotnak a motorral, finom gyorsításnál a béka hátsója alatt tartja a fordulatszámot, de megtaposva hagyja szépen kipörögni.
Viszont épp óvatosabb gyorsításoknál tűnt föl, hogy 1500-as fordulat körül kellemetlen hang és rezonancia jön a motorból, mintha szenvedne. Ez azért volt kellemetlen, mert e fordulatszám-tartományba esik az általam preferált sebesség városban. Ez rontotta az amúgy igen nagy csendben dolgozó dízelmotor megítélését.

A kényelmes kocsikázást a keresztbordák csúnyán megzavarják

A kényelmes kocsikázást a keresztbordák csúnyán megzavarják

Erős motor kipipálva, gyors váltó kipipálva, már csak egy rendes futómű kell alá és kész a világ boldogsága. A GT előre kettős keresztlengőkaros futóművet kapott, de hiába az igényesebb megoldás, nem kerek a történet.
18-as. Néha sok, de legalább szép. Az is valami

18-as. Néha sok, de legalább szép. Az is valami

18-as. Néha sok, de legalább szép. Az is valami


Sima úton – na, ilyen van kevés itthon – nem gond neki a kanyarodás, még a húzósabb fordulókat is tolerálja, ám ha nincs rendben az útminőség, zavar keletkezik a rendszerben. A sűrűn elhelyezkedő, apró úthibákkal sem tud mit kezdeni, a keresztbordák pedig szinte légkalapácsként sújtanak le, mind hang, mind az utasokat érő hatások tekintetében. Kellemetlen.

Utóbbiban a 18-as kerekek is szerepet játszhatnak, de az első féktárcsák méretét nézve, sokkal kisebbek nem kerülhetnek az autó alá. Viszont a fék legalább rendben van, határozottan lassítja a másfél tonnás 508-ast.

Kell is ez, mert olyan gyorsan és hangtalanul kolbászolhatunk el a sokba kerülő sebességtartományba, hogy hitetlenkedve nézzük a sebességmérőt. Érdemes a tempomatot vagy a sebességhatárolót használni. Ami a fogyasztásnak is jót tesz.
Városon kívül használva így minden bizonnyal sokkal jobb érték is elérhető, mint a teszt 8,7-es átlaga, de a leginkább fővárosi forgalomban eltöltött kilométerek ismeretében nem is olyan rossz ez.

Technikás

Technikás

Helyén van?

Tulajdonképpen az ára sem az, mert a Peugeot ügyesen belőtte a versenytársaké közelébe. Van ugye a konszernen belüli ellenfél a Citroën C5, 10 715 000 forintért. A Ford Mondeo 10 580 000 forintba kerül a 2,2 literes dízelmotorral. A Mazda6 árcéduláján mindössze 9 309 000 áll, de minőségérzete meg sem közelíti a Peugeot-ét, amiért 10 435 000 forintot kérnek.

Ezzel inkább a drágábbak közé tartozik, de akinek lényeges a stílus, a szépség, az otthonosság, a minőség(érzet), annak a fentiek közül mégiscsak az 508-as lehet az ideális választás.