Itt változott valami

Itt változott valami

Itt változott valami


Apró krómlécek a lökhárítón, nagyobbak a hűtőrácson, és egy új hátsó lámpabura. Diszkrét változás, de nagyjából ennyi a különbség a ráncfelvarrt Peugeot 407 SW-n, ami nem lett sokkal kecsesebb a korábbinál.

A robusztus külső a hatalmas első és hátsó túlnyúlásokkal még mindig azoknak jön be leginkább, akik a Bridget Jones-os idomokat kedvelik jobban, mint a karcsút, de ez ízlés dolga. Így vagyunk a bordó fényezéssel is, ami ha másra nem is jó, arra mindenképp, hogy előzékenyebben bánnak vele a többiek az utakon. Hamisítatlan családi kombi így a 407 SW.

Katt a képre a gyári galériáért!


Nyert a technika

Pontosan addig érdekelt bennünket a külsőség, amíg a 2,2 literes dízelmotorral el nem indult ki-ki a maga dolgára.

Nem lehet elfutni előle

Nem lehet elfutni előle

Nem lehet elfutni előle


Próbáltunk már sok gyártótól sokféle motort, dízelt, benzinest, elektromosat, de a 2,2 -es biturbó dízelmotor kiugróan jól sikerült. Teljesítményéből adódóan nem olyan ütős, mint a 35d BMW motor, de valahol ott van a közelében.

170 érezhető lóerő, 370 ülésbeszorító newtonméter, és pénztárcakímélő fogyasztás. Olyan kombo ez, amivel sajnos csak ritkán találkozik az ember. A 7 liter körüli vegyes fogyasztás, a 225 km/órás végsebesség, és a fürge gyorsulás mind-mind kellemes.

Talán ezeknél is többet nyom a latban, hogy a technikának hála ez a dízel szinte nem is dízelként viselkedik, minden tartományban jól húz, nyomatékos alacsony fordulat mellett is, de nagyobb tempó mellett sem fogy érezhetően a lendület. Egy hatsebességes kézi váltóval kell megbarátkoznunk, ha emellett döntünk, ami nem is lesz olyan nehéz.

A Peugeot jobb, de mitől?
170 lóerős dízelmotort nem csak a Peugeot kínál mostanában, sőt lassan kisebbségben lesznek azon gyártók, amelyek a két liter körüli
225 km/óra a vége

225 km/óra a vége

225 km/óra a vége


hengerűrtartalomból nem érnek el a hasonló teljesítményszintet. A Toyota, a Honda, és a Mazda is 180 vagy afeletti lóerőt produkálnak már a fékpadon hasonló méretű 2,2-es dízelből, de a 170 lovas kétliteres Volkswagen motorok is kiválóan muzsikálnak.

A Peugeot-dízel előnye a konkurensekkel szemben egyértelműen a két turbófeltöltőben rejlik, amelyek azonos méretűek, de a szokásosnál kisebbek. Kezdetben csak az egyik turbó szállít levegőt, míg a második turbó a terhelés és a külső légnyomás függvényében 2600 és 3200-as fordulatszám között lép működésbe. A kisebb lapátkeréknek hála kisebb a tehetetlenség is, így alacsony fordulaton érezhetően nő a reakcióképesség. Lefordítva: eltűnik a turbólyuk, és húz mint egy igásló.


Nem ringatózik

A hosszú túlnyúlással vigyázni kell a parkolásnál, sőt a városi hirtelen cikázásokat sem könnyíti meg, de sokkal

Kellemes a belső

Kellemes a belső

Kellemes a belső


rosszabbra emlékeztünk. Az évek alatt variáltak a kormányzáson is, ami most sem kifejezetten közvetlen, de könnyen hozzászoktunk, és nem kell jelentős oldaldőléstől sem tartanunk.

A futómű kényelmes, elnyeli a városi úthibák nagy részét, autópályán viszont kifejezetten stabil, így tökéletesen alkalmas a hosszú távú utazásokra. Országúton 6 liter alatt is megúszhatjuk, ha nyugton vagyunk, egy tempós autópálya szakaszt nagyjából plusz egy literből lehet abszolválni.  

A cikknek még nincs vége. Tessék lapozni


5 csillagos
A Peugeot 407 összpontszáma 34, tehát könnyedén megszerezte az öt csillagot. A térdlégzsákkal felszerelt, nagyon stabil karosszériájú autó egyetlen pontot veszített csak frontális ütközésnél, úgy látszik erre legalább jó a hosszú orr. A 407 a gyermekekkel is előzékeny, a gyalogosokkal viszont nem az.

Csak közepes a lábtér

Csak közepes a lábtér

Csak közepes a lábtér


A világos koszolódik

Szép a vajszínű huzat, de roppant kényes. Nagyjából ennyit sikerült megállapítanunk az alig pár hónapos 407 SW belsejéről. A krómbetétes tekerőgombok sosem tűntek volna fel, ha nem olvasunk róluk, de nagyjából ennyi az összes lényeges változtatás a beltérben. Az utazáshoz továbbra is adott minden, igaz a hátsó sor láb-és fejtérben is szűkös egy kicsit. Utóbbi az egész utastéren végigfutó panorámatetőnek is köszönhető, erről az extráról mégis nagyon nehéz lenne lebeszélni bennünket, annyira feldobja az utazással töltött órákat.

Konkurensek:
 

Típus, modell
Árak

Toyota Avensis Wagon 2,2 D-4D 180 Executive Premium navi

10 185 000

Mazda6 sportkombi CD185 GT

9 049 000
Renault Laguna kobmbi GT 180LE
7 990 000

Az alaphelyzetben 448 literes csomagteret a számok alapján elsőre kifejezetten kicsinek gondolhatnánk, de ez csöppet sincs így. A kalaptartót száműzve, a hátsó támlákat síkba döntve, óriási 1,3 köbméteres rakteret nyerünk, amiben óriási dolgokat is magunkkal cipelhetünk. Két felnőtt bringa szinte elveszik benne, miután megszabadítottuk őket az első kereküktől.

Okos navigáció?
Kicsit régi a térkép

Kicsit régi a térkép

Kicsit régi a térkép


Külön felhívták a figyelmemet a 407 SW-be szerelt vadonatúj navigációs rendszerre, amelyet mi 10 GB-os háttértárral, az un. Jukebox funkcióval kiegészítve kaptunk az SW-ben. A 7″ kijelzőn, 800X480-as felbontásban lehet fényképeket, sőt videót is nézni, minősége abszolút alkalmas teszi erre. A 10GB-os winchesterre baromi sok MP3 elfér, azzal sincs semmi gond.

A Navteq térképet használó navigációs eszközt kis tanulás után egyszerűen és könnyen használtuk, de sajnos gyorsan feltűnt, hogy se a Megyeri híd, se az M0 legújabb szakasza, de az 1 éve átadatott 710-es elkerülő sincs rajta a Balaton mentén. Szóltunk, utánanéznek. Még szerencse, hogy az SD kártyán tárolt szoftvert pofon egyszerű frissíteni.

A hordozható kütyüknél valóban kulturáltabb megoldás, de mobiltelefon és Jukebox funkció ide vagy oda, az 580 ezer forintos felár még borzasztóan sok ekkora tudásért.

Külön nyílik az ablak

Külön nyílik az ablak

Külön nyílik az ablak


Olcsóbb, de nem olcsó

Tesztautónk, a Premium felszereltségi szinten 7,6 milliós alapártól indul, amit a drága navigációs rendszer, és az egyéb extrák 8 380 000 forintra pumpáltak fel.

Ennyi pénzért a japán és német gyártók még nem igen kínálnak hasonló konkurenst, sőt motorikusan egyik sem ér fel a Peugeot szintjére. Viszont kevésbé harmonikus motorral a négykerék-kormányzású Laguna szintén elérhető hasonló áron, amit szintén kedveltünk.

Jönnek a műszaki adatok és a felszereltség


Műszaki adatok -Peugeot 407 SW 2.2 HDI
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)2179
Hengerek / szelepek számaS4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)125(170)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.)370/1500
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)8,7
Végsebesség (km/h)225
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)8,1
Lakott területen kívül (l/100 km)5
Vegyes (l/100 km)6,1
CO2 kibocsátás (g/km) 159
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4765/1874/1460
Tengelytáv (mm)2725
Csomagtér (liter)448
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg)1675/n.a.
Üzemanyagtank kapacitás (liter)60
Gumiméret215/55 R17
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)7 595 000
Tesztelt autó ára (forint) 8 380 00
A szériafelszereltség fontosabb tételeilásd itt
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeA kicsit szűk hátsó részt könnyen megbocsátjuk egy ilyen motor mellett
Pontszám (max. 10)  7,5 pont
Mellette – Ellene
  • kiváló dízelmotor
  • nyitható csomagtérablak
  • nagyrészt jó minőségű anyagok
  • kedvező fogyasztás
  • Megosztó külső
  • Alaphelyzetben kicsi csomagtér
  • nincs automata váltó