Sikerkovács

1990-ben mutatta be a Cliót a Renault, amely olyan elődöket mutathat fel mint a farmotoros 4CV és az R5. Utódjuk az évi félmilliós darabszám alapján igen sikeres, a Cliót kétszer az Év Autójának is megválasztották: 1991-ben az elsőt, 2005-ben a harmadik generációt.

Megváltozott a fényszórók formája

Megváltozott a fényszórók formája


Ez volt az első típus a kategóriában, amely négycsillagos (2000-ben) törésteszttel végzett az EuroNCAP-nál, majd később szintén elsőként hódította el az ötcsillagos (2005) eredményt is.

2009 tavaszán a teljes Clio-sorozat megújul. Mostantól hat különféle modell közül válogathat, aki Cliót akar. A megújult III generációs modell elérhető normál három- és ötajtós kivitelben, sportos GT-, kombi, Renault Sport- és Cup-változatban, ugyanakkor továbbra is a piacon marad a szintén felfrissített, az előző generációra épülő Clio Campus is.

Megane-os gúnyában

Megújul a teljes Clio kínálat

Megújul a teljes Clio kínálat


A Renault/Nissan-konszern B padlólemezére épülő Clio, az új Megane-hoz hasonló jegyekkel frissült fel. Új fényszórók és lökhárító kerültek az autóra, de a hasonló elemeket cserélték le a kocsi farán is. Kivéve az RS-t, mert a diffúzor és a széleken vezetett kipufogó miatt nem passzol rá az új. A kis sorozatban készülő modellhez túl drága lett volna vadiúj lökhárítót tervezni.

Nem látszik, de más

Belül a formák változatlanok, egy kicsit több dísz, picit más anyagok bevetésével marad a küzdőtéren a Clio. Ami igazán feltűnő, hogy csendesebb lett, amit plusz hangszigetelő anyagok és módosított sebességváltó alkalmazásával érték el.

Javult az anyagminőség

Javult az anyagminőség


A kipróbált 1,5 dCi-ben autópályán is halkan beszélgethettünk, 140-150 környékén is alacsony a zajszint. Ez a motor különösen illik a Clióhoz. Ha elhagyjuk az alsó a turbólyuk uralta tartományt, az autó vígan szalad a 105 lovas dízellel.

Kellően rugalmas, de ha különösen dinamikusan haladnánk, nem árt sűrűbben nyúlni a váltókarhoz. Sikerült feszesebbre szabni a kar megvezetését, egész jó lett, ott a pont!

Videónk is van róla…

Három alapmotor

Igazán ügyesen sáfárkodik erőforrásaival a Renault, gyakorlatilag 3 hengerűrtartalommal megoldja a teljes magyar kínálatot, pedig nem kevés változat létezik.

Osztály vigyázz...

Osztály vigyázz…


A három (68, 85, 105 LE) 1,5-ös dízelvariáns mellett az 1,2-es szívómotorként is három teljesítménnyel (60, 75, 80 LE) kapható, amit követ a turbóval felvértezett blokk (100 LE). Ehhez jön a kínálat csúcsmodellje, az RS, 2,0 literes 201 lóerős motorral.

Kis benzines és dízelmotorjainak köszönhetően kategóriájában vezet a CO2-kibocsátás tekintetében a Clio. A típus átlagos emissziója 129,4 gramm/kilométer, megelőzve a Citroën C3-at (131,1 g/km) és a Toyota Yarist (131,2 g/km).

Marika az autóban
Miután a Renault/Nissan szerződést kötött a TomTommal, a világ vezető navigációs rendszereket gyártó cégével, a Clióba is bekerült az eszközük. A 15 centis képernyővel szerelt szerkezet számos jó tulajdonsággal bír, de a legnagyobb az ára. 145 ezer forintért rendelhető meg, ami sokkal kevesebb, mint az eddigi gyári navigációs rendszereké. Könnyedén frissíthetők a térképek, akár a hordozható GPS-ek esetében, viszont esztétikusan integrálták a műszerfalra .

Olcsóbb, mint a korábbi rendszerek

Olcsóbb, mint a korábbi rendszerek


Természetesen magyarul is tud, figyelmeztet a telepített traffipaxokra, jelzi, ha az útszakaszon megengedett sebességnél gyorsabban hajtunk, szól ha előttünk dugó alakul ki, majd alternatív útvonalat ajánl.

A Marika, illetve Ernő hangján megszólaló szerkezet – felesleges, de tetszetős ötletként – képes rá, hogy nyíl helyett akár kis Clióval jelezze a virtuális térképen az útirányt.

Sportmodell

Normál Cliókkal csak a pályáig, ott már RS-ekkel

Normál Cliókkal csak a pályáig, ott már RS-ekkel


2009-es újdonság a GT sorozat megjelenése, amelyet a Laguna és a Mégane családnál már korábban bevezetett a Renault. A 105 lóerős, 1,5-ös dízel, a 128 lovas 1,6-os és a 140 lovas, 2,0 literes motorokkal szerelt modelleket nálunk azonban nem forgalmazza az importőr. Úgy vélik, itthon nem lenne rájuk kereslet.

Kár érte, a menetpróba igazolta, hogy jó kis gép. Az átlagnál feszesebb lengéscsillapítói és rugói, direktebb kormányzása izgalmas pillanatokat okozott Portugália szerpentinjein.

Ehhez jön még, hogy kiváló oldaltartású ülésekkel és az M-es BMW-kre jellemző, vastag kormánnyal szerelik őket, a külső optikai tuning pedig már csak hab a tortán. Ha valaki semmiképp sem tud élni nélkülük, annak egyedi megrendelés alapján a Renault leszállítja.

Olcsóbb az új Renault Clio 1

Gyári képeken a megújult Renault Clio

A sebesség szerelmesei sem maradnak Clio nélkül, a Renault Sport kivitel hazánkba is eljut, s jobb, mint valaha. Kattintson a második oldalra, ott az is kiderül, mennyivel olcsóbb az új Clio!
A hiányzó elem

A Clio II-ből még megkaptuk az adagunkat, de a harmadik szériába tartozó RS nekünk eddig nem volt meg. Bár az importőr beállította a tesztparkba, egy hölgy lebombázta a gépet, ezzel vége is lett. Viszont most bepótoltuk, ami kimaradt, ráadásul a bragai versenypályán.

80-nal ismerkedtünk, majd 180-nal száguldoztunk

80-nal ismerkedtünk…


Módosított hengerfeje, új, folyamatosan változó szívószelep-vezérlése illetve átalakított számítógépes vezérlése nyomán a motor már átlépi a 200 lóerős teljesítményt. A 2,0 literes blokk literteljesítménye 100 lóerő feletti, amit kevés szívómotor tud. Hivatalosan – franciás túlzással – 203 lóerős, a fékpad 200,6-ot mutatna.

Ezzel párhuzamosan a váltó is módosult, az egyes, kettes és hármas fokozatokat rövidebbre vették, aminek köszönhetően a gyár szerint javult a gyorsulása. Korábban és most is 6,9 másodpercig tart a százas tempó elérése, úgyhogy nem tudjuk pontosan, mire gondolnak. De tény: nem megy rosszul! A nagyobb teljesítmény viszont a végsebességnek jót tett, egy tízest verve a felújítás előtti modellre 225 km/óráig is hajtható az új. Ehhez pedig nem is kell olyan sok hely, a  célegyenesben a 190 km/órás sebességet is képes volt elérni.

Kétpetéjű ikrek

Ám nem a végsebesség az, ami igazán különlegessé teszi a sport Cliót, sokkal inkább a vezetési élmény. A Clio RS két egymástól eltérő kivitelben készül. Ez így volt eddig is, de most még inkább.

Megteszi a magáét a 201 lóerő

Megteszi a magáét a 201 lóerő


A valamiért Sport alváznak (chassis sport) fordított felfüggesztéssel azoknak készítik, akik nagyteljesítményű, jól felszerelt Cliót keresnek, míg a Cup futómű a teljesítmény és a dinamika megszállottjainak szól. Előbbi esetben a korábbiakhoz képest 15 százalékkal lágyabb lengéscsillapítók kerülnek a kocsiba, de az új, kétfázisú lengéscsillapítók a vastagabb stabilizátorok a jobb kényelem mellett megőrizték a stabilitást is.

Ezzel szemben a Cup a korábbinál 15 százalékkal durvább lengéscsillapítókkal büszkélkedhet, amelyhez feszesebb rugó és alacsonyabbra ültetett kasztni is társul. Nemcsak ettől olyan különleges ez a gép, sokkal inkább attól, ami nincs benne.

Fény és hang jelzi: ideje váltani

Fény és hang jelzi: ideje váltani


Alaphelyzetben ugyanis kimarad a klíma, az elektromos tükörállítás, mások az ülések és a felnik stb., aminek köszönhetően 36 kilóval könnyebb, mint a “Sport”. Ez papíron a kategória legjobb, 6-os kg/lóerő arányát adja, a valóságban pedig kiemelkedő, versenyautós vezetési élményt, a “Sport” áránál olcsóbban.

A baj csak az, hogy ezt sem forgalmazza a Renault itthon. Persze Magyarországon is lesz Cup, de itt az RS feljavított változata: maradnak az extrák, és némi plusz pénzértahhoz társítják a keményebb futóművet .

Versenyautó utcán

Kérdéses, hogy rossz minőségű úton miként viselkedne, bírná-e az úthibákat, de pályán Cup kiemelkedően stabilnak mutatkozott, kis oldaldőléssel fordul és nagyon komoly kanyarsebességre képes. Ha túlvállalja magát a sofőr, akkor az orrát tolja ki, gázelvételre viszont kimozdítható a fara is, ami izgalmas pillanatokat okozhat. Vezetése élményszerű.

Versenyautós belsőtér is választható

Versenyautós belső tér is választható


A motor erős, minden gázadásra harap, könnyedén veszi a fordulatot. Még szerencse, hogy az RS-ben a leszabályozás előtt kis hang jelzi: ideje váltani. A legszebb benne, hogy szívó, manapság a gyártók alig-alig csinálnak ilyet, inkább megspékelik egy feltöltővel. Pedig egy pörgős benzinmotornál nem kell jobb.

Hasonlóan jók az RS fékei is. A versenyautókéra hajazó – a Cupon piros fényezést kapó – Brembo féknyergek komolyan megfogják a féktárcsát, s a kasztnit. Ugyan egzaktul nem próbáltuk, de elhisszük, amit az egyik gyári szakember elárult: 100-as tempóról 35 méter alatt megáll a Clio.

Drágább és olcsóbb

Sorakozó...

Sorakozó…


Innen nézve talán nem meglepő, hogy 2000 óta, amikor az első Clio RS-t bemutatták, a modellből elfogyott 70 000 darab, s így a kis sportos ferdehátúak között ez a legnépszerűbb modell. A jövője azonban már kérdésesebb, tekintve, hogy míg elődeit mindig olcsó sportmodellnek mondhattuk, az új már nem az. 6,4 milliót kérnek érte, ami versenyképes, de nem kevés. Az Opel Corsa OPC 6 millióért, a MINI Cooper S 6,7 millió forintért vehető meg, de mindkettő gyengébb.

Jó hír viszont a hazai vevőknek, hogy a normál változatok ára épp ellenkezőleg változott. Korábban 2,6 millióról indult a Clio, ugyanaz az 1,2-es, háromajtós modell most már 2,4-től haza vihető. A legolcsóbb dízel variáns is olcsóbb 250 ezerrel, 3 050 000 forintba kerül Az árcsökkenés viszont  nem általános, egyes változatok esetében áremelkedés történt.

A megújult Renault Clio már megrendelhető hazánkban.
Néhány modell ára:

Ferdehátú modellekÁrak      
Authentique 3 ajtós 1.2 16V 65 LE 2 390 000
Authentique 5 ajtós 1.2 16V 65 LE2 540 000
Authentique 5 ajtós 1.5 dCi 68 LE 3 200 000
ICE 5 ajtós 1.2 75 LE 2 790 000
ICE 5 ajtós 1.5 dCi 68 LE 3 400 000
Expression 5 ajtós 1.2 TCE 100 LE 3 290 000
Expression 5 ajtós 1.2 16V 80 LE Quickshift 3 340 000
Expression 5 ajtós 1.5 dCi 85 LE 3 750 000
Dynamique 5 ajtós 1.2 16V 75 LE 3 340 000
Dynamique 5 ajtós 1.5 dCi 105 LE 4 200 000

Kombi
Árak
Grandtour Authentique 1.2 16V 75 LE 2 890 000
Grandtour Authentique 1.5 dCi 68 LE 3 350 000
Grandtour Dynamique 1.2 TCE 100 LE3 690 000
Grandtour Dynamique 1.5 dCi 85 LE 4 150 000

Olcsóbb az új Renault Clio 2

Ne hagyja ki az RS-ről készült hivatalos képeket se!