Vonzó, sportos forma

Vonzó, sportos forma

Vonzó, sportos forma


Alig néhány hónappal a négy- és ötajtós változat bemutatkozása után máris megérkezett a kombi Insignia is. A sietség érthető, hiszen a Vectra-utód megjelenése óta Európa egyik legjobban fogyó modelljévé vált. Jelenleg 80 ezer rendelés futott már be a rüsselsheimi gyárba – ahol időközben kapacitásbővítésre is szükség volt, hogy győzzék a munkát.

Sok múlik rajta

Úgy látszik, az Év Autója díj mégis sokat hozhat egy márkának, de meglehet, hogy az Insignia egyszerűen jó autó. Nagyjából erről szólnak az autóról eddig megjelent tesztek is, így érdemes ezeket olvasgatni és közben reménykedni, hogy az Opel név nem fog eltűnni a válság süllyesztőjében.

Akár 1530 liternyi cuccot is képes elnyelni

Akár 1530 liternyi cuccot is képes elnyelni

Akár 1530 liternyi cuccot is képes elnyelni


A négy- és ötajtós sikere után hasonló teljesítményt várnak a kombitól is. Illetve ha lehet, még ennél is többet, hiszen egyes európai országokban – például Olaszországban, vagy Németországban – igen nagy a kombik piaci részesedése. Az Insignia Sports Tourernek pedig mindene megvan ahhoz, hogy alaposan felforgassa ezt a piacot is.

Vonzó – ha nem egyenesen a legvonzóbb – kombiforma, variálható, elegáns belső, gazdag alapfelszereltség, széles motorválaszték és nem utolsósorban megfizethető ár. A legolcsóbb kombi Opel Insignia itthon 6 140 000 forinttól indul, az 1,6 literes, 115 lovas, benzines motorral.

Videón a kombi Insignia

Lesz belőle zöld is

Sokat dolgoztak az üléseken

Sokat dolgoztak az üléseken

Sokat dolgoztak az üléseken


Az Insignia Project következő állomása az ecoFLEX kivitelű változat lesz, kis fogyasztású  2.0 literes, 160 lóerős dízelmotorral, a szokásos fogyasztáscsökkentő varázslatokkal megspékelve. A CO2-kibocsátása állítólag 140 gramm alatt lesz kilométerenként.

Megtömve minden jóval

A spóroláson, a végletekig elmenő gyártásracionalizáláson edződött lelkünk csodálkozva nézett olyan extrák láttán, mint a fogorvosok hátfájósok világszövetsége által ajánlott ergonomikus fotel, a sebességkorlátozásról éneklő, táblákat felismerő, sávokat figyelő Opel Eye, a nanotechnológiás, a makacs szennyeződéseket magáról levető üléshuzat vagy az agyonképzett, összesen kilencféle fénycsóva receptjét ismerő lámpa. Csupa érdekes dolog, aminek lehet örülni.
Itt az Insignia kombi! 5

Az Opel fotósa így látja az Insignia Sports Tourert. Kattintásra a galéria ugrik elő. Lesznek benne régi Opel kombik is

A következő lapon a szerintünk konkurensek és az árlista is szerepet kapnak. Klikk!


Jobb, mint otthon

Az autók belseje is csinos, talán csak a barna műanyagok árnyalatával nem tud mit kezdeni a földhözragadt ízlésünk. Sehogy sem tetszik, de szerencsére van belőle fekete is. A műszerek szépek, az indulásnál eljátszott mutatótánc is látványos, a változtatható színű műszerfalvilágítás pedig telitalálat. Látva az Opel példáját, nem is értjük, miért nem lehet minden autóban személyre szabhatóra tervezni a háttérvilágítás színét. Egy RGB LED használatával szinte végtelen variációt kapnánk, pirosat, kéket, zöldet, sárgát, kedvünkhöz, ruhánkhoz, partnerünkhöz passzolót.

Motorok, lóerők, árak:

Dízelmotorok Árak (felszereltségtől, motortól függően)
2.0 CDTI (110 LE) 7 050 000 – 7 480 000
2.0 CDTI (130 LE)  7 250 000 – 8 630 000
2.0 CDTI (160 LE) 7 980 000 – 8 930 000
2.0 CDTI (190 LE) 8 280 000 – 9 230 000

Benzinmotorok Árak (felszereltségtől, motortól függően)
1.6 Ecotec (115 LE) 6 140 000
1.6 Turbo Ecotec (180 LE)  7 380 000 – 7 850 000
1.8 VVA Ecotec (140 LE) 6 650 000 – 7 750 000
2.0 Turbo Ecotec (220 LE) 8 447 000 – 9 397 000
2.8 V6 Turbo Ecotec (260 LE) 10 897 000 – 11 597 000

Álló helyzetben is mutat 260-at

Álló helyzetben is mutat 260-at

Álló helyzetben is mutat 260-at


Az Opelben a Sport és Tour üzemmód között válogathatunk, a sportosra kapcsolással párhuzamosan bepirul az alapból fehéres derengéssel fénylő műszerfal. Természetesen ekkor a motorvezérlés is változik, enyhül a szervokormány rásegítése és az ESP szigora is.

Hazai pályán

A Frankfurt környéki utakon – állítólag a jövőben az Opel itt, hazai pályán fogja bemutatni újdonságait – a két új motort próbálgattuk. Kezdetnek az 1,6 literes, 180 lóerős, turbós benzinest hajtottuk, amely a kis lökettérfogat ellenére mégis képes volt úgy mozgatni az 1610 kilós kasztnit, hogy ne aludjunk el vezetés közben. Csendesen, szépen szalad vele az autó, igaz, a váltóval gyakran kell kapcsolgatni, ha haladni is szeretnénk.

Tetszetős felirat virít hátul

Tetszetős felirat virít hátul

Tetszetős felirat virít hátul


Bár a motor hangja néha még száguldásra is csábít, erről mégis hamar leszokik majd, aki ezt a motort választja. Hatfokozatú, manuális váltóját annak ellenére, hogy határozottan, pontosan jár, szinte reménytelen feladat olyan gyorsan kapcsolni, amennyire kellene. Vagy, ahogy jól esne.

Biturbó és 4×4

A rövid pihenő után autót cseréltünk és az összkerekes, kétliteres duplaturbós dízelt próbálgattuk. Ezt nálunk még megrendelni nem lehet, Magyarországra majd valamikor az év végén érkezik, de nyártól már előjegyezhető.

100 kilót egyensúlyozhatunk a tetőn büntetlenül

100 kilót egyensúlyozhatunk a tetőn büntetlenül

100 kilót egyensúlyozhatunk a tetőn büntetlenül


Ebben a motorban – amely a dízel motorpaletta jobbszélére, a legerősebbnek fenntartott rubrikába kerül majd – két turbófeltöltő préseli a levegőt a motorba. A kisebb 1500-as fordulattól dolgozik, majd 3000 környékén a másik, termetesebb turbina veszi át a szellőztetés feladatát. A váltásból semmit nem érez a vezető, legfeljebb annyit, hogy alacsonyabb fordulattól is rendesen húz az autó.

Vérforralóan sportosnak ezt a variánst sem neveznénk, de a nyomatékos – 400 Nm – dízel jobban passzol az autó hangulatához.

Konkurensek ebben a méretben:
 

Típus, modell
Árak
Toyota Avensis Wagon 1.6 5 525 000
Ford Mondeo kombi 1.6 5 840 000
Mazda6 Sportkombi 1.8 6 189 900
VW Passat Variant 1.6 6 748 000