Az Audi Forum előtt vártak

Az Audi Forum előtt vártak

Az Audi Forum előtt vártak


Európa egyik legnagyobb repülőterén, Münchenben kezdődött a program, ahol az Audi Forum nevű bemutatóterem előtt vehettük szemügyre először a megszépült A3-as családot. A feszített programnak köszönhetően pár pillanattal a repülőgép leszállása után már be is pattantunk egy 200 lovas TFSI-be, de azért először körbenéztünk és okosodtunk is.

Az Audinál nem bíztak semmit a véletlenre. A legújabb fejlesztések, illetve az új generációs arculat már több modellen is bizonyítottak, így minden különösebb kockázat nélkül húzhatták rá ezeket az A3-ra is. A hét LED-es xenon-fényszórókkal, a Single frame hűtőráccsal és a spoilerekkel sikerült tovább sportosítani az A3 arculatát.

High-tech az Auditól

A motor a lényeg

A motor a lényeg

A motor a lényeg


Az A3-as, többek között olyan high-tech elemekkel gazdagodott, mint a hétsebességes, duplakuplungos S tronic-váltó (a VW-nél DSG), ami az 1.6-os, az 1.4 TSI és az 1.8 TSI motorokhoz rendelhető. Az első hat fokozat pörgős, ami a városi közlekedésben előnyös, hetedikbe kapcsolva pedig alacsonyabb fordulaton és lényegesen kedvezőbb fogyasztással autózhatunk az autópályán.
 
Parkolóasszisztenst már láttunk a Touranban, illetve legutóbb a Passat CC-ben is. Az opciós extra a párhuzamos parkolásoknál segít a rászorulókon. Ha bekapcsolt asszisztenssel 30 km/órás sebességet nem meghaladva cirkálunk a parkolóban, üres hely mellett elhaladva jelzi azt a tehetségtelen sofőröknek. Ezután már csak az előre/hátra fokozatokat, illetve a pedálok benyomásának helyes sorrendjét kell eltalálni.

Ennél sokkal érdekesebb az “Audi magnetic ride” névre hallgató, állítható keménységű futómű. Egyszerűen bemutatva a dolog lényegét, egy gombbal választhatunk a sportos, illetve kényelmes futómű hangolás között. De mi is történik eközben?

Audi magnetic ride
Vow, keményebb lett!

Vow, keményebb lett!

Vow, keményebb lett!


A lengéscsillapítók dugattyúi egy mesterségesen összekutyult olajtípust rejtenek, amibe bezártak nagyon kicsi, sőt még annál is apróbb mágnesrészecskéket.

Delej hatására mágneses mező jön létre, ami megváltoztatja a részecskék elrendeződését.

Mivel a fémdarabkák keresztbefekszenek az olajnak, a fémzaccon lassabban átáramló folyadéktól keményebbre vált a lengéscsillapítás. A lágyabb és a sportosabb állások között ezredmásodpercek alatt dönt az elektronikus vezérlés, pont úgy, mint a magnetic ride-technológiát elsőként bemutató Corvette-ben.

Nagyjából 2-3 héten belül megtudhatjuk az A3-as új árait is, addig meg kell elégednünk azzal a pletykával, hogy az S3-as vételára, 11,4 millió forint körül lesz. Az alapmodell továbbra is a 102 lóerős1,6 literes benzines.

Lapozás után alulról súroljuk a 260-at!


A vadiúj S3 Sportback

Egy teljesen új modellt is köszönthetünk az A3-as családjában. A Sportback néven futó ötajtós (vagy kombi?) nem volt elérhető S3-kivitelben, egészen mostanáig. A háromajtóshoz hasonlóan itt is a 265 lovas turbó került a gépbe, amivel az S3-as 5,7-es gyorsulásától csak egytizeddel marad el. A német autópályáknak hála könnyedén sikerült megcsípnünk a 250-es végsebességet, sőt a 260-at is súroltuk alulról.

Nagyon megy az S3 Sportback is

Nagyon megy az S3 Sportback is

Nagyon megy az S3 Sportback is


Az utazósebessége egyébként 200-körül mozog, amit természetesen szintén csak Németországban tehetünk meg szemrebbenés nélkül. A fogyasztásmérő az extrém körülményeknek betudhatóan ekkor 20 litert jelzett.

Szerencsére a tesztút nemcsak autópályán, hanem, kis falvak között is vezetett, ahol viszont minden létező korlátozást betartva sikerült 11 literes átlaggal zárni a kört. Mindkét S3-as változat csak quattro-hajtással érhető el. Gyári adatok szerint a kínálatban szerelő legtöbb motornak sikerült csökkenteni a fogyasztását, az 1.8 és a 2.0 TFSI esetében például 15 százalékkal.

Összesen 22-féle változat hozható össze a 8-féle motornak, a quattro-hajtásnak és a Spotback-nek köszönhetően. Természetesen kipróbálni nem tudtuk mindet, de valószínűleg mindenki megtalálja majd a neki tetszőt.

Audi A3 történelem


Az első A3-as 1996-ban debütált a piacon, új vásárlókat megnyerve az ekkor létrejött prémium kompaktautó kategóriában. 2003-tól kapható az új A3-as, amit 2004-ben követett az ötajtós Sportback is. Az első nagyobb átszabásnak köszönhetően az A3-as is megörökölte nagyobb testvéreitől a jellegzetes Single frame-hűtőmaszkot, ami után sejteni lehetett, hogy az A4 és az A5 új generációs arculata az A3-asra is jellemző lesz előbb-utóbb.

2007-ben egyébként rekord számú eladásokat produkáltak, 231 ezer példány kelt el, ami 60%-os növekedést jelentett a 2000-es évhez képest. 1996-óta összesen 1,87 millió A3-at adtak el világszerte, ami 2008-ra eléri a 2 milliót.