Vezettük: Fiat Sedici és Panda Cross


Fiat Sedici

[bekkep]A két autó közül az igazi újdonság a Sedici, amit a Suzukival közösen, Esztergomban fognak gyártani. Besorolását tekintve egy kompakt szabadidőautóról van szó. A név maga annyit tesz: tizenhat. Az elnevezés állítólag egy óvodástól származik, aki a matekórán szerzett tapasztalatai alapján egyszerűen elvégezte a 4X4 műveletet.

Sedici formatervét jó olasz szokáshoz híven megint egy híres formatervező neve fémjelzi, ismét Giorgetto Giugiarot kérték fel a feladatra. A koncepció maga egy olyan többcélú jármű megalkotása volt, ami nem jön zavarba akkor sem, ha letérnek vele az aszfaltról, de főként ott közlekednek vele. Körülbelül ez a definíció meríti ki a SUV fogalmát.

Alul körben fekete és szürke műanyag borítja a Sedicit, ami a macsósabb hangulat mellett valóban hasznosan véd a karcolások ellen. Az orr-részt egy a mostanság divatba jövő hatalmas hűtőrács uralja.

Mit, honnan?

[bekkep]Mivel a Sedici a Fiat és Suzuki közös terméke, joggal vetőtik fel a kérdés, hogy ki mit adott hozzá az autóhoz. A külső szerencsére egyértelműen a Fiat ízlését tükrözi, a belső egyértelműen Suzuki. A kapcsolók, a középkonzol, az anyagok mind-mind ismerősek a jelenleg is gyártott Suzukikból.

A választható két erőforrás közül az 1,9-es dízel a Fiat műve, az 1,6-os benzines megint Suzuki, akárcsak a kapcsolható összkerék-hajtás, ami eredetileg a Subarué. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a 1,6-os benzines Sedici egy Fiat ruhába öltöztetett Suzuki, ahhoz ugyanis semmilyen lényeges dolgot nem adtak hozzá az olaszok a külső formaterven kívül.

Kapcsolható összkerék-hajtás

[bekkep]A Sedici nem állandó összkerék-hajtású, a hátsó kerekek csak akkor kapcsolódnak be a hajtásba, ha azokra tényleg szükség van. Középen van differenciálzár.

Az utastérből a kézifékkar mellől egy 3 állású billenőkapcsolóval választhatóak a különböző hajtási módok. Van 2WD, Auto és Lock. A 2WD kizárólag az első két kereket hajtja. Auto módban ugyanez a helyzet alapból , de szükség szerint már besegítenek a hátsó kerekek is a hajtásba.

Komolyabb sár, homok vagy hó esetén a Lock üzemmód ajánlott, ekkor 50-50 arányban oszlik meg a nyomaték az első és a hátsó tengely között. Ez a mód 60 kilométeres sebesség felett automatikusan Auto módba vált a hajtáslánc kímélése érdekében.

Aszfalton és dagonyában

[bekkep]Csak az 1,6-os benzinmotorral szerelt Sedici kipróbálására volt lehetőség, ugyanott a baloccoi Fiat tesztpályán, ahol nemrégen még a Brerával köröztünk. Ez az autó a kormányon lévő Fiat logó ellenére egyáltalán nem emlékeztet Fiatra, de nem is az. Leginkább az új Swift áll közel hozzá vezetési élményben, pedig a Sedici magasabb annál.

Ennek ellenére meglepően sportosan vezethető, még a versenypálya is jól fekszik neki. A váltó pontos, a kormányzás picit túl könnyű, de viszonylag közvetlen, a fékek bírják a gyűrődést a hátsó dob ellenére is.

A motor pörgős, kis fordulaton érzékenyen reagál a gázpedálra, akárcsak az összes többi Suzuki. Sáros terepen is várakozáson felül teljesít, elakadni szinte biztosan nem fogunk vele. A kormány ugyan csak magasságában állítható, de az üléspozíció kényelmesre hangolható. Hátul közepes lábtér és bő fejtér fogadja az utasokat.


Számokban

[bekkep]A Sedici kicsivel rövidebb, mint az átlagos kompakt szabadidőautók, pontosan 411 centiméter hosszú. Ehhez 176 centiméteres szélesség, és viszonylag alacsonynak mondható 162 centis magasság párosul. Jól megnyújtották viszont a tengelytávot, a 2,5 méter bőséges belsőt enged a Suzuki-Fiat koprodukciónak. Alapból 270 literes a csomagtér, ez 670 literig bővíthető.

107 lóerős az új, változó szelepvezérlésű 1,6 literes benzinmotor, ezzel 170 km/órás végsebesség és 7,1 literes átlagfogyasztás teljesíthető. Ennél dinamikusabb, sőt takarékosabb is a 8 szelepes 1,9 literes turbódízel, amivel 180-at tud majd a Sedici. A 280 newtonméteres nyomaték mellé szériában adják a dízel részecskeszűrőt.

8 külső szín választható az autóhoz, maximum 6 légzsák rendelhető bele. Elöl 280 milliméter a féktárcsa átmérője, hátulra viszont csak egy 220 milliméteres dobféket szereltek. A terepszögek hátulról előre 31,1, 18,1 és 20,3.

A minimális hasmagasság 19 centiméter, alaphelyzetben 16 colos felnikkel, 205/55-ös méretű abroncsokon gurul ki a Sedici Esztergomból.

Kapcsolható összkerék-hajtás

[bekkep]A Sedici nem állandó összkerék-hajtású, a hátsó kerekek csak akkor kapcsolódnak be a hajtásba, ha azokra tényleg szükség van. Középen van differenciálzár.

Az utastérből a kézifékkar mellől egy 3 állású billenőkapcsolóval választhatóak a különböző hajtási módok. Van 2WD, Auto és Lock. A 2WD kizárólag az első két kereket hajtja. Auto módban ugyanez a helyzet alapból , de szükség szerint már besegítenek a hátsó kerekek is a hajtásba.

Komolyabb sár, homok vagy hó esetén a Lock üzemmód ajánlott, ekkor 50-50 arányban oszlik meg a nyomaték az első és a hátsó tengely között. Ez a mód 60 kilométeres sebesség felett automatikusan Auto módba vált a hajtáslánc kímélése érdekében.

Mikor, mennyiért?

A Sedicire még picit várni kell, ugyanis a hivatalos bemutató jövőre, a Torinói Téli Olimpián lesz. Sajnos Magyarországon ezek után sem lesz Sedici, mert a Fiat hazai importőre egyelőre nem tervezi a hazai értékesítést. Évente 20 ezer Sedici készül majd Esztergomban. Nincs még pontos info az áráról sem, előreláthatólag kb. 20 százalékkal lesz a Toyota RAV4 alatt.

Fiat Panda Cross

[bekkep] Eredetileg a Panda SUV nevet akarták adni annak a kissé átalakított 4X4-es Pandának, amit végül Cross névre kereszteltek. A Panda Cross egy tovább fiatalosított Panda, a sima “összkerekesnél” durvább és robosztusabb külsővel, és designosabb belsővel.

Vastag műanyagok borítják az első és hátsó lámpákat, a Cross, akár egy G.I. JOE filmben is megállná a helyét. Kizárólag a 70 lóerős, 1,3-as Multijet dízellel szerelik, 145 newtonméteres nyomatékkal.

[bekkep]Ezzel nem virgonckodik kimondottan a Panda, 18 másodperc kell 100-ig, és a 120-as tempó elérése egy örökkévalóságnak tűnik. A Panda Cross ugyanazt a viszkó-kuplungot használja mint a 4X4, mégis többet tud annál. Ennek oka, hogy a Cross alaphelyzetben elektronikus differenciálzárat is kap, ami az ABS szenzorok adataira hagyatkozva megakadályozza, hogy egy tengelyen eltérő fordulattal forogjanak a kerekek.

A diffizárat egy gombbal aktiválhatjuk, de bekapcsolt állapotban 30 km/óra felett magától kikapcsol. Ezzel a kiegészítéssel még tovább javul a Panda amúgy is kiváló terepjáró képessége, ami jelentős mértékben az autó kis tömegének köszönhető.

2004-es bemutatója óta jól szalad a Panda, összesen 450 ezer darabot adtak el belőle, a 4X4-es változatot pedig szinte zabálják Olaszországban. A Crossból egyelőre 5000 darab gyártását tervezi a Fiat, de valószínűleg ennél nagyobb is lesz a kereslet. Magyarországra jövő március környékén érkezik a tervek szerint.