Vezettük: Audi RS4


RS = brutális

A RS jelzés már a kezdetektől egyet jelentett a brutalitással az Audinál. Az első ilyen jelzésű modell a RS2 Avant volt, amivel az Ingolstadt székhelyű gyár 1994-ben rukkolt elő. Az akkori 80-as kombi (Avant) változatába egy 2,2 literes öthengeres motort építettek be és természetesen egy turbófeltöltőt is csatoltak hozzá, a modellt a Porsche mérnőkeivel közösen fejlesztették.

[bekkep]Nem bántak finoman a turbónyomással, ugyanis azt egészen 1,4 baros nyomásig tekerték, ami jóval meghaladja a szériautóban alkalmazott átlagos mértéket. Ezzel a lépéssel 315 lóerőt és 410 newtonmétert sikerült kipréselni a motorból és sikerült azt is elérni, hogy az autót mai napig az egyik legbrutálisabb darabnak tartják. 5,2 másodperc kell neki a 100 km/órás sebesség eléréséhez álló helyből, a sebesség orgia pedig 262 körül fejeződött be.

Az RS4-es nem számít új modellnek, ugyanis ezzel a jelzéssel 1999-től már gyártotta a quattro GmbH neckarsulmi üzemében az utcai használatra szabott sportkocsit, bár akkor még 2,7 literes biturbó motorral és kizárólag kombi változatban.

Az első limuzin változatban is kapható RS modell a RS6 volt, amiből a modell gyártásának vége felé kiadtak egy még erősebb és sportosabb változatot RS6 Plus néven, 480 lóerős teljesítménnyel.

Újjászületett

A második generációs RS4-ben a turbómotor helyett szívó dolgozik, a kombi változat mellett pedig már limuzin kivitel is kapható. A tavalyi Genfi Autószalonon debütáló A4-es csúcsmodell a trendnek megfelelően egy V8-as motor erejével gazdálkodik, ahogyan azt mostanában a konkurens gyártók is teszik.

[bekkep]Rendkívül élénkre hangolták közvetlen befecskendezésű, 4,2 literes V8-ast, amit jól példáz, hogy maximális 420 lóerős teljesítményét 7800-as fordulaton adja le, és egészen 8250-ig lehet pörgetni. Maximális 430 newtonméteres nyomatékát 5500-as fordulatszám mellett produkálja a motor, de ennek 90 százaléka rendelkezésre áll a 2250 és 7600 közötti tartományban is.

Mindössze 4,8 másodperc szükséges ahhoz, hogy álló helyzetből 100 km/órás sebességre gyorsítsuk az RS4-est, és a 16,6 másodperces 200-as sprintidő is elismerésre méltó. Ezen értékek kivitelezéséhez szükség lesz némi gyakorlásra, ugyanis ehhez egy 6 sebességes kézi váltót kell a megfelelő ritmusban kezelni. A hatlamas teljesítmény ellenére az autó kezes báránynak bizonyult.

Ugyan az RS4 az A4 leszármazottja, jócskán különbözik attól. 30 milliméterrel ül közelebb a földhöz, elöl 37, hátul pedig 47 milliméterrel nagyobb a nyomtáv, ami mind a biztosabb útfekvést garantálja.

Ránézésre sem nehéz különbséget tenni, elég csak egy pillantást vetni a beömlőkkel tarkított orr-részre, vagy a két vaskos kiömlővel díszített farra.


Mindennapi használatra

Teljesítmény alapján vérbeli sportautónak tűnik, a gyakorlatban viszont egy cseppet sem nehezebb vezetni, mint egy 1,2-es Skoda Fabiát. Ennek legfőbb magyarázata a nemrégiben 25. születésnapját ünneplő quattro összkerék-hajtás kifinomultsága.

[bekkep]Nagyobb gázadásokra is finoman és kiegyensúlyozottan reagál a hajtás, semmilyen jel nem utal arra, hogy probléma lenne az erőátvitellel. És nincs is! A konkurensek közül ez teszi kiemelkedővé az Audit, ettől vezethető sokkal könnyebben, ugyanakkor hozzáértő kezek alatt ettől tolhatóak ki még jobban a fizikai határai.

Ugyan kis sebességnél nehezebb finomabban váltani, de egy kis gyakorlattal és némi önmegtartó képességgel tökéletes bevásárólautónak is elmegy az RS4. A főként alumíniumból készülő korszerű futómű kényelmes komfortot biztosít a kevésbé jó utakon is, és mint később kiderült tökéletes a versenypályán is.

Az RS6-ból származik a DRC (Dynamic Ride Control), ami az autó bólogatását és oldalirányú dülöngélését hivatott megakadályozni. Érdekesség, hogy ezt nem elektronika, hanem az átlósan elhelyezkedő lengéscsillapítók közötti hidraulikus kapcsolat révén működik.

A versenypálya ördöge

A Milano körüli forgalmas úton már-már unalmas autónak kezdtem érezni az RS4-est, de szerencsére a Vizzola-ban található Pirelli tesztpályán is kipróbálhattuk az autót. Itt gyökeresen megváltozott a véleményem, rájöttem, hogy az RS4-es kőkemény versenyautó.

[bekkep]A versenypályák egyik ismérve, hogy egy utcai autó fékeit rendkívül gyorsan felemésztik. Mivel az RS4-est többek között pályahasználatra is tervezték, fel sem merülhetett ilyen jellegű hiba. Pedig nem kíméltük az autókat, 2-3 perces pihenőkkel több mint 3 órán keresztül körözünk a pályán.

Elöl orbitális méretű 365 milliméter átmérőjű féktárcsák segítik a megállást 8 dugattyús féknyergek kíséretében, hátul 324 milliméteresek vannak a széria 18 colos felnik mögött. Akinek ez nem elég az rendelhet 19 col átmérővel is, Pirelli P Zero Corsa abroncsokkal, amiket direkt pályahasználtra fejlesztettek.

A sportos vezetést szorgalmazza, hogy a quattro hajtás alaphelyzetben a nyomaték 60 százalékát engedi a hátsó tengelyre, így inkább a hátsó rész indul meg könnyebben és kevésbé tolja az orrát kanyarban.

[bekkep]Amikor már azt hittem, hogy a félig vizes, félig száraz pályán jó időket autózom, beültem Marco Werner mellé, aki a győztes Audi Le Mans csapat tagja, rá kellett döbbenem, hogy ennél jóval többre képes az RS4, mintsem, hogy 10 perc alatt kiautózzam belőle a maximumot.

Ugyan a beépített stopper lehetővé tette volna a köridő mérését, érzésre is meg tudtam mondani, hogy nem egy súlycsoportban vagyunk, ami persze egyáltalán nem meglepő. Az viszont annál inkább, hogy mire képes a quattro hajtás a fellocsolt útfelületen.

Ahol már Werner is kevésnek érezte a tapadást, ott egy laza mozdulattal keresztbe állította az RS4-est és tökéletesen uralva terelte az autót a megfelelő irányba a legkisebb küszködés nélkül. Persze mindez csak kikapcsolt menetstabilizálóval volt lehetséges, bár már a csökkentett mód is ad lehetőséget némi játékra.

[bekkep]A kormányon található S gomb az élvezet fokozását szolgálja. Megnyomásával levegőt pumpálunk az ülés oldaltámasziba, érzékenyebb gázreakciót kapcsolunk és ércesebb kipufogóhangot csiholunk egyszerre. Utóbbi ellenére nincs igazi V8-as hangja az RS4-esnek, ami valószínűleg az FSI (közvetlen befecskendezés) technológia és a magas fordulatszám miatt van.

Elméletben igazi sportautós viselkedését a meglehetősen magas 1660 kilogrammos tömeg is károsan befolyásolná, a gyakorlatban ezt mégsem érezni igazán.

Drága játékszer az RS4, de valószínűleg szinte a tökéletesség határát súrolja. Extrém sportautó és tökéletes hétköznapi bevásárlóautó egyszerre. Az alapár 18 millió forint körül várható, a jobban felszerelt változatok néhány millióval 20 felett.