Vezettük: Mercedes-Benz S-osztály – A tökéletes tökéletesítése 1

Vezettük: Mercedes-Benz S-osztály - A tökéletes tökéletesítése

Közel egy éve kapható az új hetes BMW, mely kezdetben újszerű formájával sokkolta vásárló közönségét, ám mostanra az eladási számok kezdik igazolni a tervezők bátorságát. Hamarosan piacra kerül az új Audi A8-as limuzin és szintén ebben a méretkategóriában, de csekélyebb presztízzsel száll még versenybe ugyancsak a közeljövőben a Volkswagen Phaeton is. Ilyen erős mezőnyben a Mercedes-Benz sem kerülhette el az 1998 szeptemberében bemutatott S-osztály megújítását.

A 2003-as modellévű S-osztályt elölről nézve az átlátszó bura mögé tett fényszórókról lehet elsőre beazonosítani. Az S 600-nál szériában jár a bi-xenon fényszóró is, a többi változathoz ez felárért rendelhető. A hűtőrács magasabb és meredekebb szögben áll. Nehéz észrevenni, de megváltozott a lökhárító és nagyobbak a légbeömlő nyílások is. A hátsó lámpatest átalakulása azonnal szemet szúr, most már nincs hasonlóság a C-osztály hátsó lámpáival. Nem látható, de változott a csomagtartót nyitó gomb, mely így már nem koszolódik. Az irányjelzőt is tartalmazó külső tükrök még egy lámpával gyarapodtak, melyek az ajtók nyitásakor lefelé világítanak.

Az utastér mintegy negyven ponton módosult. Ezek közül a legfontosabbak az aktív oldaltartású ülések, a módosított könyöklő, az áttervezett középkonzoli kapcsolósor, az ezentúl szériában járó COMAND rendszer nagyobb kijelzője, az E-osztály mintájára a fabetétek alján végigfutó króm csík, a fűthető kormánykerék és a tetemes felárért rendelhető, exkluzív belső megjelenést biztosító “designo couture” csomag.

Az S-osztály fűthető és szellőztethető első üléseit eddig is aligha érte panasz, mivel a kényelmes fotelok oldalsó támaszait felfújható párnák segítségével lehetett változtatni, és hasonló pumpás mechanizmussal volt állítható a gerinctámasz alakja és helyzete is. Ráadásul gombnyomásra a légrekeszek mozgatásával 5 perces masszázst is kaphattak az utasok. Az új üléseknél ezek a lehetőségek mind megmaradtak és megjelent az E-osztálynál bemutatott aktív oldaltámasz is. Az ülésekbe szerelt számítógép a kormányelfordításból és a sebességből kiszámítva a kanyarral ellentétes oldalon a szükséges mértékben növeli a rekeszben a levegőt, hangsúlyosabbá téve ezzel az oldaltámaszt.

A technikai újdonságok közt is rengeteg frissítést vonultat fel a 2003-as S-osztály, köztük egy világújdonságot is. A PRE-SAFE rendszer arra az elvre épül, hogy egy esetleges baleset észlelése és bekövetkezése közti időt a passzív biztonságtechnikai eszközök (légzsák, övfeszítők) nem tudják kihasználni, mivel csak a baleset megtörténte után lépnek működésbe. Ezzel szemben a PRE-SAFE-nél ha “mesterséges érzékszerveivel” az autó úgy érzékeli, hogy baleset fog bekövetkezni – vészfékez a vezető vagy durván megfarol az autó – a tetőablakot bezárja, a vezetőülés kivételével az összes ülést biztonságos pozícióba állítja, az övfeszítőket megfeszíti. Ha mégis sikerül a balesetet elkerülni, az öveket visszaengedi és a tetőablakot is kinyitja, ha pedig bekövetkezik a balesetet, értékes másodperceket nyertek az utasok. Az övek megfeszítése a baleset előtt elektromosan történik, így lehetséges az oldás, míg a baleset után lép működésbe a hagyományos pirotechnikai övfeszítő.

Az S 350, 430 és 500 mostantól választható lesz állandó összkerék-hajtással is. A két utóbbi már idén ősztől, a kisebb motor csak 2003 elejétől kérhető négykerék-hajtással. 2005-től dízel motorral is választható a 4MATIC, mely idén kerül bevezetésre az S mellett a C, jövőre pedig az E-osztályban. Az összkerék-hajtás állandó, a hátsó tengelyre 60, az elsőre a nyomaték 40 százaléka jut. A 4MATIC előnye havas, jeges úton, sárban vagy murván hajtva érzékelhető elsősorban, de kanyargós útszakaszon is hasznát vesszük jobb kanyarstabilitása miatt. A kerekek kipörgését elektronikus differenciálzár akadályozza meg, mely a kipörgő kerék lefékezésével az ellenoldali kerékre juttatja a hajtást. Így egészen addig elindítható marad az autó, míg legalább egy kerék tapad.

A karosszéria magasságát automatikusan változtató AIRMATIC légrugós rendszer 120 km/óra felett 10, 160 km/óránál nagyobb sebességnél pedig újabb 10 milliméterrel engedi lejjebb a karosszériát a biztosabb úttartás és a kisebb légellenállás reményében. Sport állásban már 110 és 150 km/óránál megtörténik a karosszéria süllyedése. Közben az autóban utazók az egészről nem is értesülnek. Álló helyzetben is megemelhető a karosszéria, ami járdára felálláskor jöhet jól.

A Mercedes CL-ben debütált ABC (Active Body Control – Aktív Karosszéria Szabályozás) súlyérzékelővel egészül ki. A csomagtartó megrakásakor vagy ha egy utas kiszáll az autóból, változik az autó súlya, melyet az ABC vezérlője érzékel, és ennek megfelelően újra kalkulálja a felfüggesztés beállításait. A fékezéskor vagy kanyarodáskor keletkező dőléseket kiküszöbölő ABC felárért rendelhető a nagyobb benzines és dízel modellekhez, valamint szériában jár az S 600-hoz.

A motorpaletta is jelentős változáson megy keresztül. A S 320 CDI második generációs közös nyomócsöves befecskendezést kap, így teljesítménye a korábbi 197-ről 204 lóerőre, nyomatéka 470 Nm-ről 500-ra nő. Az 1925 kilós S-osztály a legkisebb teljesítményű dízelmotorral is rendkívüli dinamizmussal vezethető, mivel százra 8,2 másodperc alatt gyorsul 235 km/órás végsebessége pedig még a német autópályán is elegendő. A javuló menettulajdonságok ellenére csökken a motor fogyasztása, mely áltagosan 7,7 liter gázolajat igényel 100 kilométeren.

A nagyobb dízel, az S 400 CDI nem változik, marad 250 lóerős 560 Nm-es nyomatékkal. Jelentősen nő viszont a 3,2 literes benzinmotor lökettérfogata és teljesítménye. Az S 350 felirat 3,7 literes 245 lóerős V6-os motort takar. Ezzel a benzinmotorral 7,6 másodperces 100-ra gyorsulást és 246 km/órás végsebességet tud az S-osztály, 11,1 literes átlagfogyasztás mellett.

Az S 430 és 500 teljesítménye nem nő, viszont új csúcsmodell jelenik meg. A korábbi 5,8 literes V12-es benzinmotort a Maybach erőgépe váltja le. Ugyan az 5,5 literes biturbó motor teljesítményt 550 lóerőről 500-ra veszik vissza, de az 1800-as fordulatnál ébredő 800 Nm-nyi nyomaték minden helyzetre elegendő dinamikát szolgáltat. A végsebesség elektronikusan korlátozott 250 km/óránál, viszont a 4,8 másodperces 100-ra gyorsulást semmi sem akadályozza. A nulla-százas sprint rekordgyanús értéke mellett figyelemre méltó még a 60 és 120 km/óra közt mért 5,2 másodperc. A csak hosszított karosszériával rendelhető S 600-as ugyanolyan könnyedséggel gyorsul 100-ra, mint 200-ra vagy 250-re. A sebességmérő hihetetlen gyorsan emelkedik felfelé, mint egy pörgős motor fordulatszámmérője.

Vezetés közben az S-osztály testességét nem lehet érzékelni, terelése hasonlóan könnyű, mint az E-osztályé. A kormányszerkezet megfelelő áttételezése révén elegendő visszajelzést ad az útról. A vezetőt kiszolgáló számos berendezés, úgy mint a hangvezérléses telefon és navigációs rendszer, a követési távolságot is szabályozó tempomat, vagy az ABC futómű mind azt teszik lehetővé, hogy sofőr-autóként használva az S-osztály mindig teljes biztonsággal szállítsa A-ból B-be utasait.

Míg a sofőr a biturbó motor kamionokat megszégyenítő nyomatékát csak kimért adagokban veszi igénybe, addig a jobb hátsó ülésen utazó tulajdonos tévét nézhet, vagy üzleti ügyeit intézheti. Teheti mindezt fejedelmi kényelemben, ugyanis az üléstámla a hátsó sorban is elektromosan állítható, az ülés itt is fűthető és szellőztethető, valamint az oldaltámasztást is lehet állítani a felfújható párnákkal. Az aktív ülés a hátsó sorba nem rendelhető, de a légrekeszek mozgásával végzett masszírozás itt is bekapcsolható. A jobb hátul ülő nem csak a saját fotelját mozgathatja, hanem a jobb elöl ülő testőr ülésbeállítását is felülbírálhatja.

Ha pedig ráun az S 600 tulajdonos, hogy mások vezetik autóját és saját kezébe veszi az 500 lóerő irányítását, a sofőr által magasztalt pozitívumok mellett értékelni fogja az aktív ülések tökéletes oldaltámaszait, az áthangolt automatikus váltó villámgyors le- és felkapcsolását, a sportos futómű előnyeit, valamint az autó rendkívül kezes viselkedését.

Ha pedig az egészet teljesen más csomagolásban kívánja felhasználni, ott a S-osztály kupé változata, a CL, mely szintén megújult is szintén megkapta az 500 lóerős motort. De erről majd egy kicsit később…

Vezettük: Mercedes-Benz S-osztály – A tökéletes tökéletesítése 2