Amikor feltűnően megugrik az egy négyzetméterre jutó biztonsági emberek száma, az autószalon kiemelt márkái megfürödhetnek az elnöki vizittel rájuk vetülő fényben és a sajtó figyelmében. A szerencsések általában a hazai gyártók, ezért is volt meglepő, hogy egy kutyás bombakereső a BMW standját is átvizsgálta (Ezt onnan tudom, hogy Thomas Würtele, az elsőkerék-hajtású BMW-k fejlesztési vezetője épp megmutatta volna nekem első egyterűjüket, de az ellenőrzés után már nem volt szabad beülni a dobogón forgó autóba.)





Legalább tízezer újságíró tudósít a nagy európai autószalonokról. A tömeg itt épp a Renault standján követi az elnököt
Francois Hollande az 1-es csarnokban kezdett, ahol elsőként a három francia márka standját látogatta meg. Ilyen esetekben a vállalat elnöke, esetleg formatervezési igazgatója kalauzolja az elnököt és referál az új modellekről. Hollande a Citroënnél nyitott, majd alaposan elidőzött a több világpremierrel, nagyon erős felhozatallal bíró Peugeot-nál, aztán a Renault következett kiadós standbejárással.
Polgárok, nem alattvalók
Mi egy új Clio mellé szorulva vártuk be, mert a bodyguardok eloszlásból látni lehetett, merre fog haladni. Meglepő volt, hogy a területet korában lezáró, az elnöki kíséret útvonalát védő biztonságiak mennyire kulturáltan tartották távol az embereket, határozottan, de udvariasan terelték arrébb a bámészdiakat, akik itt bő kétszáz éve polgárok, nem pedig alattvalók.
Laurens van den Acker, a Mazdától a Renaulthoz igazolt formatervezési vezető szokásos piros tornacsukáját viselte a tárlatvezetés során.
A holland designer a germán óriások örököse, úgy tornyosodott monsieur le président fölé, hogy az udvari fotósnak és operatőrnek aligha volt könnyű egy képre komponálni őket.
Az elnök stábja és mögötte a kíváncsi újságírók hada még fel nem tárt csoportdinamikai sajátosságoktól vezérelten mozog. Engem a szabálytalan alakzatban Hollande körül haladó tömeg a lépesmézet üldöző méhrajra emlékeztet a Micimackóból.
A testőrök egymásnak háttal, két sorba összekapaszkodva tartják távol a sajtós sleppet az elnöktől, de az élő gyűrű érkezését megelőzi a terület kiürítése, amire szintén van egy ember másfél méterenként. A biztonsági stáb létszámát megbecsülni sem tudnám, mert nagyon sokan vannak előretolva az útvonal mentén.
Már zajlik az autócsere
Francois Hollande távoztával az élet visszatért a normál kerékvágásba, az autógyártók most épp a kiállított autókat kezdik cserélni a standokon, hogy az értékesítési szempontból fontos, de zéró újdonságértékű modellek is jelen legyenek a holnap kezdődő közönségnapokra.
Jönnek az anyagok a helyszínről, a lényeg: vezess.hu/Párizs.




