Olga Kurylenko volt a Ford estély egyik kulcsfigurája, aki a következő James Bond film női főszereplője. A Fordnál lassan hagyománnyá válik, hogy egy új Bond filmben mutatja meg egy-egy új modelljét, ahogyan korábban a Mondeóval is tette. Olga egy vadi új Ka-val száguldozik a filmben, míg Bond ismét az Aston Martin mellett voksol.

Már láttuk

Már láttuk

Már láttuk


A film megjelenésének időpontjában – november közepén – talán már otthon is kapható lesz a kisautó, amiből az első széria 12 évvel ezelőtt 1996-ban került forgalomba. Az új Ka-nál az alapkoncepció viszont most is ugyanez: egy látványos és vidám kisautó, amely a kategóriában a legdinamikusabb vezetési élményt nyújtja.

Ehhez még a Nürburgringen is tesztelték az autót, igaz a 69 lóerős 1,3-as benzines és a 75 lóerős dízelmotor nem épp oda való. A futómű viszont biztosan rendben lesz, a Ford erre hagyományosan nagy hangsúlyt fektet.

Az új Ka formája szerintünk már nem olyan egyedi, mint a régié volt, oldalról és hátulról sok hasonlóságot mutat az Opel Corsával. A belső tipikus Ford dizájn, nem feltétlenül mondanánk szépnek, de mindenképpen látványos.

300 lóerős

300 lóerős

300 lóerős


Az új kisautóján kívül több más újdonság is van a Ford háza táján. A Fiesta és a Mondeo Individual csomagokkal tehető csinosabbá, a rendkívül sikeresen induló Kuga szabadidő autó pedig egy új csúcsmotort kapott. A 2,5 literes turbómotor a Kugában 200 lóerőt teljesít, ezzel 208 km/órás végsebességre képes.

Ennél jóval izgalmasabb a 300 lóerős Focus RS, amiből már készül otthonra a tesztautó. A leggyorsabb Ford kevesebb mint 6 másodperc alatt gyorsul majd százra, végsebessége legalább 260 km/óra lesz. Bővebben itt olvasható róla.