Jelenleg csak egy 2,0 literes (136 LE) dízelmotorral vásárolható meg a Ford Kuga, amely azonban első- illetve összkerékhajtással is választható. Ősszel azonban bemutatkozik a szabadidő-autó új változata.

Ebben a Ford konszernhez tartozó Volvótól átemelt 2,5 literes turbómotor szerepel. A Mondeóban már használt motor a szedánnal ellentétben nem 220, csak 200 lóerős. A nyomatéka viszont ugyanúgy 320 Nm.

Vezetni minden bizonnyal jobb, minta dízelt, de ennek ára is van, hiszen míg a gázolajos beéri 6,4 literes fogyasztással is, addig az új 9,9 liter benzint éget el száz kilométerenként. Sőt, ha az alapáron járó hatfokozatú manuális váltót ötsebességes automatára cseréljük, akkor újabb fél literrel nőhet a fogyasztás.


Az új motorral egy időben mutatkozik be a Ford Individual programja, amely 2009 elejétől a különlegességre vágyó vevőket hivatott kiszolgálni. Ennek megfelelően jó pénzért egyedi külső színek és prémiumanyagok állnak majd rendelkezésre.

Ennél azért izgalmasabb az a külső optikai csomag, amely Iosis X tanulmányautóhoz teszi hasonlatossá a járgányt. Ebben látványos krómozott levegőnyílások és a karosszéria színére fényezett sárvédőszélesítések is szerepelnek. Hátul méretes spoiler teszi sportosabbá a megjelenést, de az öt centivel mélyebbre nyúló lökhárítók is megteszik a magukét. Az i-re pontot a 20 colos felnik teszik fel.