„Az autó nem készleten elérhető, hanem gyártásból rendelhető, így az Ön igényei szerint konfigurálható. Szállítási idő október”…”, és kapásból 10 millió forint a kedvezmény a listaárhoz képest – olvasható egy mindjárt bemutatott modell hirdetésénél. A sokmilliós kedvezményben semmi meglepő nincs 2026 szeptemberében, szinte minden márka akciózza a járműveit. Aki nem akart kurtítani az árcédulákon, azt is rákényszeríti a minden korábbinál kíméletlenebb verseny. A különbség csupán annyi a rivális márkáknál, hogy késsel vagy baltával hasítják karcsúra avagy soványkára az árakat.

A tavasz óta markánsan és tartósan erős a forint őszre átírta a kereskedésekben és a konfigurátorokban az összegeket (na meg ugye a kínaiak nyomása is vastagon benne van), most olyan nagy, központi akciók futnak a nálunk hagyományosan legnépszerűbb márkáknál is, mint hogy:

  • 2 milliós a kedvezmény a Toyota Corollákra,
  • 2 milliós a Suzuki Vitarára és az S-Crossra,
  • szintén 2 milliós a BYD Seal-re, vagyis nem csak a régiek akcióznak keményen,
  • több mint 3 millió forint az egyik 1.5 TSI Skoda Octavia modellre,
  • 27 százalékos több SEAT-ra, ami olyan 3-3,5 millió forintot jelent kapásból,
  • 3,5 milliós egyes Volkswagen Passatokra,
  • 3 milliótól 5 millió forintig adnak kedvezményt négy különböző Ford modellre.

A készleten lévő és persze szintén nullkilométeres, újszagú példányoknál a központi kedvezményt is milliókkal tovább csökkentheti a tény: itt kelleti magát szegény pára, vidd már haza. Most jó teli zsebbel vásárlójelöltnek lenni, mert akár 5 millió forintnál is vaskosabb árengedményekkel találkozhat a kínálatból rugalmasan válogató állampolgár.

Sőt, mi találtunk 10 millió feletti kedvezménnyel árult autókat is, és egyet mínusz 58 millió forintos árcédulával. Hat (6) kilométer futott új autóról beszélünk.

Mielőtt tovább megyünk, tippeld meg ennek a márkáját.
BMW
2% (1)
Mercedes-Benz
23% (12)
Range Rover
6% (3)
Bentley
36% (19)
Lamborghini
33% (17)

Összeállításunkban saját ízlés szerint konfigurálható, vagy készleten lévő, de vadonatúj autók közül válogattunk, jóval 5 millió forint feletti kedvezménytől indulva szinte a most hétvégén bárányfelhős égig. Tényleg szinte mindenki akciózik, így összeállításunk csak egy hangulatkép 2026 őszéről, a teljes felsorolás nem fér bele egy ilyen cikkbe.

6,6 millió forintos kedvezmény – Volkswagen Tayron

Megállíthatatlannak tűnő lendülettel indultak a kínai elektromosok az európai és benne a magyar piacok meghódítására, aztán a nyakukba akasztott vámok után taktikát váltottak: a gyárépítés közben elkezdték nyomni a plug-in hibrideket, amire az újabban „hagyományos gyártónak” keresztelt brand-ek kénytelen voltak akciókkal válaszolni. Különösen nehéz helyzetbe kerülhettek akik bespájzoltak ezekből.
Cikkünkben a legnagyobb hirdetési oldal, a Használtautó.hu hirdetéseinek a képei mellett a konkrét modellekről készült fotókat használjuk illusztrációnak. Itt például ugyanazon Volkswagen márkakereskedés azonnal elvihető Tayron 1.5 TSI plug-in hibridjeit láthatjuk eltérő színekben, de azonos, 6 632 510 forintos árengedménnyel.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 1

Kép: Használtautó.hu

7,2 millió forintos kedvezmény – BYD Tang Flagship

Nem csak adják, kapják is a pofonokat a kínaiak. Ugyan a 10 százalékot közelíti már a lassan tucatnyi kínai márka együttes piaci részesedése a forgalomba állított újak között, már tavaly ott tartottunk, hogy cikket írtunk a Magyarországon megjelent, majd eltűnő kínai márkákról. Aki nem mélyült el a szakértő gondolataiban a diktatúra működéséről, most nézegetheti a hite szerint „olcsón” vett kínai portékáját, ami sok esetben nem is olcsóbb a hagyományos gyártók modelljeinél.

Nem tudjuk, mióta áll a képen látható füves-kavicsos helyén ez az 517 lóerős BYD villanyautó, de a hirdetés szerint 2025-ös évjáratú, és persze nullkilométeres. Ára 30 053 000 forint helyett most 22 790 000 forint.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 2

Kép: Használtautó.hu

Mennyit lehet alkudni a kínai autók árából?

Benzines, hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos kínai autókra egyaránt kértünk ajánlatokat és egyedi kedvezményeket.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 3

Kép: Vezess

8,6 millió forintos kedvezmény – Mustang Mach-e

Örömteli módon egyre több villanyautót kezdenek kínálni 10 millió forint alatt a gyártók, amelyek egy részével ezen a 97 ezer négyzetkilométeren vakmerőség nélkül magunk mögött hagyhatjuk a városokat. Eközben mintha a számos márkánál úttörőnek szánt nagyobb teljesítményűek háttérbe szorulnának, és a kínai „zászlóshajó” mellett mások is jelentős árcédula-vékonyításra kényszerülnek. Több hazai kereskedés hirdeti a Ford legszexibb nevű elektromosát 8,6 milliós kedvezménnyel. Ez nem importőri akció, „EU-készletről, akár milliós kedvezmények” – írják.

8 fotó

8,5 és 13,3 millió forintos kedvezmény – Mercedes-AMG E-osztály

Remek példái következnek annak, mennyit éget el az árból pár ezer megtett kilométer vásárlójelöltekkel (vagy a szalonvezető családjával a hétvégén). Az alábbi hirdetésekben egy-egy plug-in hibrid AMG E 53 4Matic látható, amelyeket eltérő kereskedések hirdetnek.
Az egyik nullkilométeres, erre az akciós árajánlat most mínusz 8 592 000 forint. A másikkal mentek 3440 kilométert. Erre az akciós árajánlat most mínusz 13 307 698 forint.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 9

Kép: Használtautó.hu

10 millió forint kedvezmény – Audi Q7

Immár elérkeztünk oda, ahol központilag elrendelt, nyolcszámjegyű kedvezményt rendelt el az importőr egy modellre. „A kifutó Q7 modell raktárkészletről most akár 10 millió forint körüli árelőnnyel elérhető” – írta megkeresésünkre az importőr Porsche Hungária, amelynek oldalán az első szembe jövő Q7 árából máris 11 millió forint hiányzik.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 10

Kép: Vezess

10-13 millió forint kedvezmény – BMW X6

„Az alábbi két modellre van jelentős központi kedvezmény jelenleg. Változattól függően BMW X3 modellek legalább bruttó 4 millió forint kedvezménnyel, illetve BMW X6 modellek legalább bruttó 10 millió forint kedvezménnyel érhetőek el. Az ajánlat kizárólag a készleten lévő, azonnal elvihető modelleket érinti, azok elérhetőségének függvényében” – válaszolta kérdésünkre a márka hazai kommunikációs igazgatója.

Felhívnánk a figyelmet a „legalább” szóra az idézetben, mi találtunk több nullkilométeres példányt 11-12-13 milliós kedvezménnyel. Ezeknél simán lehetséges a 10 millió felett adott plusz kereskedői árengedmény, hiszen egymással is versengenek az ügyfelekért.

15 fotó

12 millió forint kedvezmény – Bentley Flying Spur

Két szinttel feljebb százalékosan nem is tűnik óriásinak ekkora árengedmény, de azért érdekes, hogy az évente mintegy kéttucat új járművet idehaza értékesítő Bentley-kereskedés elenged ennyit a 122,5 milliós vételárból. Vásárlást elöntő tényező ebben a csodás magasságban ennyi pénz? Érzésünk szerint szétmállik ekkora összeg, mire hazaér vele a tulajdonos és használt autóvá válik a Flying Spur.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 16

14,2 millió forint kedvezmény – Range Rover

Ebben az SUV-ben megváltozik a vezetésről, sőt magáról a közlekedésről alkotott képe az emberek. Egy ilyen autóban nem futsz versenyt az idővel, te diktálod – írta lenyűgözött tesztelőnk pár hete arról a 114 millió forintos Range Roverről, amely a szerkesztőségünkben járt. Most egy másikhoz lehet hozzájutni 60,3 millióért, amely 14,2 milliós kedvezmény után vihető haza ennyiért. Ez itt dízel, 351 lóerős, de – már bocsánat – a leginkább a csomagtartó mérete a meglepő: 818 liter.

17 fotó

58,27 millió forint kedvezmény – Mercedes-Benz AMG G-osztály

Annyiból szinte meg is lehetne venni az előző Range Rovert, amennyit elengedtek az alábbi, a G-osztályban is rendkívül látványos és ritka jármű 139 760 500 forintos árából.

Mínusz 58 276 410 forint, így most 81 484 090 forintért kínálják.

Ha ezek után elindulnál érte Fótra, kérdezz rá az évjáratra vs. gyártás évére: mindössze 6 kilométer van az órájában, de a hirdetésben a 2026 („évjárat”) mellett a 2022 („gyártási év”) is szerepel.

Cikkeleji tippelős kérdésünkre bármennyire is váratlan, de a helyes válasz: Mercedes-Benz.

És még egy érdekesség, 81 milliós árával átlag alattinak számít ez az AMG G-osztály, 21 darab drágábbat is találtunk a legnagyobb hazai autós hirdetési oldalon. Van duplaennyiért is. Meg ötször ennyiért is.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 22

Olaszországba mentünk a csúcsok csúcsa Ferrariért

Amikor a Ferrari legutóbbi meghívója megérkezett a Vezess szerkesztőségébe, azt gondoltuk, hogy az új elektromos autójukat fogjuk látni. A levélben nem szerepelt modell. Szerencsére nem az új villanyautójukat mutatták meg, hanem valami egészen mást.

58 millió forint kedvezményt adnak egy új autóra Fóton 23