Mindjárt az elején rögzítsük, hogy a cikkel nem célunk a gyorshajtás kockázatainak kétségbevonása. Pláne nem vitatjuk a relatív gyorshajtás veszélyességét, ami sok balesetért felelős és traffipaxozással nem is szorítható vissza, szemben a radarozással büntethető abszolút gyorshajtással, az adott útra érvényes sebességhatár túllépésével. A kettő viszonyáról és a valóban mérvadó baleseti okokról már több mint tíz éve beszámoltunk egy hiánypótló cikkben.

Azt is szögezzük le, hogy aki minden szabálynak megfelel, annak nem is kell büntetést fizetnie. Aki szerint ilyen egyszerű a megoldás, az bizonyára éjjel háromkor is betartja a 40-et, ha az útépítés végén ottfelejtődik a tábla.

Aki nem ennyire szabálykövető, vagy 70-80-as útszakaszokon nem figyel az egyes szakaszokon kisebb sebességhatárra, az rosszul járhat. Téged is megbüntettek mostanában? A fővároson kívül? Vagy Budapesten? Az Üllői úton? A Raktár utcánál? A Nagykőrösin? – ilyen és ehhez hasonló beszélgetések zajlanak most a baráti-ismerősi körben. Az bennük a közös, hogy ép ésszel vezető emberek mesélnek egyre gyakrabban bírságcsekkekről. Olyanok is, akikről tudom, hogy nem nyomják begőzölve a gázt, mégis büntetéseket kaptak, elsősorban olyan főutakról, ahol változó sebességhatárok érvényesek és/vagy nemrég módosultak a limitek.

Kétféle eljárással büntetik a gyorshajtást

Közös volt a szaporodó esetekben az 50 ezer forintos pénzbírság. Ez most az automatizált bírságszórás legalsó büntetési sávja az objektív felelősségnek csúfolt, valójában épp a vezető felelősségét nem firtató rendszerben. hasonló rendszer nemcsak itthon működik, hanem Franciaországban és más államokban is. (Gyorstalpaló gyorshajtásból: a rendőrség a kisebb szabálysértéseket, sebességtúllépéseket többnyire szabálysértési eljárásban bünteti. Ez a jellemző közúti ellenőrzéskor, a tempólimitet maximum 15 km/órával túllépők esetében. Ennél súlyosabb kihágásnál dominál a közigazgatási eljárás a büntetés kiszabásában. A bírságösszegeket és az összes tudnivalót frissen összeszedtük nektek ebben a cikkben.)

Aránytalan bírságokat fizetnek a magyar autósok? 15

Nincs kapacitása a rendőröknek felderíteni a gyorshajtó személyét, az objektív felelősséggel elég, ha az üzembentartó megfizeti a bírságokat

A fix vagy mobil készülékekkel lefülelt sebességtúllépés rögzítésén túl a rendőrség akkor sem foglalkozik a renitens sofőr megtalálásával, ha lakott területen belüli kirívó gyorshajtásról van szó. A bírságcsekk kimegy az üzembentartónak, aki kiegyenlíti, és amíg fizet, a kocsival folytatódhat a gyorshajtás. A vezető személyének felderítésére az agyonterhelt, leszerelési tilalommal és létszámhiánnyal küzdő rendőröknek nincs kapacitása, az államnak meg láthatóan mindegy is az elkövetők azonosítása, csak csengjen a kassza. Cseng is, a 2023-as évben 26,2 milliárd forintnyi helyszíni és közigazgatási bírságot rótt ki a rendőrség a gépjárművezetőkre.

30, 39, majd 50 ezer forint

A bírságösszegek heveny emelkedése elgondolkodtatta a Vezess szerkesztőségét. Aki 50 helyett 67 km/órás sebességgel megy, mondjuk egy bevezetőút 70-ről 50-re lekorlátozott szakaszán, az 2023. szeptember 1-ig 30 ezer forintot fizetett, ha közigazgatási eljárásban büntették meg. 2023 őszétől az Orbán-kormány 30 százalékot emelt a szabálysértési bírságtételeken, ekkortól az objektív felelősségi eseteknél már 39-390 ezer forintról volt szó, majd ezt srófolták még feljebb, 50 ezer forintos belépővel és 468 000 forintos felső határral. Ez 67 százalékos emelés másfél éven belül!

Aránytalan bírságokat fizetnek a magyar autósok? 16

Szinte komikus, hogy a lomha szívódízellel kaptam 50 ezres csekket. Villant a Szentendrei úton az 50-es táblához telepített traffipax a Raktár utcánál

Ausztriai, németországi és spanyolországi tapasztalataink szerint a 15-20 km/óra közötti túllépések ott a hazai bírság felébe-harmadába kerültek. Ez adta az ötletet, hogy megnézzük nemzetközi összehasonlításban, miként viszonyulnak a hazai büntetések más országok gyakorlatához, és ami ugyanilyen fontos, a helyi jövedelmekhez?

Valami drágább, más kihágás jutányosabb itthon

Először lássuk, mennyibe kerül a szabályszegés! A szlovákiai adatokat kedves felvidéki törzsolvasónknak, Attilának köszönjük. Keleti-délkeleti szomszédunk bírságainak a románul is tudó Bíró Csongor kollégánk nézett utána, áldassék a nevük! Az osztrák adatok forrása többek között ez a táblázat. A közlekedési előéleti pontokkal, a vezetéstől eltiltással, a kötelező utánképzéssel és az Ausztriában 2024. március 1-gyel lehetővé tett (de alkotmányossági vizsgálattal és elkaszálással fenyegetett) autó-lefoglalással most nem foglalkozunk. A bírságösszegek és a jövedelmek viszonya érdekel.

  H A RO SK
Lakott terület, 50 helyett 67 km/ó 50 000 Ft 30/29-60 euró, kb. 12 450/12 035-24 090 Ft* 607,5 lej, kb. 50 500 Ft 50 euró, 20 750
Lakott területen kívül 90 helyett 110 km/ó 50 000 Ft 30/29-50 euró, kb. 12 450/ 12 035-20 750 Ft* 607,5 lej, kb. 50 500 Ft 50 euró, kb. 20 750 Ft
Sztrádán 130 helyett 200 km/ó 140 000 Ft 300-2180 euró/ 124 500- 904 700 Ft** 1822,5-4050 lej, kb. 151-336 ezer Ft 700 euró/ kb. 290 500 Ft

*Eljárástípustól függően (Organverfügung vagy Organmandat, illetve Anonymverfügung)
**70 km/óra feletti túllépésnél a jármű lefoglalható

Szlovákiában erősen progresszív a büntetési sáv, tehát a veszélyesebb sebességtúllépéseket nagyobb, az enyhébb kihágásokat az itthoninál sokkal kisebb tételekkel fenyegeti a jogalkalmazó. Például akit bemérnek 130 helyett 201-gyel vagy gyorsabban, az Szlovákiában már a legfelső, 800 eurós bírságsávban landol, amely a 70 km/óra feletti túllépéseket sújtja, és 415 forintos euróárfolyammal átszámítva 332 000 forintos bírság tartozik hozzá. Itthon ez 140 000 Ft volna.

Aránytalan bírságokat fizetnek a magyar autósok? 17

67 százalékkal emelte az Orbán-kormány a bírságokat másfél éven belül

Romániában 200-zal repeszteni a széles sávok között mozgó bírságtarifa szerint a magyar és a szlovák összeghez is közel állhat attól függően, hogy 9 vagy 20 pontos büntetést kapsz, az ehhez tartozó bírságtételekkel.

Kicsit rövidebb, maradhat?

Nem kevesen lehetnek, akik egy jelenleg be nem hajtható összeg visszatartásával fizetik csak be a közigazgatási bírságokat. A rafkósok azt a lehetőséget használják ki, hogy az 5000 forint alatti tartozások végrehajtására – megfelelő jogszabályi rendelkezés hiányában – nincs mód. Aki a kirótt bírságnál mondjuk 4900 forinttal kevesebbet ró le átutalással, annak befizetését a rendőrség kénytelen részbeni teljesítésnek tekinteni. A tett így már nem minősül szabálytalannak vagy érvénytelennek, ezért visszautalására nem lehet törvényesen intézkedni, és a helyszíni bírságot, illetve a pénzbírságot nem lehet elzárásra átváltoztatni. A példában szereplő 4900 forintos tartozás végrehajtás nélkül elévül, de az élelmesek trükkje csak addig működik, amíg módosul a jogszabályi környezet. Részletek ebben a cikkünkben.

Ennyi pénzből kell a bírságot fizetni

Nézzük az átlagfizetést! A megszokás végett az átlaggal számoltunk, bár a mediánjövedelem, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint kevesebbet, jobban kifejezné a valós viszonyokat. Az Eurostat legfrissebb adata tavaly novemberben jelent meg a 2023-as átlagokkal. Az átlagbér Magyarországon 16 900, Ausztriában 54 508, Romániában 17 739, Szlovákiában 19 001 euró volt.

Ebből kiindulva lakott területen belül 17 km/órával túllépni a megengedett sebességet hazánkban a havi átlagfizetés 8,55 százalékába kerül. Romániában ez a kihágás az ottani magasabb átlagjövedelem miatt a havi fix 8,2 százalékát viszi el.

Aránytalan bírságokat fizetnek a magyar autósok? 18

200-zal menni a szomszédos országokban drágább lehet, mint itthon

Szlovákiában ugyanez már az ottani átlagfizetés 3,15 százalékából megúszható. Ausztriában az alacsonyabb büntetési tétellel a büntetés összege az átlagfizetés egy százalékát sem éri el, egész pontosan 66 ezrelékét teszi ki. Ha 60 euróra büntetnek, akkor a havi bruttó átlagfizetés 1,3 százalékát emészti fel a sebességtúllépés. Ebben az összevetésben a román és a hazai bírságösszeg kiugró teher az országban jellemző jövedelmekhez képest. És a valóságban ez még jobban fáj, mert a büntetést nem a bruttó, hanem az adózott, nettó fizetésből álljuk.

Lakott területen kívüli sebességtúllépés büntetésében az arányok nagyon hasonlók, azzal a különbséggel, hogy a sógoroknál átlagosan keresők fizujának 0,66-1,1 százaléka bánja, ha az illető az ott országútra megengedett 100 helyett 120-szal hajt.

Van, ami kevesebbe kerül a magyaroknak

Durva sebességtúllépéskor a magyar szabályozás arányaiban kevésbé érinti súlyosan az átlagfizetésért dolgozókat, mint a környező országokban. Akit elkapnak a rendőrök a mérés szerint 200-zal döngetve, havi munkabére 24 százalékának mondhat búcsút.

Aránytalan bírságokat fizetnek a magyar autósok? 19

Nem célunk a gyorshajtás kockázatainak kétségbevonása. Pláne nem vitatjuk a relatív gyorshajtás veszélyességét. A kép németországi autópálya sebességkorlátozástól mentes szakaszán készült

Keleti szomszédunknál ez alsó hangon 24,6 százalék, de a delikvens bevételének 54,8 százalékára is rúghat. A Felvidéken a havi átlagfizetés 44,2 százalékát viszi el, ha 200-ra gyorsítunk. Ausztriában attól függően fáj kicsit vagy nagyon, hogy a sáv melyik szélén landolsz. Lehet a havi pénzed 6,6, de 48 százaléka is, utóbbi a hazai arány duplája.

Ezek szerint a megengedett sebességet viszonylag enyhén túllépni sokkal drágább itthon, mint a három szomszédos országban. A durva kihágásokat azonban a progresszívebb tarifatáblákkal a környező két exszocialista országban enyhébb szankció fenyegeti. Szerintetek igazságos ez így?