Jó ideig a csapból is az folyt, hogy télre tessék téli, nyárra meg nyári gumit húzni az autó felnijeire. De mit tegyen, aki megúszná az évi két alkalommal esedékes gumis látogatást, vagy éppen csak nincs kedve az időjárás előrejelzéseket figyelni, hogy mikor vált át a barátságos, 20 fokos késő őszi langymeleg fogcsikorgató fagyba, hogy se túl korán, se túl későn szerelje, szereltesse fel a téli gumikat. A már említetteken kívül vannak egyéb előnyei is a négy évszakos abroncsoknak. Például a lecserélt, éppen pihenőre küldött abroncs elhelyezése, illetve annak költségei sem nyomják az autós vállát. Aki ezeket a nyűgöket mind elfelejtené, az simán bevállalhat egy négy évszakos szettet. De vajon melyiket? 

Egyre többen szeretik a négy évszakos gumikat, itt vannak az idei legjobbak 1

Négy évszakos gumival is kibekkelhető a tél

Idén az Auto Zeitung kilenc különböző abroncsot próbált a népszerű, 205/55 R16 méretben és táblázatba foglalta a tulajdonságaikat, valamint sorrendet is felállított. Gyorsan le is lövöm a poént azzal, hogy elárulom, melyik három gumi végzett a dobogón, de aki a részletekre is kíváncsi, annak érdemes még maradni, ugyanis közel nem biztos, hogy mindenkinek a tesztgyőztest érdemes berakni a kosárba. Lehetnek egyéb szempontok is, van akinek a legrövidebb féktáv a fontos, másoknak a csendes üzem, vagy éppen a takarékos, kis gördülési ellenállású gumi lesz a befutó.

A 2021-es szezon legjobbjának a Continental AllSeasonContact és a Vredestein Quatrac bizonyult holtversenyben, ezek a legjobbak, a Continental erőssége a havas fékút és a havon kezelhetőség, míg a Vredestein száraz és vizes felületen volt a legjobban vezethető, és a vízen siklás – aquaplaning – műsorszámot is ez az abroncs nyerte. 

Másodikként –  ami a két első miatt igazából harmadik hely – a Goodyear Vector 4Seasons Gen 3 végzett, ami hideg időben száraz felületen teljesített kiemelkedősen jól, és a vizsgált abroncsok közül ez a legcsendesebb. 

Kinek jó a négy évszakos abroncs?

Annak, aki télen javarészt városban, optimális esetben lelkiismeretesen takarított főutakon vezet, keveset autózik, azt is megfontoltan, és nem tudja hova tenni a csereabroncsot, az jól járhat, ha négy évszakos gumival bekkeli ki a telet, illetve az egész szezont. Persze a négy évszakos abroncs valahol kompromisszumot jelent, hiszen sosem teljesít olyan jól, mint nyári körülmények között egy nyári és téliek között egy téli abroncs.

Egyre többen szeretik a négy évszakos gumikat, itt vannak az idei legjobbak 2

A négy évszakos abroncson is ott van a hegycsúcs a hópehellyel

Így aki viszont gyakran autózik télen is hosszabb távokat, autópályán, nagyobb sebességgel, gyakran sokadrangú utakon, annak továbbra is az évszaknak megfelelő gumi, illetve az időszakos csere a legjobb választás. És ilyenkor legalább a gumis is vet egy pillantást a kerekekre, ami sosem árt.

Száraz, hideg felületen mért fékút hosszban a Bridgestone Weather Control A005 EVO volt a győztes a 38 méteres eredménnyel – amit a Hankook Kinergy 4S2 és a Vredestein követett, 38,2, 38,9 méterrel. A leggyengébb eredményt a Nokian Seasonproof érte el, 41,6 méterrel. 

Normál hőmérsékleten ugyanebben a számban a Michelin CrossClimate+ diadalmaskodott, 39,2 méteres fékúttal, 20 centivel tőle lemaradva a Bridgestone, majd a Maxxis Premitra All Season AP3 következik, a sort a Falken EUROALL SEASON AS210 zárja, 42,1 méterrel. Téli körülmények között, száraz úton vezetve a Goodyear Vector 4Seasons lett a legjobb – a Nokian SeasonProof a leggyengébb – ugyanezt a feladatot normál hőmérsékleten a Vredestein Quatrac oldotta meg a legjobban, míg a sort itt is a Nokian zárja. 

Egyre többen szeretik a négy évszakos gumikat, itt vannak az idei legjobbak 3

Nedves, télies hőmérsékletű útfelületen fékezve a Bridgestone Weather Control A005 EVO áll meg a legrövidebb úton – 53,4 méteren – és a Falken EUROALL SEASON AS210-nek volt szüksége a leghosszabb távra, 65,5 méterre, míg melegben a Goodyear Vector 4Seasons a legjobb, ami 54,6 méteren áll meg és 58,9 méterrel a Nokian az utolsó. Érdekes, hogy itt az első hat szereplő közötti különbség 1 méter körüli és csak a sor vége felé nőnek meg a fékutak. 

Havon fékezve a Continental AllSeasonContact és a Nokian SeasonProof áll meg a legrövidebb úton – 32 méter, míg a Maxxis Premitra All Season AP3 csúszik a legtovább, 33,9 méternyit. Érdemes egymás mellé tenni a két számot – 32 / 33,9 – ami nem túl jelentős eltérést mutat a legjobban és leggyengébben teljesítő abroncs fékútja között.

Még mindig havon járunk, a következő sorrendet az alapján állapították meg, hogy a gumik mekkora vonóerőt tudnak átadni az útnak, pontosabban a behavazott útfelületnek. A legnagyobb, 2240 N-t a Continental AllSeasonContact érte el, 2205 N-nal a Nokian SeasonProof a második, a táblázat másik végébe pedig a Maxxis Premitra All Season AP3 került, 2059 Newtonnal. 

Akinek a tapadáson túl a környezet is fontos, annak lehet érdekes információ, hogy a legcsendesebb a Goodyear Vector 4Seasons, a Michelin CrossClimate+, és a Bridgestone Weather Control A005 EVO. Gördülési ellenállásban a Nokian SeasonProof a bajnok, ez a legtakarékosabb abroncs, míg a legnagyobb értéket a Maxxis Premitra All Season AP3-nál mérték. Árban viszont ez utóbbi a legolcsóbb a vizsgált gumik közül.

Egyre többen szeretik a négy évszakos gumikat, itt vannak az idei legjobbak 4

Tehát nem kell tartani a négy évszakos abroncstól, vannak olyan helyzetek, felhasználási módok, amire tökéletesen megfelel. De igazából erről nem is nagyon kell győzködni a vásárlókat, a Magyar Gumiabroncs Szövetség közleménye szerint a négy évszakos abroncsoknál 20 százalékos növekedést regisztráltak éves összevetésben. Egyelőre azonban hiába idehaza a dinamikus növekedés, a négy évszakos abroncsok relatív népszerűsége még nincs a csúcson, az eladott abroncsok csupán 7-8 százalékát teszik ki jelenleg a személyautókra gyártott abroncsok piacán belül.