A Peugeot 2019-ben az R2-es géposztály Rally4-re történő átminősítése apropóján nemcsak vadonatúj autót tervezett, de annak a gyártását és forgalmazását is új alapokra helyezte. Ehhez pedig Tagai Tamás műhelyéhez fordultak segítségért, akik már 2014 óta a Peugeot sportrészlegének partnerei és kiváló eredményeket értek el nemzetközi bajnokságokon. A Tagai-fivérek neve nem ismeretlen a ralirajongóknak, hiszen nemcsak az autóépítésben értek el sikereket, de maguk is aktívan versenyeztek.

“Ha világszerte több száz műhelyben gyártanak valamit, az sajnos nagyon változó minőségű lesz. A Peugeot azonban most abszolút célként tűzte ki, hogy minden egyes versenyautója tökéletesen azonos minőséget képviseljen, ami a gyártási folyamat teljes újragondolását tette szükségessé. 2020 márciusában, a lezárásokkal egy időben érkeztek meg az első készletek, amiken nem csak mi, de maga a gyár is megtanulta az építés folyamatát” – árulta el Tagai Tamás.

Tudtad, hogy ezek a versenyautók Magyarországon készülnek? 1

Kattints a képre és nézd meg az autó építéséről szóló galériánkat!

“Olyan apróságokat is meg kellett határoznunk, mint hogy hol vezessünk el egy kábelköteget, mit hogyan ragasszunk, rögzítsünk és fényezzünk le. Ehhez a folyamathoz mi is hozzátettük a magunk tudását, bár azt talán túlzás volna állítani, hogy hozzájárultunk a fejlesztéshez. Az első három autó építése rendkívül sok időt és energiát emésztett fel, ám miután azokkal elkészültünk, gyorsan és külföldi felügyelet nélkül készültek nálunk a Franciaországból érkező, becsövezett karosszériákból a versenyautók. Mintegy 25 darab Rally4-est építettünk az elmúlt másfél év alatt; nagyjából ugyanannyit, mint ahány Peugeot-t az előző öt évben” – tette hozzá a szakember.

Tagaiék négy évre, havi három versenyautó gyártására kötöttek szerződést, azzal a kitétellel, hogy igény esetén bármikor képesnek kell lenniük havi hat darab 208-ast összeszerelni. A nemzeti márkakupákban versenyző csapatok elsőbbséget élveznek a gyártásban, így egy teljesen független pilótának hosszú hónapokat kell várnia az autóra.

Tudtad, hogy ezek a versenyautók Magyarországon készülnek? 2

Kattints a képre és nyílik a galéria!

“Nyugat-Európában külön szakma a versenyautó-építés; nálunk nincs ilyen képzés. Több köze van az autógyártáshoz, mint a szereléshez: kis túlzással fehér kesztyűben, laboratóriumi tisztaságban kell dolgoznunk, az autót makulátlan állapotban kell átadnunk. Egy-egy autó összeszerelése 120-140 munkaórát igényel: a karosszéria előkészítését és a fényezést követően jön az összeépítés, a beállítások, majd egy mintegy 40 kilométeres tesztút, ahol szigorú terv szerint ellenőrzünk minden mechanikus és elektronikus rendszert” – folytatta Tagai, aki elárulta, hogy a próbaút után újabb  ellenőrzés következik, majd lecserélik az olajat és a kerekeket is – a teszt alatt használtak helyett új felnik és abroncsok kerülnek a versenyautóra. Ha azt hinnéd, ezzel vége, nem. Újabb, immár végső ellenőrzés következik, csak ezt követően utazik Franciaországba a Peugeot Sport központjába a 208-as.

Tudtad, hogy ezek a versenyautók Magyarországon készülnek? 32021-re teljesen új autók épülnek, továbbra is a 208-as alapjára. A Peugeot Sport két évvel ezelőtt, 2018 nyarán kezdett hozzá az új raliautó fejlesztéséhez. Az alapokat az akkor még szintén fejlesztés alatt álló, új generációs Peugeot 208 adta: egymással párhuzamosan öltött tehát testet a versenyautó és a közúti modell, ennek megfelelően közös a padlólemezük is. A karosszéria már a biztonsági bukócsövekkel ellátva érkezik a magyar műhelybe, ahol aztán bekerül a többi alkatrész, amitől igazi autóvá válik. 

A szabályzathoz igazodva nehezebb lett a versenyautó – 1030-ról 1080 kilogrammra nőt az üres tömege –, a teljesítménynövekedés azonban kompenzálja a jármű nagyobb tehetetlenségét. 2021-re ugyanis a korábbi szívó 1,6 literes motor (185 LE, 190 Nm) helyett az 1,2 literes, háromhengeres turbómotort használják.

Tudtad, hogy ezek a versenyautók Magyarországon készülnek? 4

Az új motor az egyedi motorvezérlésnek és a nagyobb turbónak köszönhetően a raliautóban több mint 200 lóerős, forgatónyomatéka 290 Nm. Ám nemcsak ez teszi versenyautóssá a hajtásláncot, de az ötfokozatú szekvenciális sebességváltó és az önzáró differenciálmű sem nevezhető hétköznapinak. Az persze magától értetődő, hogy a futóműve állítható, így tud a leggyorsabb lenni a különféle minőségű utakon számos, eltérő stílusú pilóta. Murván 15, aszfalton 17 colos versenyabroncsokat használnak.

Leírva talán kissé unalmasnak hat, de cseppet sem az egy versenyautó építése. Az alábbi videóban lépésről lépésre megnézheted, hogyan készül el egy Peugeot Rally4-es versenyautó:

a videó a hirdetés után indul

Az autókkal a hazai versenypályákon is lehet majd találkozni, hiszen három év után 2021-ben is folytatódik a Peugeot 208 Rally Cup Hungary. A márka-kupasorozatban egyforma Peugeot 208-as versenyautókkal, megegyező technikai feltételekkel, mérnöki támogatással, pénzdíjas jutalmazás mellett tudnak versenyezni a sorozat indulói.

Éles körülmények között pedig így szólnak ezek az autók:

 

 

Tudtad, hogy ezek a versenyautók Magyarországon készülnek? 5