Olvasóink változatos kérdéseire a Vezess felkészült szakértői adnak változatos válaszokat.

Kinyírom a rövid utakkal az automata dízelt?

Olvasónk kérdez

Szia Tibor!

Jelenleg egy 2008-as Volvo V70 2.4 D5-öt hajtok automata váltóval, azonban a család bővülése miatt megváltoznak az autózási szokásaim: pár km a munkába menet egy vidéki kisvárosban. Attól félek, ezzel a használattal szép lassan kinyírnám a V70-et, így elgondolkodtam a váltáson.

Ideális használt autó rövid városi utakra? 1

A kiszemelt a 2014 utáni Citroen C4 Grand Picasso, amiről sok jót olvastam, de nem tudom, hogy mennyire rizikós egy 1.6 hdi példány, lesz-e elég ereje annak a motornak az autó mozgatásához. Ott van még az 1.6 THP, ami PRINCE származék, viszont arról már nem igazán találtam infót, hogy a 2014 utáni motorkonstrukcióval is előfordulnak-e a korai generációk típushibái.

Szabad-e ebből benzinest venni, vagy keresgéljek inkább a dízelmotorok között? Egyáltalán, logikus lépés lenne lecserélni egy nagy köbcentis automata dízelmotort egy kis köbcentis (automata) dízelmotorra, ha az évi megtett kilométerszám (max 15.000 km) alapján a városi használat bőven 50% alatt marad?

Üdv,
Dávid

Szakértőnk válaszol

Kedves Dávid!

Én nem cserélném le a dízel automata Volvómat egy dízel automata Citroënre. A meghibásodási kockázat ugyanannyi, vagyis mínusz egy henger. Az egyetlen racionális ok erre a cserére a fogyasztás lehet (az 1,6 HDI akár elketyeg 5,5 literrel), de rövid távon ez sem számottevő. Benzinesre cserélni logikus lépésnek tűnhet, de a turbós benzines motoroknak sem tesz jót a pár kilométeres városi használat és a részecskeszűrőn kívül minden drága alkatrész megtalálható benne, ami egy dízelmotorban is tönkremehet.

Ideális használt autó rövid városi utakra? 3

Sokan azt gondolják, hogy a városi közlekedésre kevésbé alkalmas dízelmotor helyett megváltás lesz a turbós-benzines technika. Sajnos hosszú távon ez nem így van. Az 1,6 THP motorokkal sok probléma van. A fiatalabb modelleken történtek fejlesztések, de a koruk és a kis futásteljesítmény miatt nem tudjuk, hogy a megbízhatóságuk hosszú távon mennyit javult.

A megoldás a szívó benzines lehetne, de ilyet fiatalon már kevés modellben találunk. Én ha szeretném, megtartanám a Volvót és hétvégente elmennék a családdal kirándulni. Alternatívaként például a nagyobb  Ford Ecoboost motorokkal, úgy tűnik, egyelőre kevés a probléma.

Üdvözlettel,
Varga Tibor
www.autovizsgalat.hu

Ezer kilométeren egy liter olaj?

Olvasónk kérdez

Tisztelt Varga Úr

Azon kérdésemmel fordulok önhöz, hogy nozmális jelenség-e egy Ford C-maxnál, ami 2005-ös évjáratú, hogy 1000 kilométerenként majdnem egy liter olajat eszik. Ezt az autót használtan vásároltam 187500km-rel óra szerint. Ford szalonnál beszámított autó volt. Az eladó azt közölte velem, hogy 5000-km-enként 05-1 liter a normális. Ijenkor milyen lehetőségeim vannak?

Tisztelettel: Barta Milán

Ideális használt autó rövid városi utakra? 4

Szakértőnk válaszol

Kedves Milán!

1000 kilométerenként 1 liter olajfogyasztás nem normális, de a gyár valóban ezt a határt írja maximum olajfogyasztásnak. Nem attól lesz jó egy motor, hogy kevés kilométer van benne, bár mindenki ezt keresi. A magas olajfogyasztás rejtett hibának számít, ami miatt akkor tud reklamálni, ha nem hívták fel az Ön figyelmét (lehetőleg írásban) erre a problémára. Az eladó 6 hónap szavatossággal tartozik, amennyiben időközben valamilyen rejtett hibára derül fény az autóval kapcsolatban. Ha szóltak a fent említett hibáról vásárlás előtt, akkor az Ön döntése volt, hogy megvásárolja az autót.

Javasolok mihamarabb felkeresni egy ügyvédet, aki írásban tájékoztatja az eladót a fennálló hibáról és az Ön javítási, esetleg visszavásárlási igényéről.

Üdvözlettel,
Varga Tibor
www.autovizsgalat.hu

Volkswagen Polo helyett Volvo?

Olvasónk kérdez

Kedves Tibor!

Nem rég adtam el 96-os Volkswagen Polo autómat, mert igencsak sok gond volt már vele az előző “nemtörődöm” tulaj miatt, de friss jogsisként tökéletes volt tanulni rajta. Szeretnék most már egy nagyobb-szebb-újabb autót magamnak. A Volvo nagy szerelmem, így tehát azt kezdtem el először keresni.

Találtam is egy 2005-ös V50-et, 2.0 D motorral, ropogós 1 millió forintért. A kérdésem az lenne, hogy mi a véleményed erről a típusról úgy általában, és mennyire fenntartható?

Köszi,
Ati

Ideális használt autó rövid városi utakra? 5

Szakértőnk válaszol

Kedves Attila!

A Volvo V50 Valójában egy Ford Focus Volvo-bőrbe bújtatva. Ennek előnye, hogy relatíve olcsó az alkatrész és használtan sem gond beszerezni. A padlólemez, a futómű, a sebességváltó, a motor (ami Ford, Peugeot, Citroën), az elektronika nagy része mind Ford. A hátránya, hogy nem igazi Volvóban ül majd. Vagyis igazi, de mégsem…

Tehát, hogy konkrétan válaszoljak: fenntartás szempontjából jó választás. Ha a Volvo, mint márka nagy szerelem, akkor nem.

Üdvözlettel,
Varga Tibor
www.autovizsgalat.hu

Franciából jót

Olvasónk kérdez

Tisztelt Tibor!

A Renault Megane második generációjából melyik a jó évjárat? Illetve benzines vagy dizel autót ajánlana? A dizeltől a kettőstömegű lendkerék miatt félek.

Köszönöm a válaszát.

Szakértőnk válaszol

Kedves Tamás!

Kacsafenekű Megane-t (II) facelift utánit érdemes venni (2006 utánit). Ezeknél a példányoknál kevesebb az elektromos probléma. Mindenképpen benzinest javasolnék. Megbízható, rendkívül takarékos motorok. A DCi-t venni ennyi idősen magas kockázattal jár. Ha dízelt venne, érdemes sok kilométerest keresni, mert ott már nagy eséllyel kicseréltek minden drága alkatrészt az üzemanyag-rendszerből és olcsón megkaphatja a kocsit a futásteljesítmény miatt. Valószínűleg túl vannak már a hengerfejproblémán is. Persze ettől még időzített bomba lehet. Ha teheti, maradjon a benzinesnél.

Üdvözlettel,
Varga Tibor
www.autovizsgalat.hu