A kéket, vagy a pirosat?

Nagyjából ezek a gondolatok járhattak György fejében, amikor nekilátott az aznapi versenyfeladat megoldásának. Igaz, itt nem vágni kellett a kiválasztott vezetéket egy bomba hatástalanításához, hanem elkezdeni a mérést, hibakeresést, hogy végül beinduljon a szándékosan elrontott Nissan.

Párizsban vagyunk, a Nissan oktatóközpontjában kétévente megrendezett autószerelő-versenyen. Igen, itt pontosan az történik, amit a rendezvény neve is takar: a márka legjobb autószerelői mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat.

Sorban állnak az egyforma, egyformán elrontott Nissanok. A feladat. találd meg a hibát, javítsd meg az autót

Halász György nem az utcáról esett be, számtalan selejtezőn van túl, hogy itt lehessen a 26 fős elitben, nem mellesleg az ő nevéhez fűződik annak az egyedülálló Nissan LEAF-nek a félbevágása is, ami a beavatkozás után járóképes maradt és amiről nemrég mi is írtunk. Európában a márkának 2500 főnyi mesterszerelője van, ők jelentkezhettek erre a megmérettetésre. Magyarországon ez mindössze pár tucat embert jelent, akik közül egyetlenegy jutott tovább a nemzetközi döntőbe. Most pedig itt áll, előtte meg a direkt elrontott Nissan szomorkodik, amivel baj van. A hivatalos sztori annyi, hogy a páciens most érkezett egy másik szervizből tréleren és csak annyit tudni róla, hogy nem lehet beindítani. Tessék kideríteni, mi a baja. Ha lehet, 15 perc alatt.

Néha a legegyszerűbb megoldásra kell gondolni

Más márkáknál sem ismeretlen az autószerelő-verseny

Nemcsak a Nissan rendez ilyen versenyt, hanem például a Volvo is. Ők minden páros évben szervezik meg a saját, személyautós viadalukat, ami Volvo VISTA néven fut. Ez annyiban különbözik a többi, hasonló témájú versenytől, hogy itt nem egy ember teljesítménye, tudása számít, hanem egy egész csapaté. Két kategória is van a Volvo-nál, “Szerelő és Szerviz” illetve “Karosszérialakatos és Fényező”, a versenyre pedig két- vagy három fős csapatok jelentkezhetnek a Volvo magyarországi márkakereskedői hálózatából. A viadal minden páratlan évben indul azzal, hogy megrendezik a helyi selejtezőket, amik háromfordulós elméleti-, illetve az ezeket követő negyedik, elméleti és gyakorlati feladatokat egyaránt tartalmazó részből állnak. Ez a hazai döntő, aminek győztes csapata mehet a göteborgi nemzetközi versenyre, ahol 2018-ban 41 ország csapata versenyzett a szerviz kategóriában és 13 ország a karosszéria kategóriában.

Volvo szerelők kis csoportja próbálja megtalálni a hibát

Természetesen a svédeknél sem csak a versenyről szól a rendezvény, ahol a nemzetközi döntő egy hat napos eseménysorozat, aminek első két napja szól a komoly versenyről, majd a maradék napokat reggeltől estig tartó programokkal töltik a résztvevők. Ezekben van városnézés, a Volvo múzeum, a Volvo Biztonságtechnikai Központ megtekintése, illetve gyárlátogatás is, de beleférnek olyan kalandok is, mint a tavalyi gokart-összeszerelés is, ahol direkt összekevert nemzetközi csapatoknak kellett darabokból összeépíteniük egy gokartot, majd aztán versenyezni is vele a többi indulóval.

A komoly munka után jön a móka. Saját kézzel összeépített gokartokkal

De egy időben volt hasonló versenye a Fordnak, Mercedes-nek is, utóbbinál a teherautós üzletág rendezett versenyt nemzetközi szinten, amit Techmaster-nek hívtak. Ez 2017-ig futott, jelenleg épp nincs, de a jövőben – ki tudja mikor – valószínűleg ismét megrendezik majd.

Ők a Volvo VISTA verseny magyar résztvevői

Mivel versenyeznek?

Az esélyegyenlőség jegyében egy ilyen versenyen illik ugyanazt az autót tolni az összes versenyző elé, ami nem közel sem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Bár a Nissannak számos terméke van, de a különböző típusokból lehetetlen egy olyat kiválasztani, ami a világ minden piacán, változatlan műszaki tartalommal van jelen. Így a verseny hiába világverseny, a különböző emissziós normák, egyéb helyi jellegzetességek miatt az európai fordulót külön kell megrendezni és még erre sem egyszerű megfelelő típust találni.

Sok idő nincs a töprengésre

Míg a hazai selejtezőn nem volt időkorlát, korlátlan ideig lehetett molyolni a megoldással, addig a nemzetközi futamon már szűkösebb időkeretbe kellett beleférni, a három feladatra egyenként 15 perce volt az indulóknak. Viszont ezek közel nem annyira bonyolultak, mint amikkel a szerelők a selejtezőkön találkoztak, igaz, itt a feladatokon azzal is csavarnak, hogy néha fájdalmasan egyszerű is lehetett a megoldás.

A szűkös időkeret érthető, a verseny egyetlen napjába kell beleférni a 26 fős mezőnynek, úgy, hogy az összes indulónak ugyanazt a feladatot kell megoldania. Hogy minden beleférjen, két részre osztják a csapatot, van akinek délelőtt van az elméleti, míg délután a gyakorlati rész, míg a másik 13 főnek fordítva.

A pirossal, vagy a kékkel kezdjem?

Hogyan értékelnek?

A szervezők munka közben is szemmel tartják a versenyzőt, nézik, hogy betartja-e a kötelező protokolt, felhelyezi-e az ülés- illetve kormányvédőket, a megfelelő szerszámot használja-e egy egy feladathoz, ismeri-e a célszerszámok, speciális műszerek helyes használatát, eligazodik-e a hibakódok között, ügyel-e a tisztaságra. Aztán beleférnek még olyan válogatott görénységek is, hogy kihúzzák a printert, amikor éppen nyomtatni kellene valami fontosat.

A bírák minden mozdulatot figyelnek. Rosszabbak, mint a kíváncsi, ráérő ügyfél, mert értenek is hozzá

Mindenki nyertes

Persze nemcsak a szerelésről szól egy ilyen rendezvény. Az első nap például párizsi városnézéssel telt, persze a Nissan állta az út teljes költségét és hogy ne kelljen a munka és család között választani, a családosok a feleségüket is vihették az útra. Aki idáig eljut, az már nyertes is, hiszen a hazai selejtezőkön már mindenki sikeresen túljutott. Hogy mégis mi értelme van egy hasonló megmérettetésnek? Először is a márkától egy remek gesztus, ami talán segít megtartani az értékes szerelőt, illetve arra is jó, hogy a kollégákat, sőt, az egész szervizt egy kicsit magával húzza. Előre. Egy versenygyőztes autószerelő olyasmi lehet egy szerviznek, mint a Michelin-csillagos séf az étteremnek.

2018-ban a hetedik helyen végzett. Jövőre nyerni kell

György első versenye volt ez, ahol alig két perccel szaladt ki a szintidőből. A feladat azon csúszott el, hogy kétfelé indulhatott neki a megoldásnak és ő nem szerencsésen választott. Ennyi. A végeredmény így sem lett rossz, a hetedik helyet sikerült megcsípnie. Persze ez nem elég, a következő versenynek is nekifut – előtte a hazai selejtezőket újra végig kell csinálnia neki is – reméljük, némi rutinnal és kevesebb lámpalázzal már magyar lehet Európa legjobb Nissan szerelője.

 

 

(Ja, igen az elrontott Nissan Pulsarnak az indítógombja volt hiányos.)