Nyár van, klassz dolog úgy száguldani, hogy nem a dübörgő klímától van körülöttünk kellemes hűvös, hanem mondjuk a menetszéltől. Persze túrót nem ér az egész, ha nekünk, izomerővel kell gyorsítanunk a járgányt, inkább dolgozzon helyettünk valami erős villanymotor, mi meg maradjunk csak a gázadagolásnál. A Segway rollere remek kis cucc, elsőre jó sok idétlennek tűnő megoldással, amikről aztán menet közben kiderül, hogy mégsem annyira hülye emberek találták ki, mint gondolnánk.

Nem egy délceg paripa, de jól megy

Mi ez?

A többi, az Airwheel szalontól kölcsönbe kapott járműtől eltérően ez most egész könnyen kategorizálható: elektromos roller. Összecsukható, van szép nagy akksija, két aprócska kereke, bitang erős villanymotorja, vezérlése, lámpája, féklámpája, pinduri kitámasztója, mindene, ami csak kellhet. Sőt, még zenélni is tud, ha BT-on csatlazkotjuk hozzá a telefonunkat.

Oldalra is világít lámpa

Rollerezni tilos?

Az ötödik kerület nem sokat teketóriázott, úgy kitiltották a turistákkal megpakolt Segwayekkel együtt az össze elektromos hajtású, akárhánykerekű izéket a kerület járdáiról, mint a sicc. Valljuk be, a fogalmatlan, hordákban ténfergő városnézők valóban megkeseríthetik a környéken lakók életét, de például egy munkába igyekvő, a tömegközlekedést elektromos rollerrel kombináló pék/irodista/tűzoltó már inkább jó az ott lakóknak. Mert ugye nem jön oda autóval, nem parkol, nem pöfög, nem zajong. Más kérdés, hogy a tiltás kitáblázásával is vannak gondok, hiszen a jelenlegi KRESZ nem ismer ilyen tiltótáblát.

Ez nem a budapesti, hanem a prágai Segway üldöző tábla

Ugyan biciklizni sem szabad a járdán, de a rollerek, egyéb önegyensúlyozó cuccok eddig simán járdázhattak, hiszen nem vonatkozott rájuk semmiféle szabályozás. A logika nagyjából érthető is volt, azért nem foglalkoztak eddig velük, mert nem voltak túl gyorsak, nem jelentettek veszélyt a gyalogosokra. Eddig. Amióta 2-300 wattos villanymotor hajt egy aprócska rollert, azóta a 20-30 km/órás sebesség pillanatok alatt elérhető velük.

Felépítésében semmi meglepő nincs, két kerék, köztük egy aránylag kurta, csúszásmentes talp, kormány, puha, jó fogású markolattal, középen digitális kijelző, ami az akksi töltöttségéről és a megtett távról pillanatnyi sebességről tájékoztat és két ujjal nyomkodható fül, jobboldali a gáz, baloldalon pedig a fék. Ennyi. Az akksi nem látszik, azt a kormányrúdba dugták el. Ettől mondjuk olyan orrnehéz a cucc, hogy kézzel cipelni kifejezetten problémás. Szerencsére össze lehet csukni. Az összehajtás, illetve a menetkész állapotba hozás pontosan egy mozdulatot igényel. És kész.

Villanyroller rendeltetésszerű használat közben:

Hádeezelölhajt!

Igen. Tényleg furcsa egy rollertől, ha az első kereke kapar el, ha tövig toljuk neki a gázt, illetve itt az áramot, de valahol van benne logika. Az élményfaktor valóban nem annyira komoly, mintha ha hátsókerekes lenne, de az átlagembernek így biztonságosabb. De ha már biztonság, akkor sokkal nagyobb hiányossága a rollernek az, hogy nincsen rajta igazi, értsd mechanikus fék. Jó, taposhatjuk a hátsó sárvédőt, ez is mechanikus, de ez nem elég a biztonságos fékezéshez. A katalógus 20-as tempóról 4 méteres féktávot ígér.

Az első kerék hajtja a rollert

Ha fékezni akarunk, akkor először az állítható erősségű motorfék lassítja a rollert, ha ennél komolyabb lassulásra van szükség, akkor a baloldali bar nyomkodásával aktiválhatjuk az elektromos féket. Ennyi. Ez, mivel az első kereket fékezi, sosem fog blokkolni, vagy túl intenzíven fékezni. Szokás kérdése, hogy az elérhető, amúgy durva 25 km/óránál is nagyobb tempóról, hogyan lehet biztonsággal megállni az akadály előtt. De előbb utóbb sikerül. A rossz utak, egyenetlenségek ellen első-hátsó teleszkópot, rugót is kapott a roller, és egész jól kimozogja az úthibákat. Olyannyira, hogy lazább terepen is megállja a helyét, fűcsomók, buckák között.

Kitámasztópálcika tartja meg a rollert parkolás közben

Háromféle üzemmód választható a rolleren, attól függően, hogy milyen gyorsulásra, mekkora csúcssebességre vágyik a rollerista. Az első fokozat a beszoktatás idejére ajánlott, – meg kell tanulni, hogy álló helyből nem indul el a roller, hanem lökni kell rajta és csak mozgásban indul majd be a villanymotor – az egyes kissé gyengécske, csökkentett teljesítménnyel, 15 km/órás legnagyobb sebességgel, a bekapcsoló gombot kétszer gyorsan megnyomva jön a második fokozat, mindennapos használatra és 20 km/óra körüli végsebességgel tökéletes, míg a legsportosabb mód csak profiknak ajánlott a 30 km/órás csúcssebességével.

Sebességmérő, alatt a kis szegmensek pedig a töltöttséget jelzik

Ennek tényleg nincs sok értelme, mert a 300 wattos villanymotor úgy kapar, ha nem figyelünk oda, hogy nézni is rossz. A gázt elengedve meg olyan fékez, hogy aki nem készül rá, könnyen át hengerbucskázhat a kormányon. Szóval használjuk csak Medium beállítással és akkor nem lesz baj. Vannak még lámpái is – elöl fehér, hátul piros – és motorfék üzemmódban extra fények tájékoztatják a többi közlekedőt a félelmetes lassulásról.

Balra a fék, jobbr a gáz. Nem túl bonyolult

A 14 kilogrammos rollert lehet ugyan cipelni, felfér a buszra, befér a csomagtartóba, de hosszabb távon cipelni, már nem jó. Akksija egy 3-4 órás töltés után optimális esetben 30-40 kilométeren keresztül tart ki, persze ez nagyon függ a terheléstől, domborzati viszonyoktól, időjárástól. Apró hülyeségei ellenére egy teljesen jól használható, tisztességes anyagokból összerakott elektromos roller ez, ami a tömegközlekedés kiegészítésre parádés magoldás, a bátrabbak pedig akár a városhatáron, vagy a legbelső ingyenes parkolóhelyen a csomagtartóból előkapva akár bringaúton is becsattoghatnak vele a munkahelyükre. Nem sok bringás lesz gyorsabb náluk.