Milyen érzés egy fapados Citroënből átülni egy fullextrás Lexus terepjáróba? Olyan, mint amikor Hamupipőke megérkezik a herceg palotájába, ahol nemcsak a kifinomult luxustól ájul el, de a férfiagy által kitalált technikai játékok is lenyűgözik.

Elengedik, kikerülik


A Lexus RX 450h tekintélyt parancsoló autó. Ez a gondolat jutott eszembe először, amikor néhány méternyi vezetés után láttam, hogy a mellettem és mögöttem haladó autók előzékenyen utat engedtek számomra. Ez az udvariasság nyilvánvalóan az autómnak szólt, hiszen a sötétített ablaküvegen át nem látszott, ki a sofőrje. De az is lehet, hogy félénk vezetési stílusom láttán – életemben először vezettem egy ekkora és ilyen értékes autót – gondolták úgy az autósok, jobb, ha távolabb tartják magukat tőlem.

Egy ilyen járművet nem szokás ennyire óvatosan vezetni, azonnal érezhető volt a csalás: nem én vagyok a Lexus igazi gazdája. Ahogy telt az idő, kezdtem megszokni az autó méreteit és hangulatát, egyre nagyobb biztonságban éreztem magam. A budapesti dugóban araszolva már nemcsak a közlekedést figyeltem, de volt időm tüzetesen szemügyre venni az autó belsejét, eljátszadozni frappáns megoldásaival, melyek mind a benne utazók kényelmét szolgálják.

Design helyett technikai újítások


Ezt az autót egyértelműen férfiaggyal tervezték. Belsejében nincs semmi felesleges csillogás-villogás, minden ízléses, jó minőségű, de egyszerű. Ugyanakkor tervezői nem fogták vissza magukat, amikor a technika adta lehetőségek játékáról volt szó, aminek eredményét mi nők is nagyon értékeljük.

Kezdjük mindjárt az intelligens kulccsal, ami tudom, hogy nem újdonság és nem csak a Lexus privilégiuma, de akkor is nagy élményt jelent egy olyan valaki számára, aki soha semmit sem talál meg a táskájában. Nincs macera a kulcskereséssel, elég, ha a kulcs ott lapul a táskánkban és szabadon szállhatunk ki-be az autónkba, indíthatjuk és állíthatjuk le motorját. Szintén nemes gesztus volt a tervezőktől, hogy a piperetükör megalkotásakor is gondoltak a női utasokra: amint lehajtjuk a napellenzőt, hogy megigazítsuk sminkünket, frizuránkat a tükörben – ahogy én is tettem az egyik piros lámpánál – felgyullad egy kis lámpa, ettől sokkal előnyösebb fényben láthatjuk magunkat.

A csomagtartó motoros nyitó-záró szerkezete szintén a gyengébb nem kényelmét is szolgája, akik közül az alacsonyabb termetűek csak nehezen birkóznának meg a hatalmas ajtó kézi emelésével és lecsukásával. A csöndes motor oly diszkréten nyitja fel és zárja le a csomagtartó ajtaját, hogy a kocsiban ülők, ha nem figyelnek oda, észre sem veszik, mi történt. Forró nyári napokon hideg üdítőitalunk nem melegszik meg, ha az üveget, vagy a poharat autózás közben a speciálisan kiképzett rekeszekben tároljuk, amelyeket a központi légkondicionáló rendszer folyamatosan hűt.

Jé, mik nem történnek?


Egyre határozottabb vezetési stílusban haladtam tovább és egyre jobban élvezem ezt a hibrid csodát. Környezettudatos családanyaként nagyon pártolom a hibrid autók létezését és legszívesebben én is ilyen gépkocsiban utaznék minden nap, ha megtehetném, de a gyakorlatban most találkoztam először ilyen szerkezettel. Eleinte nem értettem, mi az a furcsa, csilingelő hang, mely fékezéskor rendszeresen felcsendült, aztán némi gondolkodás után leesett a tantusz: az elektromos motor hangja ez, amikor generátorként áramot termel és tölti fel a motort.

Gondolataimat telefonom csöngése zavarta meg, nem mertem felvenni, vezetés közben soha sem telefonálok. Vagy mégis? Nem kellett mást tennem, mint bekapcsolni telefonom Bluetooth szolgáltatását, és a kormányon található gombok segítségével a következő hívásokra már biztonságosan tudtam válaszolni, kihangosítva kényelmesen beszélhettem. Ekkor eleredt az eső, apró cseppekben hullt. Arra lettem figyelmes, hogy autóm ablaktörlője magától bekapcsolt. Hát így működik az esőérzékelő ablaktörlő, konstatáltam. Ügyes megoldás, bár nekem nem esett volna nehezemre az, az apró mozdulat, mellyel akkor szoktam bekapcsolni fapados Citroënem ablaktörlőjét, amikor nekem van kedvem hozzá.

Játsszunk egy kicsit!

Eddig nem mertem hozzányúlni az autó ülésének fűtés-hűtés rendszeréhez, nem akartam elterelni a figyelmemet a vezetésről. Mostanra már annyira megszoktam az autót, hogy bátran cselekedtem: első fokozatra állítottam a hűtést. Milyen jól esik majd, ha a bőrüléshez tapadt szoknyám alá befúj a légkondi hűvös levegője, gondoltam és pár perc múlva furcsa csiklandozást éreztem a fenekem tájékán. És ez csak az első fokozat, milyen lehet a harmadik?

Nem próbáltam ki, figyelmemet inkább a fedélzeti komputer rendszerre fókuszáltam. Hihetetlenül szórakoztató volt  a képernyőn követni, melyik motor hajtja éppen az autót, mennyi az üzemanyag-fogyasztás, mikor vezetek gazdaságos üzemmódban. Kénytelen voltam idővel önfegyelmet tanúsítani; ez a szórakozás veszélyesnek bizonyult: többször rám dudáltak vezető társaim, mert a zöld lámpánál nem indultam el időben, figyelmemet annyira lekötötte a színes információk zuhataga.

Bekapcsoltam hát a rádiót, ahogy nyomkodtam a gombokat, a különböző állomások zenéiből egyszer a basszus, majd a magasabb hangok törtek elő a jobb oldali, majd a bal oldali hangszóróból, elölről és hátulról. Férjem biztos oda lenne mind ezért, engem viszont inkább idegesít a nagy választék. Én csak a Kossuth rádió híreit szeretném nyugodtan meghallgatni, gondoltam magamban de meguntam a keresést. Ugyanígy jártam a navigációs rendszerrel történt ismerkedésem során, melyet vezetés közben a piros lámpáknál képtelen voltam beüzemelni. De nem adtam fel, leparkoltam egy eldugott helyen és addig bénáztam, míg sikerült beprogramozni az angol nyelvű verziót. Óbudáról a MOM Parkba ennek segítségével jutottam el.

Öröm a parkolás


Csúcsidőben érkeztem a bevásárlóközpont mélygarázsába, ahol az utolsó parkolóhelyek egyikét sikerült megszereznem. Itt ért a legnagyobb öröm a Lexus-szal kapcsolatban: gyerekjáték volt vele a parkolás. Tolatáskor egy kamera kivetítette, hogy mi történik az autó mögött. Vicces zöld és piros vonalak segítettek a manőverezésben és így pikk-pakk sikerült beillesztenem ezt az autóóriást egy picurka kis helyre. A heti bevásárlásból visszatérve, alig akartam elhinni, hogy ezt a komplikáltnak tűnő parkolási műveletet én hajtottam végre.

Elérzékenyülve vetettem egy pillantást a terepjáró külsejére. Ha egy férfihoz hasonlítanám, a megbízható úriember típusa jutna eszembe, az ideális férjjelölt, aki mellett békés élet várna rám.  A motoros csomagtartóajtó kinyílt, zacskók, kosarak, kartonok eltűntek a hatalmas csomagtartó süllyesztőjébe és már indultam is tovább. Csak ne kapjak piros lámpát a mélygarázs kihajtónál!,  hajtogattam magamban ezt a mondatot, akár egy mantrát. Kis Citroënemmel mindig hátra csúszok, mikor a zöldnél újra indulni kell. Micsoda égés lenne ezt tapasztalni ezzel a luxusautóval! A piros lámpa bejött, de a hátracsúszás nem történt meg, automata sebváltómmal úgy siklottam ki a meredek mélygarázsból, ahogy azt az autósiskolában tanítják.

Ezzel a sikerélménnyel ért véget rövid kalandom az autóval. Az első randi nagyon jól sikerült, remélem lesz még folytatás. Annyi mindent kipróbálnék még vele! Milyen a vezetés az autópályán? Hogyan gyűri le az autó a hegyre vezető földutat? Milyen a motorja? (Persze csak esztétikai szempontból, a technikai részből úgysem értenék sokat.) Várom hát a következő találkozót!